Site logo

Amerikai magyarok segítenek hazai nonprofitnak az energiaválság idején

Itt at ideje most nekünk segíteni!
Magyarországról sok támogatást és figyelmet kaptunk az utóbbi időben, most a nehéz helyzetben nekünk is segíteni kell más hazai szervezeteket és a helyieket közösségeinket is.

Egy nagyon hangulatos este keretében, amelyet a helyi magyar pékség tulajdonosai, Andi és Attila, a Herbert’s Bakery tulajdonosai finanszíroztak és a floridai közösségünk új tagja, a napokban 50. születésnapját betöltő Vujity Tvrtko közreműködésével valósult meg. Két nonprofitot is tudunk jelentős összeggel támogatni, amit a résztvevők adományoztak. Ez a két maroknyi magyar mutatott most olyan jó példát, amely bízunk benne, hogy ragadós lesz mások számára is…

Lenyűgöző volt látni, hogy szervezeteink állandó tagjain kívűl, -akik mindig ott vannak és mindig támogatnak mindent- új magyarokkal is erősödött közösségünk. Ők korábban nem mertek, nem tudtak eljönni más eseményre, de itt megérezték azt, hogy valami jó dologba csöppentek.

Bíztatunk mindenkit, hogy gyertek, jöjjenek, mert nem csak minőségi programokat, hanem szerető társaságba, kimondhatjuk, hogy értékes KÖZÖSSÉGBE is csöppenhetnek.

Ez a mintegy 30 ember $1300-t adományozott a magyarországi Tábitha ház Gyermekhospice Alapítványnak, így ezzel az energiaválság következtében rájuk is komoly nehézségek elé néző rezsijüket több hónapra is finanszírozza. A további $340, pedig a helyi kulturális és magyar nyelvi képzést támogató hétvégi iskola, a Mákvirágok Magyar Iskola és Óvoda – Orlando  kapja a fenntartásuk segítésére.

Köszönjük Nektek!

Együtt.Tudunk.Működni

Fotók: Pazaurek Piros