Harmadik bevándorlási hullám az USA-ba 1956-os forradalom után

Amagyar emigráció első hullámában a hatalmas távolság ellenére nincstelen zsellérek és szegény parasztok próbáltak szerencsét az új vi- lágban, majd ipari munkások követték őket. A magyar emigráció első tömeges hulláma az 1849-1850-es években, a szabadságharc leverése után érkezett meg az Egyesült Államokba: 650-700,000 magyar vonult önkéntes vagy kényszerű emigrációba, főként az osztrák megtorlás által leginkább fenyegetett katonai és politikai elit tagjai töltöttek el huzamosabb időt külhonban.

Az első világháborúig Amerikába bevándorolt magyarok száma 500 ezer és egymillió közöttire tehető. Sokan szándékuk ellenére itt ragadtak, míg mások spórolt pénzükkel hazatérve kezdtek új életet. Akadtak olyanok is, akiket az első világháború, majd a trianoni békeszerződés után meggyengült gazdaság térített el a visszatelepüléstől.

Az Egyesült Államok 1920-ban kezdte szabályozni a bevándorlók számát, s mi- vel a magyarokét alacsonyan állapította meg, a bevándorlás lendülete jelentősen lanyhult. Ekkoriban leginkább az őszirózsás forradalomban (1918-19) résztvevők és a fasizmus térnyerése elől menekülő értelmiségiek hagyták el Magyarországot.

A második bevándorlási hullám tagjai a nagy társadalmi különbségek miatt alig-alig létesítettek kapcsolatot a korábban kitelepült magyarokkal. Az amerikai magyarság megosztottá vált, a magyar csoportok és szervezetek szétszéledtek.

A második világháború után egy kisebb bevándorlási hullám következett, és ezt követte egy jelentősebb, 40 ezer fős emigrációs áradat az 1956-os forradalom után. Andrew Grove (Gróf András), az Intel későbbi alapítója is ekkor, húszévesen érkezett az USA-ba. A neves fotóművész, Sylvia Planchy szülei is 56-os emig- ránsok, ahogyan Tonny Ramone (Erdélyi Tamás), a Ramones nevű punkzenekar egykori dobosának családja is itt telepedett le a forradalom után.