Milliónyi ember az utcán, ez egy nagyon más világ, ahogy egy magyar remekműben, a Tátrai Band/Charlie dalában is szól. A Magyarországéval közel azonos lakosságú városban szinte második legnépszerűbb turista hely a Time Square, ahol éjjel-nappal – csak úgy, mint az egész városban – nagy a forgalom. A Times Square New Yorkban, Manhattan városrész egyik negyede. Egyike a legismertebb amerikai negyedeknek, a napi látogatószáma eléri a 330 ezret. Itt található Manhattan számos híres épülete is. A városháza előtt kordonokkal van elzárva a tér, nem lehet túlságosan közel menni hozzá. Előtte azonban van egy kisebb park sok paddal, fákkal és egy szökőkúttal. Sokan pihentek ott a nagyvárosi forgatagban. Szintén nagyon sokat hallottam a Times Square-ről, arról, hogy ott tartják az óévbúcsúztatót, és a sok hirdetésről, amik a modern épületeken villognak éjjel-nappal. Lenyűgözött és szinte el sem hittem, hogy ott vagyok.
Manhattani sétánkról a legmeghatározóbb kép egy épületé, ugyanis ott magasodik a 102 emeletes 381 méter magas Empire State Building, amely neve New York állam becenevéből származik és a város egyik jelképe, amely 42 évig volt az USA legmagasabb épülete.
A legjobb kilátás mégiscsak a magasban van, így hát felmentünk a Rockefeller Center tetejére, on Top of the Rock we took in 360-degree views of New York City. Top of the Rock’s three levels of indoor and outdoor observation decks deliver spectacular, unobstructed views of the city skyline.
Ugyancsak különös élményem, a Strawberry Fields John Lennon emlékművének látványa, ami egy 5 hektáros rész, a Central Park West 72nd Street bejárata közelében, New Yorkban. Ott van az a mozaik, ahová sokan járnak Lennonra emlékezni. A terület neve pedig utalás arra az 1967-es dalra, amelyet Lennon írt és adott elő a Beatlesszel, „Strawberry Fields Forever” címmel.
No és a másik dalukat mondanom sem kell, az Imagine.
Képösszeállítás: Szőllősi Judit.
Képek: Franklin Ames, továbbiakat ITT találsz.
Átlibegőztünk a Rosevelt-szigetre és vissza, és elmentünk a Vessel nevű, méhkaptár-szerű 16 emeletes kompozícióhoz. Az összekapcsolt, spirálisan vezető lépcsőkből, feljárókból kialakított szerkezet egyszerre mintegy 1000 embert képes befogadni, tetejéről kilátás nyílik a Hudson folyóra is. Sajnos, 2021 januárjában az építményről elkövetett öngyilkosságok sorát követően a Vesselt meghatározatlan időre bezárták.
Összességében véve azt tapasztaltam, hogy az amerikai emberek nagyon segítőkészek és közvetlenek. Az utcai árusoktól bátran lehet ételt venni, nem drágák és finomak. Lakókocsihoz hasonló járműből árulják az ennivalót lépten-nyomon.
Aki New Yorkot alaposan szeretné felfedezni, annak szükséges egy nagyon kényelmes cipő, jó állóképesség és türelem, mert mindenhol sokan vannak. Az általunk megtett átlag távolság naponta minimum 15 km volt, de volt olyan nap is, amikor 20 km-t sétáltunk a metrózáson kívül, hiszen hatalmas távolságok vannak. Sokszor éreztem ólomsúlyúnak a lábaimat, de a sok élmény, látnivaló megérte. Örök emlék marad számomra a New York-i kirándulás.
Aki nosztalgiázni szeretne, itt megnézheti a New York, New York című dalt Lisa Minelli előadásában.
A 100 legjobb New York-ról szóló dal:
https://www.timeout.com/music/best-songs-about-new-york
Források:
https://tinkmara.com/2014/07/23/a-grand-central-titkai/
https://www.rockefellercenter.com/attractions/top-of-the-rock-observation-deck/
https://hu.eferrit.com/a-new-york-i-tozsde-epiteszete-a-new-york-i-nyse-epuelet/