Külföldre költözni expat feleségként – a saját utam megtalálása Amerikában

Amikor 2 évvel ezelőtt megérkeztünk az Egyesült Államokba, egy dologban biztos voltam: az első év a beilleszkedésé. A kislányomé, a férjemé – a családunké. Tudtam, hogy minden új lesz. Új nyelv, új szokások, új rendszer. És azt is tudtam, hogy amíg a kislányom, Blanka, meg nem találja a biztonságát, addig nem tudok igazán magammal foglalkozni. Ezért ott voltam vele – mindenhol. Önkénteskedtem az iskolában, ismerkedtem a tanárokkal, a gyerekekkel, hogy neki is ismerősek legyenek az arcok, a helyek. Lassan építettük fel a mindennapok nyugalmát.

Közben természetesen a férjemet is támogattam – nélküle ez a költözés nem valósulhatott volna meg. Ő volt az, aki elsőként lépett át az ismeretlenbe, aki a munkáján keresztül stabil alapot teremtett mindannyiunknak. Én pedig közben online dolgoztam – teljes munkaidőben –, vezettem a háztartást, és igyekeztem mindenkit megtartani a saját ritmusában.

Nagyjából másfél év után kezdtem azt érezni, hogy most már mindenki rendben van. Blanka barátokat talált, magabiztosan mozog az iskolában, angolul álmodik. A férjem beilleszkedett a munkahelyén, és már nem jelent kihívást minden ügyintézés. Ekkor jött az érzés: na és én?

Kellett valami. Valami, ami kimozdít, de nem köt le annyira, hogy ne tudjak szabadon mozogni, ha például ebédelni szeretnék menni Blankával az iskolába, vagy ha itthon kell maradnom vele egy szünetben. Egyszer csak szembejött egy hirdetés – egy tetoválótanfolyam. A szívem megdobbant. Tudtam, hogy ez az. Jelentkeztem.

Októberre megszereztem a szükséges engedélyeket, business bankszámlát nyitottam, és találtam egy fantasztikus szalont, ahol januárban elkezdtem dolgozni. Tetoválni. Egy új országban. Egy új nyelven. Magánvállalkozóként. Néha még mindig megállok, és elcsodálkozom, hogy tényleg én csinálom ezt?

Szerintem a mi generációnk felfogása nagyon sokat változott. Már nem elég „túlélni” a külföldi életet – szeretnénk benne otthon lenni. Nem csak követni, hanem alakítani is.

Mit ad nekem az új munkám? A találkozásokat. A történeteket. A szimbólumokat, amik nemcsak a bőrben, hanem a lélekben is nyomot hagynak. Imádom a tervezést, az együtt gondolkodást, a rajzolást és azokat a boldog, elégedett visszajelzéseket, amikből tudom: jó helyen vagyok.

És ami talán a legfontosabb: újra kapcsolódom ahhoz a részemhez, aki alkot, aki jelen van, aki adni tud. Új lendületet kaptam a terápiás munkámban is – egy másik csatornán keresztül, de ugyanazzal a szándékkal: kapcsolódni, támogatni, gyógyítani.

Ha te is külföldön élsz, és keresed az egyensúlyt a család, a munka, az identitásod között – tudd, hogy nem vagy egyedül. Néha idő kell, néha bátorság, néha csak egy szívdobbanás. De lehet újrakezdeni. Újratervezni. Új életet építeni.

Ha kíváncsi vagy, hogyan éljük meg az amerikai mindennapokat és szeretnél pszichológiai témában is olvasni, kövess be az Instagram oldalamon (mentalis_iranytu), hogy soha ne maradj le a friss tartalmakról!

Lélekben Veled: Zsófi