Egy Egyetemi Teniszező Küzdelmei és Sikerei

Ábrahám Vivien története egy újabb példa arra, hogy az élet nem mindig egyenletes úton halad, és a váratlan fordulatok gyakran azokból a pillanatokból születnek, amikor a legkevésbé is várjuk. Vivi Budapesten született és nőtt fel, ahol szülei már korán rávezették a sport fontosságára és az aktív életmódra. Ám amikor az Egyesült Államokba költözött, hogy egyetemi szinten folytassa a teniszezést, számos kihívással kellett szembenéznie. Az egyetemi évek alatt sok nehézséggel küzdött, de most, hogy ezek mögötte vannak, új lehetőségeket talált New Yorkban. Ez a cikk bemutatja Vivi történetét, az álmokat és kihívásokat, valamint azt, hogy miként küzdött meg céljaiért és őrizte meg mentális egészségét az út során.

Először is kérlek picit mesélj arról, hogy hol nőttél fel és hogyan kerültél be a tenisz világába

Budapesten születtem és nőttem fel, középső gyerekként. Szüleim is élsportolók voltak, emiatt a mozgás mindig nagyon fontos volt a családban, azonban a versenysport sosem volt elvárt, pusztán egy egészséges, mozgással teli élet. Ilyen szempontból nagyon szerencsésnek tartom magamat, mert az én családomban sosem mutatkozott az úgy nevezett “manager szülő” viselkedés, és sosem próbálták meg az ő álmaikat rám erőltetni és rajtam keresztül megélni. Körülbelül 6 éves voltam amikor egy családi nyaralás során apával lementünk egy teniszpályára ütögetni, vagyis tenisz szerű dolgokat próbálgatni inkább. Szüleimnek testnevelői diplomájuk is van, emiatt gyorsan levették, hogy van érzékem és koordináltságom a sporthoz, így amikor hazaértünk, felkerestünk egy közeli tenisz klubbot és elkezdtem heti 1-2x teniszezni. A tenisz mellett úsztam, lovagoltam és aerobikoztam is kis koromban, de csak a teniszt és az aerobikot csináltam versenyszerűen, amíg végül 10 éves koromban úgy döntöttem hogy csak a teniszre fókuszálok.

Mikor és miért döntöttél úgy, hogy kiköltözöl Amerikába?

Nekem ez a döntés későn született meg, a gimnázium utolsó félévében, mert sokáig nem akartam egyetemre menni. Valahogy bennem az egy kudarcként volt elmentve, egy “B” opciónak, ha nem sikerül a profi karrier. Magántanuló voltam a középiskola második felében, napi 5-6 órát edzettem és sokat versenyeztem, de sajnos a mentális izgulást és blokkot nem sikerült áttörnöm és így az egyetem mellett döntöttem, bízva abban, hogy magamévá teszem a magabiztossággal teli amerikai mentalitást. Az iskola is mindig fontos volt számomra, és a szüleim is mindig elvárták, hogy a sport mellett kitűnő tanuló legyek, emiatt is jó volt, hogy ott volt a tenisz ösztöndíjas egyetemi karrier, ahol a tanulmányaimat is folytathatom. Végül azt is beláttam, ahhoz, hogy valaki Top100-as legyen (gyakorlatilag csak az éri meg karrier és anyagiak szempontjából), nagyon nagyon sok mindennek kell tökéletesen és egyszerre történnie, amire kicsi az esély. Ez a sok dolog együttesen vezetett ahhoz, hogy Amerikába költözzek, egy teljesen új és idegen környezetbe, távol a családomtól és mindentől, ami odáig az életemet alkotta.

Melyik egyetemre jártál és mit tanultál az egyetem alatt? 

2018 előtt nem is voltam Amerikában. Márciusban alkalmam volt “official visit” alatt kijönni, és megnézni két iskolát: University of Missouri és Rice. Eredetileg a Rice-ra szerettem volna menni az erős tanulmányaik miatt, de a vizit végére nyilvánvalóvá vált, hogy Missouri légköre és campusa élhetőbb számomra, ami fontos, ha az ember 4 évre tervez és nem pár hónapra. Ezen kívül Mizzou az SEC konferenciában van, az egyik legerősebb az összes közül, ezért tudtam, hogy a tenisz is magas szintű lesz és bíztam a fejlődésemben. A tanulmányaimat illetően tudtam, hogy valami kreatívat szerettem volna tanulni, de nem tudtam, hogy pontosan mit. A business szak túl tág és általános volt számomra, a belsőépítész szak pedig túl konkrét. Végül a vizit alatt kiderült, hogy Mizzou az ország első és egyik legjobb Journalism iskolája, egy szak ami magába foglal sokkal több mindent mint újságírás. A képzés foglalkozik tradicionális újságírással, riporttal, PR-ral (Public relation), de az összes modern média, grafikus és fotós/videós elemmel is, beleértve a tágabb kommunikációs tárgyakat is. Ez egy sokkal szerteágazóbb és kreatívabb szak, mint amit otthon “Kommunikáció” alatt tanítanak, és ezzel nagyon jól tudtam azonosulni, főleg a 3. évtől amikor szakosodni tudtam a modern média/marketing/reklám irányába.

Neked mi volt a legnagyobb kihívás a student-athlete éveid alatt?  

A legnagyobb kihívásom körül egy egész cikk és social media poszt özön van. Szörnyű tapasztalataim voltak a főedzőkkel, saját bőrömön tapasztaltam meg a mosoly mögötti gyalázatos edzői stílust. Sajnos ez minden szinten megtalálgató, de kifejezetten a Power 5 konferenciákban, ahol hatalmas nyomást tesznek minden sportolóra, hogy “méltóan reprezentálja” az iskolát. Ilyen konferenciában, főleg hogy nem is voltunk a ranglista elején, állandó feszültségek voltak a csapatban, elsősorban az edző által generált környezetben, amihez mindenki csak igazodni próbált. Mindenért mi voltunk a hibások, ha vesztettünk az azt jelentette, hogy nem volt elég a 20+ óra edzés a héten, és folyton “erősen ajánlott” plusz edzéseket kellett csinálnunk, az iskolai kötelezettségek mellett. Minden második hétvégen valahova utaztunk meccset játszani, és sosem tudtunk annyit és úgy edzeni, hogy ne mi legyünk hibáztatva a vereségek miatt. Rengeteg lelki terror ment a zárt ajtók mögött, és senkit nem érdekelt milyen emberek vagyunk, hogy teljesítünk az iskolában (mindenki kitűnő tanuló volt), mennyit önkénteskedünk szabadidőnkben, vagy hogy milyen más leadership programokban veszünk részt. Az egyetlen, ami az edző szemében érték volt, az a győzelem, egy extra pont az eredménytáblán.

Az egyetem befejezése után miért döntöttél úgy, hogy Amerikában maradsz? És most hol és mit dolgozol? 

Alapvetően Columbia, Missouri egy nagyon aranyos egyetemi város, de nem sok mindent lehet ott csinálni az egyetem nélkül. Az iskolát, legfőképp a professzoraimat nagyon szerettem, de amint lehetett, próbáltam kiszakadni a közegből, és a lelkemet kicsit ápolni az egész tenisz felfordulás után. Megpályáztam egy New York ösztöndíjprogramot az iskolám mesterprogramján keresztül és mesterképzésem utolsó félévét New Yorkból tudtam befejezni. 2023 decemberében diplomáztam, de New Yorkot nagyon megszerettem, így úgy döntöttem itt maradok és itt csinálom az egy éves OPT-met (Optional Practical Training – minden külföldi egyetemista az egyetem befejezése után jelentkezhet erre ami megengedi a tanulókat hogy a szakmájukat egy évig hasznosíthassák Amerikában.)

Mint említetted, nagyon nehéz volt neked mentálisan az egyetemi tenisz élet. Milyen segítséget/tipped adnál más olyan egyetemi sportolónak, akik hasonló helyzeten mennek keresztül? Neked mi segített abban, hogy tovább lépj?

Szerintem nagyon fontos megtalálni azt a közösséget, akik támaszt adnak, és ez nagyon könnyen előfordulhat a tenisz/sport csapatokon kívül. Nekem sajnos az extra nehezítés volt, hogy három másik teniszes lánnyal laktam, akkor is, amikor már nem voltam a csapat része, és emiatt iszonyatosan rám szűkült a világ. Valamint előtte is, az egyetem mind a négy évében teniszezőkkel laktam, és ezt nem ajánlom, sporttól függetlenül, hiszen minden nap 5-7 órát töltünk együtt amúgy is, plusz az utazások. Én mindenképpen azt javaslom, hogy találj közösséget a sporton kívül is, hiszen az egész életünket a sport határozza/határozta meg, és nagy felüdülést tud okozni az ebből a szerepből való “kitörés”.

Ezen felül, ami nekem segített az egy projekt megvalósítása volt, ami cikk írásból és egyetemi sport tapasztalok felkutatásából állt. Számomra fontos volt megosztani a velem történteket, és e cél megvalósítása az iskolai kötelezettségek mellett elterelte a figyelmemet.

Hogyan látod/hol képzeled el magadat 5 éven múlva?

Ez egy nagy kérdés, amit sajnos nem tudok megválaszolni a vízum miatt. Jelenleg New Yorkban vagyok, és az 1 éves OPT-mel vállalok munkát, de a jövő az egy nagy kérdőjel. Ideális esetben, 5 év múlva egy New Yorki reklámügynökségnél leszek creative director, de majd meglátjuk mit hoz a jövő.

Végül, de nem utolsó sorban pár “rapid fire” kérdések:

Burger vagy Rakott krumpli?  Rakott krumpli

Cheesecake vagy Somlói galuska? Cheesecake

Peanut butter and jelly vagy Palacsinta? Palacsinta

Chicken fried steak vagy Paprikás csirke? Paprikás csirke

Mac and cheese vagy Túrós csusza?  Túrós csusza

Lánchíd vagy Brooklyn Bridge? Lánchíd

Balatoni nyaralás vagy Florida tengerpart? Balaton és Florida is (igazából hely függő)

Foci vagy amerikai foci? Egyik foci se haha a hangulattól és társaságtól függ

Az „Én Amerikám” blogsorozatban több Amerikában sikeres magyar sportolót is bemutattunk, kattints ide és ismerd meg őket is!