Magyar művészek és sportolók közös klipet készítettek a koronavírus világjárvány kapcsán

Egy négygyermekes édesanya, Vörös Eszter fejéből pattant ki az ötlet, ami aztán május 1-én meg is valósult a Nagy Játék Nap keretében: a szervezők azt kérték, hogy 2020. május 1-jén déli 12 órakor egyetlen perc erejéig minden résztvevő gondolja át, milyen fontos és értékes számára a bolygó, ahol élünk. „A temérdek jót, amit kapunk tőle, s hogy cserébe csak annyit kér, hogy megbecsüljük, tisztán és élhetően adjuk tovább az utánunk jövő nemzedékeknek”. Ezután 59 perc gondtalan játék következett: bárkivel, bármivel, bárhol – kivéve az online és telefonos felületeket.
A felhíváshoz rengetegen csatlakoztak, többek között a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Magyar Atlétikai Szövetség is a támogatásáról biztosította a szervezőket.
Az esemény himnuszát Hrutka Róbert írta. Az „Érted” című dal eléneklését neves zenészek és színészek vállalták, amihez valódi „karantén videoklip” is készült:

 

A szervezők már az esemény folytatását tervezik, hiszen véleményük szerint a jelenlegi helyzetben az emberiségnek szüksége van a közös játék adta felszabadító élményre.

További információ és kapcsolat:
www.bigplayday.org
Instagram: bigplayday
TikTok: bigplayday
#bigplayday #letsplay

Faragó András

Minden jog fenntartva | Az oldalt büszkén lefejlesztette és térítésmentesen adományozta a Marketing X-Rays

Privacy Policy

Terms of Use

Adatkezelési szabályzat

Minden jog fenntartva | Az oldalt büszkén lefejlesztette és térítésmentesen adományozta a Marketing X-Rays

Bejelentkezés

Regisztrálás

A személyes adataid csak az oldal működéséhez használjuk fel, harmadik félnek nem adjuk tovább. Adatkezelési tájékoztató.

Van már fiókod?

Elveszett jelszó

Please enter your username or email address. You will receive a link to create a new password via email.