Szélkavarta utca szélén állt az ADOBE-ház, melyben beszélgettünk. A porból és agyagból készült épület előtt táncot járt az őszi szellő. Ereje olykor megsuhintotta az ajtó mellett száradó, élénkvörös színben pompázó paprikafüzérek sorát. Ez a fűszer adja igazán az asztalra kerülő ételek zamatát, így a piros, vagy éppen a zöld chili leves ízét is.

 

Olykor a ropogó tűz zenéje bontotta meg a számtalan emléket és érdekességet rejtő fehérre meszelt ház csendjét, ahol csendben figyeltem és hallgattam. A béke uralta a falakat, melyeken számtalan családi kép lógott, megannyi kézzel készített színes szőttes társaságában. A megpakolt polcok “kincsein” már otthagyta az idő a nyomát.
A kinti kemencében még sült a kenyér, az illata mindenfelé kavargott a levegőben. Feszült figyelemmel hallgattam, ahogy mesélt.  Néztem, ahogy sötét, erősszálú haja megcsillant a nap fényében.  Ezen a feketeségen bizony csak az idő, a nap ereje nem változtathat. Arcának minden szeglete szépséget, kedvességet tükrözött. Itt ült velem szemben. Ő mesélt, én meg csüngtem minden szaván. Akkor fogtam fel a tényt, hogy hová kerülhettem. Hogy ott, abban a helyzetben én egy kíváncsiskodó turista voltam, ő meg vérében is egy rézbőrű indián. Egyszer majd elmondom neki, hogy mennyi mindent tanultam tőle. Új fejezeteket nyitott meg a könyvemben, egy új világ kapuját tárta fel előttem és egy új kultúra kincseit szerettette meg velem.
Fotó: Hegyi Réka
Arcára kiült büszkeséggel mesélt. Törzsének egyedi kultúrájáról, a máig elő, jelentőségüket sohasem vesztett tradícióikról, a nyelvük érzékenységéről. A földjüket vesztett őseiről, kiknek életét a történelem sokszor keserű percekkel töltötte meg. Ők még mertek könnyeket ejteni, mert hittek abban, hogy a sírás megszabadítja az elmét a szomorú gondolatoktól. Ők még hallották a süvítő szél üzenetét és azt is, ahogy a csend beszél. Hallgattak a szívükre, mely az igaz utak irányába vezette őket.
Azt ették, amit a házukat körülvevő föld kínált. Ők még nem rombolták olyan mértékben, mint ahogy azt a mai világ lakóik teszik. Harmóniában tudtak élni a környezetükkel: a vízzel, a széllel a nap és a tűz erejével. Ők azok az emberek, akik még hittek abban, hogy minden út egy irányba vezet.
A rézbőrű lány mesélés közben nagyokat kacagott, néha meg elcsuklott a hangja. Hiteles volt. A mondatainak ereje volt és mögöttük őszinteség bújkált. Idővel ő is modern nővé vált. De vannak dolgok, melyek olyan erővel bírnak, hogy azt sem az idő, sem a környezet nem formálja meg.
Fotó: Hegyi Réka
-Pueblo indián vér csörgedezik ereimben.  Családunk egy része még a mai napig is Új-Mexikóban él, az Egyesült Államok délnyugati régiójában. Törzsünk egy a színes állam 19 pueblo indián törzse közül. Zárt közösség vagyunk, akik tiszteljük a hagyományainkat és megbecsüléssel nézünk felmenőinkre. Szellemi mivoltuk velünk maradt. Ahogy a hitük és értékrendszerük is. Együtt, egy közösségként éljük meg az élet örömeit, olykor bánatát. A falu előtt ugyan nincs kapu, amit bezárnak, de ide turista nem térhet be. Én már nem itt élek.  A tanulmányaim egy másik államba szólítottak. De nincs is nagyobb öröm annál, mint évente pár hétre visszatérni ide, a nyugalom “szigetére”, a poros utcák uralta jemezi közösségbe. A nagyváros fénye, zaja, kavalkádja sokszor riasztó. Itt nyugalom vár ránk és béke, nagycsaládi szerető környezet. Jó tudni, hogy ide mindenki tárt karokkal hazavár. Az évente megrendezett ceremóniák biztosítják azt, hogy a törzsi szokások tovább éljenek. Ezen alkalmak során mokaszin kerül a lábunkra és tradicionális indián ruhákat öltve táncolunk és énekelünk együtt a törzs többi tagjával. Itt mindannyian átszellemülünk és átérezzük a kultúránk jelentőségét és szépségét. Megtisztul valahol a lelkünk is. Ezek az események nagy jelentőséggel bírnak. Rá kell, hogy döbbenjünk, hogy táncnak és a zenének ereje van. Több, mint azt gondolnánk.
Fotó: Hegyi Réka
A 21. század embere meghódítja és rombolja a környezetét, amelyben él. Mindenekelőtt egyéni érdekeit tartja fontosnak, az egyénre irányul a hangsúly, nem a közösségre. Egy zajjal teli világban él kis családjával, ahol folyton versengésnek van kitéve. Így talán nincs ideje arra, hogy észrevegye maga körül a szépet, az értékeset, a jóravalót. Itt küzd, jó esetben minden erejével. Mindenáron ki akar tűnni a tömegből, ő akar a legjobb lenni, akire felfigyel egy világ. Farkastörvények uralta életet él.  Néha a hitbe kapaszkodik, néha meg megfutamodik előle. Néha fél, minden bizonnyal okkal. Kevésbé türelmes, sokszor agresszív. Az élet adta akadályokkal így vagy úgy megküzd azért. Folyton spórol vagy éppen elszórja a pénz. Már maga sem tudja, hogy miért, maga sem tudja, hogy minek. Ha van egy nagy háza, akkor még nagyobbat akar. Hisz a jóból sosem elég.
Fotó: Hegyi Réka
A törzsi közösségben élők jelenorientáltak. Nem az „én” és a „te” fontos, hanem a MI és a TI. Így az ego kevésbé tud utat törni magának. Együtt dolgozik másokkal, segít, megoszt, adakozik. Csodálja az évszakokat, a természet szépségét. Harmóniát keres mindenhol és mindenben. Átszellemült, türelmes és befogadóképes. Kerüli az agressziót. Mindennél többre tartja nagycsaládját, akikkel együtt él. A vallás a mindennapok fontos része, a vallás maga az élet.

Csak néhányat ragadtam ki a különbségek közül. Örülök, hogy ezt megtehettem. Az itt készült képeimet kérésre nem oszthatom meg veletek, de Új-Mexikóban sok színes fotóm készült, melyeket örömmel csatolok az írásomhoz.
Fotó: Hegyi Réka
Fotó: Hegyi Réka
Fotó: Hegyi Réka
Fotó: Hegyi Réka
Fotó: Hegyi Réka
Fotó: Hegyi Réka
A zenét Peter G. Pasztinak köszönhetem. A cikk mellett látható képek javarészt Új-Mexikóban, Taos Pueblo-ban készültek. A hely 1992 óta része az UNESCO világörökségének.

Hegyi Réka

Hegyi Réka vagyok. 21 éve élek az Egyesült Államokban, jelenleg Los Angelesben. Hazámtól távol élve, mély gyökerű, sokszínű kultúránk ékességeit igyekszem sokakkal együtt hitelesen képviselni, szép csengésű nyelvünket ápolni. Színpadon, stúdióban, rádióban, a filmvásznon. Egy ösztöndíj lehetősége kínált elsőként utat az Egyesült Államokba. Így húszas éveim elején, a Rotary Club jóvoltából számos helyen tarthattam előadásokat kicsiny hazánk szépségéről. Mindezen kincsek a későbbiekben nevem alatt publikált cikkekben, fotókönyvekben, fotókiállításokon is megjelenhettek. A magyar nyelv szerelmeseként számos színházi produkcióban, előadóesteken szerepeltem. Fotográfusként díjakat nyertem. Különösen büszke vagyok, hogy egyik munkámat az Oscar-díjas magyar származású operatőr, Zsigmond Vilmos értékelte. Egy bő évtizede szinkronizálok, több rádióműsor és filmalkotás narrátora lehettem. Jelenleg a Carte Rouge című készülő történelmi játékfilmben kaptam szerepet. Három csodás gyermek a büszkeségem. Számukra próbálom átadni azokat az értékeket melyek vezetnek az élet útján.

Minden jog fenntartva | Az oldalt büszkén lefejlesztette és térítésmentesen adományozta a Marketing X-Rays

Privacy Policy

Terms of Use

Adatkezelési szabályzat

Minden jog fenntartva | Az oldalt büszkén lefejlesztette és térítésmentesen adományozta a Marketing X-Rays

Bejelentkezés

Regisztrálás

Please select all the ways you would like to hear from us

A személyes adataid csak az oldal működéséhez használjuk fel, harmadik félnek nem adjuk tovább. Adatkezelési tájékoztató.

Van már fiókod?

Elveszett jelszó

Please enter your username or email address. You will receive a link to create a new password via email.