Site logo

6 + 1 látnivaló, amit most nem lehet kihagyni New York-ban

Bevallom, rajongok New York-ért. Mindig is rajongtam és már rengetegszer láttam, minden “kötelező” turisztikai helyre eljutottam. Azt szoktuk mondani, hogy van New York és van Amerika. Két külön fogalom. Az elmúlt nyáron eldöntöttük, hogy idén ősszel is megnézzük – a pandémia időszakból lábadozó – Big Apple-t.

 

Faragó Andris kollégánk sem kevésbé szereti New York-ot és mivel rengeteget utaznak, számos tippje volt, hogy mit érdemes megnézni, talán egy picit más szemmel és érzékszerveinket birizgálva tapasztaljuk meg a várost. Az általa javasolt és a saját ízlésünknek megfelelő (egy kiskamasszal bejárható) helyeket néztünk meg. Megosztom a tapasztalatokat arra vonatkozólag is, hogy miben volt ez az út más a korábbi látogatásokhoz képest, mire érdemes odafigyelni, betartani. Szubjektív összefoglaló következik.

 

  1. Manhattan- Downtown

A korábbi kirándulások során a Times Square környékén kerestünk szállást azon prózai okok miatt is, hogy a legtöbb célul kitűzött látnivaló gyalogos távolságban volt, ráadásul kiváló közlekedési csomópontnak bizonyult a további látványosságokhoz is. Andris javaslatára most a pénzügyi negyedben, Manhattan déli részén foglaltunk szállást, közvetlenül a World Trade Center szomszédságában, a viszonylag újnak számító Oculus Center mellett. Ez a bálna szálkáit szimbolizáló bevásárlóközpont és közlekedési csomópont bonyolult labirintusként helyezkedik a föld felszíne alatt, amely önmagában is kiemelt látványosságnak számít.

Itt szállást jelentősen olcsóbban (azt mondanám, hogy féláron) kaptunk, közvetlenül a metrómegálló mellett.

Fotó: Piros

     

A gyönyörű őszi időben pár perces távolságra volt a szeptember 11-i terrortámadásban leomlott ikertornyok helyén kialakított emlékpark is, valamint a Wall Street is könnyű sétás távolságban megtalálható.

 

Tipp: mi megvettük a 7 napos bérletet, amely 33 dollár volt fejenként. Mivel sokat használtuk a metrót, nemcsak, hogy megérte, hanem sokkal kényelmesebb is volt így közlekedni.

 

  1. UMAMI Burger

Tudni kell Faragó Andrisról, hogy hamburger-mániás, így kihagyhatatlannak jelölte meg a 2011-ben egy magazin által az USA legjobb hamburgerének járó kitüntetést elnyerő Umami Burger-t. Történetesen a WTC mellett található Brookfield Place bevásárlóközpontban meg is találtuk a gyorséttermet, ahol valóban egy gasztro-élménnyel lehettünk gazdagabbak, mindezt a New Jersey-re néző panorámával megspékelve. Az ételkülönlegesség titka, hogy a 4 alapízen (savanyú, édes, sós, keserű) túl az ötödik ízt az “umamit” is tartalmazta.

 

Tipp: az éttermekben mindenhol szigorúan ellenőrizték az oltási igazolványt, amit a telefonon beszkennelve is be lehetett mutatni, az érvényes személyi igazolvánnyal együtt.

 

  1. China Town, Little Italy és Nanushka

Még ezen a napon elindultunk gyalogosan a kínai és az olasz negyedbe, ahol meglepetésünkre a vártnál nagyobb tömeggel találkoztunk. A pandémia magával hozta azt az újítást is, hogy az éttermek az autós forgalom elől elvett sávokra épített fedett, de az oldalán nyitott faépítményekkel egészítették ki az éttermük kapacitását. Főleg a szigorú pandémiás éttermi szabályozások során kényszerültek erre a megoldásra, de láthatóan meg is tartották ezt.

Séta közben eszembe jutott, hogy a közelben lévő SOHO-ban van a magyar divattervező, Nanushka üzlete is. Az eladók felkészültek a magyar turistákra, éppen emlegette az eladó hölgy, hogy naponta vannak érdeklődők az üzletben és éppen előttünk lépett ki egy másik magyar házaspár.

  1. American Museum of Natural History, Central Park, Zoo

Másnap ismét nyakunkba vettük a várost, a gyerek “fejtágítása” miatt is a választásunk az Amerikai Természettudományi Múzeumra esett, amit valahogy nem tudunk megunni. Mindig van újabb felfedezni való itt és ennyi információt szinte egyszerre nem is lehet feldogozni. Meglepetésünkre most szinte azonnal be tudtunk menni, nem kellett végigvárni a két utcasarkon át vezető sort. Igaz, meg is vettük előre az a jegyeket, mivel időpontra kellett mennünk. Így igazán kényelmes volt most a bejutás. A legjobban a planetárium tetszett nekünk, amely innovatív módon mutatja be a világűr történetét és a jelenlegi kutatások eredményeit.

Fotó: Piros

Majd a kihagyhatatlan, a város tüdejeként emlegetett Central Park következett, amelyen átsétálva megérkeztünk a szintén  – számunkra – hagyományos programelemként számontartott Állatkertbe. Itt röpke egy óra alatt mindent meg lehet nézni.

Tipp: érdemes a jegyeket online előzetesen megvenni.

  1. Roosevelt Island Tramway

Meglepő, de korábban soha nem hallottam a Roosevelt-szigeti villamosról, ám az egyik YouTube videóban javasolták, mint kihagyhatatlan, de a turisták által kevésbé ismert látványosságot. Egy jegyért  – esetünkben a bérlettel – egyből feljutottunk a mi magyar értelmezésünk szerinti libegőbe, amely mindössze pár perces út volt, de izgalmas élményt és látványt nyújtott New York felhőkarcolói felett.

Kép forrása: Pixabay

  1. One World Observatory

Kihagyhatatlan! New York a lábaid előtt fog heverni! A viszonylag újnak számító látványosság 2014 végén nyitotta meg kapuit, amely innovatív módon kínál kiváló lehetőséget arra, hogy felülről megismerjük a város részeit. Reggel elsőként jutottunk fel a toronyba, amelynek előnye, hogy nagyon kevesen voltak és az Empire State Buildinggel szemben itt zárt térben nézhettük végig épületről épületre három dimenzióban NY térképét.

Kép forrása: Pixabay

6+1. Friends Experience

Jóbarátok rajongó vagy? Akkor egy életre szóló élménnyel leszel gazdagabb, ha ellátogatsz a “The Friends Experience”-be! Mivel családom férfi tagjai kevésbé voltak nyitottak ezirányú rajongói elkötelezettségemre, így egymagam jelentkeztem be a kb. egyórás túrára, ahol lényegében 2 szinten, a sorozat jellegzetes helyszíneiként tökéletes pontossággal berendezett helyiségekbe mehetünk be és élhetjük át a számunkra oly kedves jeleneteket. Az átkötő folyosókon múzeumszerűen kialakított vitrinekbe helyeztek arcunkra széles mosolyt csaló ereklyéket, mint például Rachel kézzel írt Rossnak szánt levelét, Phoebe babaházát (amely később a tűz áldozata lett) vagy a fejre húzható megkopasztott pulykát. A kedvencem talán a Central Perk kávéház volt, ahol valóban igazi kávét szolgáltak fel és lehetett rendelni Phoebe Nagymamájának híres csokis sütijéből is. Számomra már ezért is érdemes volt New Yorkba utazni.

A 2-3 napos túra hamar véget ért… Hihetetlen, hogy egy nap alatt – szinte észrevétlenül – hány kilométert tesz meg az ember! Annyi látnivaló van, hogy csak este tűnik fel mennyire be vannak dagadva az ember lábai. A mostani New York több szempontból is más volt az előző túráinkhoz képest: kevesebb ember volt az utcán, szigorúan betartják a pandémiás előírásokat (maszk minden zárt helyen, igazolvány bemutatása, stb.) és sajnos sok minden zárva volt, amit megnéztünk volna szívesen.

New York, az New York. Megyünk még. Sokszor.

 

Szerző: Pazaurek Piros