5 + 1 Tipp: Hogyan tanítsd és őrizd meg anyanyelved külföldön

Vicsacsán Réka, nyelvész és édesanya saját tapasztalatain alapuló tanácsai 

Nagyon sokan vagyunk abban a helyzetben szerte a világon, hogy nem szülőföldünkön élünk és a többségi nyelv lassan elnyomja az otthonról hozott nyelvet. Szándékosan nem írtam anyanyelvet, hiszen előbb azt kellene tisztázni, hogy mi az anyanyelv. 

Az anyanyelv

Amikor meghalljuk ezt a szót, óhatatlanul az édesanyákhoz kötjük. Persze, nem véletlenül, hiszen az esetek többségében a gyerekek, születésüktől kezdődően egy bizonyos korig, legtöbb időt az édesanyjukkal töltenek. Pedig az anyanyelv nem kizárólagosan az anyák által beszélt nyelv. Az anyanyelvet legkönnyebb úgy meghatározni, mint az a nyelv, amelybe beleszületünk. A környezetünk nyelve. Deme László egyik írásában így fogalmaz , ami talán egyik legillőbb meghatározása annak, hogy mi is az az anyanyelv: “Az anyanyelv nem csak az anyánké, esetleg nem is föltétlenül az övé. Anyanyelve az árvagyermeknek is van. Az anyanyelv annak a közvetlen környezetnek a nyelve, amelybe az emberpalánta eszmélni kezd, először ismerkedik és barátkozik meg a külvilággal. Ez a nyelv olyan mélyen ivódik belénk, hogy nem is töprengünk rajta: miért alma az alma, és miért labda a labda.”

Két- vagy többnyelvűség

De mi van abban az esetben, ha a gyerek beleszületik egy környezetbe, amelynek a nyelve nem a szülei anyanyelve és elsajátítja mindkettőt (vagy akár többet is)? Amelyik hozzá a legközelebb áll, nagy valószínűséggel azt fogja anyanyelvként meghatározni. Ő pedig két- vagy többnyelvű beszélő lesz. A kétnyelvűség nem jelenti azt, hogy mindkét nyelven egészen pontosan ugyanazt tudja a beszélő vagy ugyanazokon a területeken képes jól kifejezni magát, de mindkét nyelvet komfortosan használja. Néhol az egyik erősebb, vagy preferáltabb, néhol a másik. Lehet szituáció vagy akár témafüggő is. Erdélyiként például én mind a magyart mind pedig a román nyelvet elsajátítottam és bár a magyart helyeztem előnybe, sokkal jobban tudom/tudtam kifejezni magam hivatalos ügyekben románul. Az Amerikában született vagy felnövő gyerekeink többsége ugyanezt fogja tapasztalni. Kétnyelvűként otthon és közvetlen környezetében használni fogja a magyart, miközben a nap többi részében angolul kommunikál. Ez nem kis munka sem a szülők, sem a gyerekek számára. 

Sokszor hallom azt, hogy magyar szülők mennyire szeretnék azt, ha gyerekeik beszélnék a nyelvet, de számos nehézségbe ütköznek. Van, aki feladja. Van, aki rengeteg időt és energiát belefektet, aminek előbb-utóbb beérik a gyümölcse. Most részletesen nem térek ki a két- és többnyelvűség előnyeire, de számos pozitívuma van kezdve azzal, hogy a több nyelvet beszélők agya másképp fejlődik, például nagyobb sűrűségű lesz a szürkeállomány, kevesebb eséllyel vagy később alakulnak ki olyan betegségek, mint az Alzheimer-kór vagy elmezavar. De az sem elhanyagolható, hogy a gyermekek óhatatlanul több kultúrával is megismerkednek, tágabb látókörűek és elfogadóbbak lesznek, sokkal több eséllyel indulnak a munkaerőpiacon stb.  Hogyan érjük el mindezt? Hogyan adjuk át a tudásnak ezt az ajándékát, miközben minket is hozzásegít ahhoz, hogy megőrizzük anyanyelvünket?

Forrás: Vicsacsán Réka

A két- és többnyelvű gyermeknevelés kihívásai

Magyar anyanyelvű szülőket kérdeztem, hogy milyen kihívásokkal küszködnek a nevelés során. Általánosságban az okok a következők voltak: a családban csak egyik szülő magyar. Amikor a másik szülő is otthon van, kirekesztve érezné magát, ha ő nem értené a beszélgetést. Másik gond, hogy a környezeti nyelv erős. Mikor a gyermekek idősebbek lesznek, barátokat szereznek, a nap legnagyobb részében a másik nyelvet beszélik. Ennek következtében az a nyelv erősödik meg, így kényelmesebb a gyereknek azt használni és már elutasítja a másik nyelvet. Bizonyos esetekben a szégyen is okozza az elutasítást. A gyerek nem szeretné, hogy őt másnak lássák, a másságot negatívumként fogja fel. Van, amikor a szülő félelmei állnak a nyelvtanulás útjába pl. az a tévhit, hogy a gyerek keverni fogja a nyelveket, vagy nem tanulja meg rendesen a többségi nyelvet. Hogyan tudjuk mégis valahogy ezeket a kihívásokat elkerülni?  

5+1 Tipp 

1. Prioritások meghatározása és konszenzus 

Elsődlegesen azt kell tisztázni, hogy a szülő(k) számára mennyire fontos a gyerek nyelvtudása. Ha a két szülő között nem feltétlenül egyezik meg a cél, konszenzusra kell jutni. A gyerekek leginkább akkor hajlamosak ellentmondani és elutasítani egy nyelvet és kultúrát, ha azt látják a szülőn, hogy tulajdonképpen neki sem annyira fontos. A szülő akkor veszíti el a csatát, amikor ő olyasmit vár a gyerekétől, amiben ő maga sem tud jó példával szolgálni. Értem ezt például abban az esetben, mikor a szülő elvárja, hogy a gyerek érdeklődjön a magyar nyelv és kultúra iránt, de ő maga nem érdeklődik iránta, nem használja rendszeresen a nyelvet, nem olvas magyarul, nem vesz részt a magyar kulturális rendezvényeken vagy csak néhanapján, nem szívügye a közösség, nem keresi azokat az alkalmakat és társaságokat, ahol gyereke használhatná a nyelvet. Ha a szülő is úgy gondolja, hogy gyermeke többet ér el azzal, ha sportolni, táncolni, zenélni tanul stb. nyelvóra helyett és nem próbálja meg összeegyeztetni ezeket úgy, hogy mindegyikre azonos mennyiségű időt szán, akkor a gyermeke sem fogja prioritásként kezelni a magyar (vagy igazából bármilyen más nyelv) elsajátítását. Ezt pedig a kezdetektől, pici baba kortól, vagy idegen környezetbe való költözés kezdetétől nagyon konzekvensen kell felépíteni. Már a pocakban kifejlődik a kisbaba hallása, így akkor érdemes elkezdeni azon a nyelven beszélni hozzá, amelyet szeretnénk, hogy a környezetének nyelve mellett elsajátítson. Születése után pedig egyik (vagy mindkét) szülő azt a nyelvet használja, amikor a gyerekkel kommunikál. Ugyanakkor a gyerekek nem csak abban nagyon ügyesek, hogy el tudják különíteni és személyhez tudják kötni a nyelveket (pl. nagymamával magyarul beszélek, de a szomszéd nénivel angolul), hanem a szituációs nyelvhasználatot is könnyedén elsajátítják (pl. a lányom nagyon ügyesen megtanulta, hogy otthon magyarul beszélünk, de az óvodában angolul). 

2. Következetesség 

Itt jön be a képbe a következetesség. Minden olyan szülőtől, ahol már nagyobbak a gyerekek és beszélik a nyelvet, azt hallom, hogy nekik ez az, ami segített. Ugyanakkor ezt javasolja a szakirodalom is, egyébként összezavarjuk a gyereket. Ha elhatároztuk, hogy számunkra fontos a gyermekünk nyelvtanulása, a kultúra és hagyományaink elsajátítása, akkor azon nagyon rendszeresen és folyamatosan kell dolgozni. Ez rengeteg kihívással, lemondással jár, hiszen a szülő számára is kimerítő tud lenni, sokszor kudarcként is megélheti, ha nem úgy fejlődik a nyelvtudás, ahogy ő vagy a környezete elvárja. Ezért nagyon fontos, hogy ebben az elhatározásban lehetőleg semmi ne ingassa meg. Legyen mellette egy támogató társ, aki nem sértődöttséggel reagál, ha nem érti a másik szülő és gyereke közötti beszélgetést, hanem akár ő is megtanulhatna valamennyire azon a nyelven. Hallottam olyan esetről is, amikor a szülő és gyereke együtt tanultak egy bizonyos nyelvet, így motiválóbb volt a gyerek számára a tanulás. Leginkább akkor kell következetesnek lenni, amikor eljön az az időszak, hogy a gyerek nem szeretne az adott nyelven válaszolni, elutasítja azt a nyelvi környezetet, mert rengeteg mást tart érdekesebbnek, fontosabbnak. Sokan itt szokták feladni, mert ez az egyik legnehezebb időszak. Nem azt mondom, hogy a gyereket bele kell kényszeríteni helyzetekbe. De az se legyen kifogás, hogy nem szeretne magyar közösségbe járni vagy magyarul beszélni, mert az neki nem tetszik. Rengeteg múlik a szülő hozzáállásán és hogy ezeket a helyzeteket hogyan kezeli, felajánl-e például olyan opciót, ami szintén a nyelvtanulást szolgálja vagy valami teljesen másba csap át. Például egészen természetes az, ha a gyerek felhozza, hogy inkább focizni menne, mintsem magyarórára. Ilyenkor viszont felajánlhatjuk neki azt, hogy megkérjük a tanárt, iktasson be egy kis focizást a szünidőben, vagy akár azt is, hogy magyaróra után, esetleg hét közben valamelyik délután eljárhat focizni. 

Forrás: Vicsacsán Réka

3. Idő

Azt szokták mondani, hogy az idő nagy úr. Így van ez a nyelvtanulással is. Ha a gyerek(ek) csak abban az 1-2 órában hallja a nyelvet naponta, amikor a szülő megérkezett a munkából, az nem lesz elegendő egy haladóbb szint elsajátításához. Valahogyan időt kell kiszorítani arra, hogy alkalom legyen a nyelvet használni. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a szülő maradjon ki a munkából. De hétvégén lehetne több időt tölteni azzal, hogy azon a nyelven beszélnek. A nyári vakációk során, aki megteheti, beirathatja a gyereket nyelvtáborba vagy, ami még ennél is jobb, valahogy megoldani azt, hogy gyereke hosszabb időt töltsön az adott nyelvi környezetben. Rengeteg magyar nyelvű tábor van Amerikában és szerte a világon. Ilyenek a Diaszpóra Iskolatábor, a Ti Ti Tábor, Csipke Tábor, magyar iskolák által szervezett hétvégi vagy egyhetes táborok, vagy akár az AMIT által megszervezett online Olvasótábor. De ha van otthon rokonság és megoldható, hogy a gyerek(ek) teljes nyarakat töltsenek otthon, az rengeteget segítene abban, hogy behozzák a lemaradásukat. 

4. Sok olvasás

És ha már fentebb említettem az olvasótábort, beszéljünk egy keveset az olvasásról. Az olvasás és felolvasás során olyan szókinccsel ismerkednek a gyerekek, amelyekkel talán addig nem. A mesék, versek történetei által belátást nyernek a kultúrába is. Megismerkednek a hétfejű sárkánnyal, János Vitézzel, Bogyó és Babócával, Maszattal, hogy néhány ismertebbet említsek. Az olvasás hozzásegít ahhoz is, hogy táguljon a témakör, amiről elbeszélgethet gyerek és szülő. Egy-egy történetet meg lehet beszélni, kérdezni lehet róla, be lehet vele indítani a képzelőerőt: vajon ő mit csinált volna valamelyik szereplő helyében? Hogyan írná át a mese végét? Milyen más szereplőt tudna elképzelni még a novellában? stb.  

5. Magyar közösségi életben való részvétel

Az otthoni olvasás mellett a magyar közösségi életben való részvétel az, ami rengeteget fejleszthet a gyerekek szókincsén. Azok a gyerekek, akik a közösségeiken belül eljárnak magyar iskolába, egyéb rendezvényeken részt vesznek, jóval tágabb szókinccsel gazdagodnak, mint azok, akik nem részesei ezeknek a programoknak. Hiszen ha belegondolunk, először is nem elegendő az a pár óra nyelvhasználat miután a gyerek haza érkezik az óvodából vagy iskolából. A szókincs, amit otthon használunk, általában kimerül abban, hogy mi történt aznap velük, becsomagolta-e a táskáját vagy mit szeretne vinni uzsonnára. Persze, most egy kicsit sarkítottam, de tény és való, hogy egyáltalán nem vagy csak nagyon ritkán kerülnek elő olyan témák, amelyekről a gyerekek a magyar iskolában hallhatnak. Gondoljunk csak egy nagyon egyszerű példára. A gyerekek az iskolában szüreti bálra készülnek és elbeszélgetnek a szüreti szokásokról, megtanulják a Lipem-lopom a szőlőt című dalt. Elkerülhetetlen, hogy előbb azt kelljen tisztázni, mi is az a ‘csősz’, ‘furkósbot’, vagy ‘vaskalap’. Azonnal három új szóval bővült a szókincsük. De ugyanígy gyarapszik a tudásuk azzal kapcsolatban is, hogy hagyományosan miként ünnepelték/ünnepeljük a szüretet, milyen történelmi eseményekhez fűződik egy-egy ünnepünk, vagy éppen hol helyezkedik el a Balaton, milyen az állatvilága stb.    

Forrás: Vicsacsán Réka

+1

A kitartás ereje

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mindehhez nem elegendő elszántnak lenni. Nagyon fontos, hogy mindvégig tartsunk ki a döntésünk mellett még akkor is, amikor úgy érezzük, hogy most már beadjuk a derekunkat. A gyerekek és a körülöttünk lévők olykor kegyetlenek tudnak lenni. Megbántanak, elbizonytalanítanak, megkérdőjelezik, hogy minek csináljuk, mikor úgysem ezzel fog érvényesülni az életben a gyerekünk. Mindenki számára talán kicsit más az, hogy mi motiválja. Engem elsődlegesen az motivál, hogy én el sem tudnám azt képzelni, hogy a gyerekemmel ne magyarul beszéljek. Számomra ez az a nyelv, amelyen a legjobban tudom kifejezni a gondolataimat és érzéseimet. Ugyanakkor azt sem tudnám elképzelni, hogy a magyar nagyszüleivel ne magyarul beszéljen. Nyelvészként azt is tudom, hogy mennyi hozzáadott tudást és képességet jelent. Nem utolsósorban közösségi vezetőként nem egy olyan másod-, harmadgenerációs magyarral találkoztam, aki elmondása szerint nagyon bánja, hogy nem tanulhatott meg magyarul és olyan is van, aki elítéli szüleit, nagyszüleit, amiért nem tanították őt meg magyarul. Tudom, hogy meg lehet tenni, hiszen jómagam is egy másik kultúrában nevelkedtem, ahol a magyar kisebbségi nyelv volt. Igen, Erdélyben könnyebb magyar gyereket nevelni, hiszen rengeteg olyan lehetőség van, ami itt nincs pl. magyar tannyelvű iskolába járni, magyar színdarabokat megnézni, magyarokkal barátkozni stb. De ha valaki ténylegesen szilárd ebben az elhatározásában, egészen biztos vagyok benne, hogy megtalálja azokat a lehetőségeket, amelyek hozzásegítenek ahhoz, hogy megőrizze és átadja  anyanyelvét a gyerekeinek. Kívánom, hogy találjátok meg ti is ezeket a lehetőségeket és a kellő motivációt, amit aztán ne engedjetek el.