Ez a bejegyzés nem hivatott az amerikai és a magyar karácsonyi szokásokat összehasonlítani, hiszen azt már megtettük egy korábbi cikkben, amit ITT olvashat.
Most a Magyarországon 26 hónapot eltöltött, munkája mellett szenvedélyének, a fotózásnak élő Franklin Ames képeinek segítségével adventi sétát teszünk Budapesten és néhány magyar városban. A korán sötétedő téli időszakban igazi látványosságok a fényfüzérekkel feldíszített kivilágított ünnepi villamosok, és a forgalomból kivont nosztalgiajáratok. Minden városban más és más stílusú, igazán egyedi alkotások születnek. Európa nagyvárosaiban egyre nagyobb hagyománya van annak, hogy az adventi időszakban megjelennek a gyönyörűen feldíszített karácsonyi villamosok. Az első ünnepi fényvillamos tizennégy évvel ezelőtt indult el Budapesten a Jászai Mari térről, és a 2-es vonalon közlekedett. A jelenlegi fényflotta járművein több mint öt kilométer LED-fényfűzér van, ami 140 ezer LED-izzót rejt. Továbbá egy utas jóvoltából 150 horgolt díszt is elhelyeztek Budapest 150. születésnapja alkalmából. A fényflottát hat villamos, – idén először – két busz és a fogaskerekű vonalán induló feldíszített jármű alkotja. A Budapesti Közlekedési Vállalat közölte, a fényflotta szinte az egész várost behálózza, a járműveken normál díjszabással, érvényes menetjeggyel lehet utazni. Az ünnepi járatok menetrendje a bkk.hu oldalon találhatók.
A kiemelt fotós témát adó ünnepi hetekben volt szerencsém látni, hogy egy igazi, vérbeli fotós mit meg nem tesz azért, hogy elcsípje Budapesten a fényvillamost, lehetőleg a parlamenttel a háttérben. A megfelelő pozíciót keresve képesek akár órákon át kivárni, fagyban, szélben, hóesésben, míg menetrendje szerint 20-30 percenként felbukkan, hogy újra és újra lefotózzák. Ilyenkor a hidegben ácsorogva, egymással beszélgetve ütik el az időt két fotózás között. Tapasztalatot cserélnek a legjobb beállításokról, hogy hány ezer K és milyen ISO beállítással készítették a legjobb képeiket…. Azután, amikor valaki észreveszi, hogy jön a fényvillamos, mindenki az állványon rögzített gépéhez siet és várja a megfelelő pillanatot. Van, aki egyszerű képet készít, van, aki hosszú expozícióval, vannak amatőrök és profik, vannak professzionális gépekkel és vannak, akik egy szuper kamerával ellátott mobillal lövik a képet. A lényeg, elkapni a lehető legjobb pillanatban. Nos, azt hiszem, Frank fagyoskodása igazán megérte, hiszen csodálatos képeket készített. Képein szerepel budapesti és miskolci is, amelyik egy cseh portálon meghirdetett nemzetközi szavazáson már 5 alkalommal nyerte el az Európa legszebb adventi villamosa címet és idén is a várományosa.
Egy másik büszkeség, hogy az Advent Bazilika lett ismét Európa Legjobb Karácsonyi Vására. Idén immár tizenharmadik alkalommal nyitotta meg kapuit az Advent Bazilika, amelyet évek óta azzal az eltökélt szándékkal hoznak létre a szervezők, hogy semmihez sem hasonlítható ünnepi atmoszférát teremtve, minőségi időtöltést és különleges gasztronómiai kínálatot nyújtsanak a látogatóknak, írja a Hello Magyar.
Christmas in Budapest , tervezte: Judit Szőllősi
Fotók: Franklin Ames (további képeit ITT találod.)
A Szent István téren rendezett karácsonyi vásár nem csupán a magyar főváros, de az európai régió egyik legszebb ünnepi rendezvénye is egyben. Az Advent Bazilika már négy alkalommal nyerte el az „Best Christmas market in Europe” címet, és tavaly a Karácsonyi vásárok állócsillaga címet is elnyerte.
Soha korábban egyetlen ünnepi rendezvénynek sem sikerült négyszer elhódítani a rangos elismerést, amit az Advent Bazilika ráadásul a 2019-es első helyezés után 2021-óta folyamatosan kiérdemel. Budapest immár négyszeresen Európa legjobb karácsonyi vásáraként többek között London, Bécs és Prága rendezvényeit előzte meg a versenyen, adta hírül a Daily News Hungary.
Ha kedvet kapott a magyar specialitásokhoz, akkor grillkolbász, gulyás, savanyú káposzta, rétes és egyéb édességek várják önt. Természetesen puncsot, magyar bort és barackpálinkát is árulnak. Az Unicum likőr is kihagyhatatlan. A látogatókat minden nap valamilyen kulturális program várja, különböző zenei műfajú koncertekkel és tánccsoportokkal, a gyermekek pedig jól szórakozhatnak az alkotóműhelyekben.
A feldíszített, fényárban úszó villamosok a korábbi évekhez hasonlóan nem csak a fővárosiak, hanem a Budapestre látogatók számára is fantasztikus ünnepi hangulatot teremtenek. Ha éppen Magyarországon, Budapesten vagy Miskolcon jár, semmiképp se hagyja ki!
Boldog Karácsonyt!
https://www.youtube.com/watch?v=LAcCnno1s4M&t=7s
https://www.tiktok.com/@vircica/video/7308401369591844129?lang=hu-HU