Pitlik Emese, a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium matematika-fizika-informatika szakos tanára és tehetséges diákjai 2017-ben egyszer már bekerültek a nemzetközi hírekbe, amikor egy Metallica feldolgozásuk 150 országba eljutott, és szerte a világon újságok írtak róluk.
A sikerhez a Metallica zenekar menedzsmentje és tagjai hozzájárultak, hiszen engedélyt adtak arra, hogy a kis magyar csapat feltöltse az elkészült videóklipet a YouTube-ra.
A fiatalok zenei teljesítménye lenyűgözte az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségét is, akik akkor a Facebookon gratuláltak a fiatal előadóknak.
A tanárnő és tanítványai a koronavírus világjárvány alatt sem pihentek: márciusban a Kormorán együttes “A költő visszatér” című rockoperáját adták elő, ám sajnos a járvány miatt a nézőtér üresen maradt.
Most egy újabb klipet készítettek, amely a világ egyik leghíresebb dalából készült: Simon és Garfunkel világslágerét, “A csend hangjai”-t dolgozták fel.
Pitlik Emese a következőképpen emlékezett vissza a mű megszületésére:
“Bátorság volt ezt a dalt tanulnunk, hiszen Simon és Garfunkel és a Disturbed előadása sokaknak a fülében cseng. Egy 17 éves diák nyilván máshogy énekli a dalt, sokat kell még tanulnunk – az angol nyelvben és hangszertudásban is – még akkor is, ha a zenekarban több országos szinten kiemelkedő tanuló játszik.
Emlékszem, Londonban a Trafalgar téren sétáltam, amikor megpillantottam egy csodálatos hangú lányt, aztán az Oxford Street-en egy fekete hegedűn játszó fiút, majd a Leicester téri aluljáróban egy gitáros utcazenészt. Őket filmezve döntöttem el, hogy a klip majd róluk szól: a zenészekről, akik szavát gyakran nem hallják az emberek. Akkor még nem tudtam, hogy a szavak ma mást jelentenek: A csend nő.
Ebben a klipben gimnazista, és régebbi zenekaros tanítványaim játszanak. A dalokat én választom, a gyermekek hangszínének, hangszertudásának megfelelően. Gyermekkorom meghatározó élménye az 1964-ben New Yorkban született Sound of Silence, ezért úgy gondoltam, hogy tanítványaimnak meg kell ismerniük e csodálatos dalt.”
Emeséék ezúttal is szeretnék felvenni a kapcsolatot a dal eredetijének két szerző-előadójával, de természetesen ez nem megy gyorsan és könnyen.
Amíg ez sikerül – mert látva a tanárnő határozottságát és elszántságát, biztosak lehetünk benne, hogy sikerülni fog – addig is itt az új dal videóklipje: