A nagyhatalmú honvágy nagy erővel bír. Megérinti azokat, akik idegenként elmennek idegenbe. Keresve valamit, amire vagy rábukkannak, vagy nem.

 

A festmény forrása: https://www.rab-kovatseva.hu/

 

A hazavágy engem sem kerül el, évente többször is rám tör. Ez természetes. Az szomorítana el, ha ez nem így történne. Akkor nagy valószínűséggel gyökértelennek érezném magam a világban. Nem így van. Tudom honnan jöttem és azzal is tisztában vagyok, hogy hová tartok. Egészen pontosan vissza oda, ahonnan ide érkeztem. Így zárul majd be a kör. Ha valamiben, akkor ebben egészen biztos vagyok. Zsigereimben is érzem, hogy külhonban tartózkodásom ennyi év után is csupán ideiglenes. Volt időm felismerni, hogy nekem egy napon majd Magyarország ölében nyugszik meg a szívem. Addig meg a szülőházamtól távol járom az utam és csinálom a dolgom. Úgy érzem van mit teremteni.

A honvágy a kiutazásom első évében elsöprő erővel tört rám. Kezdetekben valószínűleg a bizonytalanság, nyelvtudás, ismeretlen szokások hiánya, az ismeretlenség szülte meg bennem az érzést. Aztán az évek során a „honvágy listám” egyre csak bővült. És csak én tudom igazán, hogy mi mindennel. De mindig bátorított a tudat, hogy ha szeretnék évente hazatérhetek. Jó volt ezt várni, tervezni és remélni. Volt egy biztos pont, vagyis időszak az évben.

Most, két bő évtized elmúltával, egy vírus uralta világban, az itthon valahogy még távolabb került az otthontól. Két év hosszú tud lenni a távolban élő szeretteink közelsége nélkül. Hogy történhet ilyen? Történt. Nem vártan, sokakkal együtt ennek is tanúja lehettem.

Sok év elszaladt. Nem tervezetten a hátam mögé került két évtizednyi idő, tapasztalat, emlék. Emlékezetes és kevésbé emlékezetes napok, pillanatok, események is. Volt, ami épített és volt, ami rombolt. Mindenki szembe találkozik ezzel a maga módján. Nem egyedi tapasztalat. Sok minden gyökeresen megváltozott körülöttem, beleértve magamat is. Egy dolog nem változott. A múltban, ha volt időm írtam. A jelenben, ha van időm írok. Ezt jövő időben is leírhatnám.

 

Fotó: Hegyi Réka

 

Az alábbiakat nyolc éve írtam hazautazásunk alkalmával. A honvágy téma kapcsán újra elkerültek a „dobozba tett” sorok.

Itt egy hely, ami menedék…

Itt egy hely, mely sokat ért…

Itt vagyok gondtalan…

Itt vagyok önmagam. (Németh Ilona: Itt)

 

Fotó: Hegyi Réka

 

(Balatongyörök, 2013. június. 13.)

“Itthon vagyunk újra. Magyarországon. Száll a lelkem, mint egy sasmadár. Várt már ránk az erdők öles magánya. A búzamező fénylik a nap aranyától, belesuhint a szellő. A nyár meleg, perzsel a határ, esténként tücsök muzsikál.  Olykor harmat hull a rétre, mely fölött nappal szitakötő köröz. Patakok csörgedeznek hűs vízzel. Sárga napraforgó sorok között cikázik július melege. Tavirózsák ringanak a tavon. Nádat nevel a sárrét a csillagos ég alatt. Piroslik a pipacs az aranyló búzamezõn.

Hogy milyen is itthon? Ha egy szóval kellene jellemezni, akkor szívmelengető. Ha bővebben kifejthetem, akkor adalékul hozzáfűzném, hogy kalandokkal, előre tervezett és váratlan találkozásokkal, színekkel és ízekkel, aprócska csodákkal teli. Hisz kellemes meglepetések itthon bőven érhetnek minket, csak engedni kell, hogy a szelük megérinthesse a lelkünket…

Örömmel térek haza nyaranta a szülőföldemre. Áldás, hogy évente megadatik nekem ez a lehetőség. Szeretek a kert csöppet sem magányos, idő faragta, vaskos kérgű, óriásira nőtt diófájának árnyékában merengeni. Jó magam körül érezni a teljességet. Testben és lélekben egyaránt. Csak úgy, nemes egyszerűséggel, a fűre borulva, szembe a nap-gazdag éggel. Megnyugtat, hogy a természet lágy ölén feküdhetek gondolataimba merülve. Ezt megtehetem, hisz itt van segítség, így idő is, amit hazatérve magamra szentelhetek.

Olykor az ősöreg fa vaskos ágait meglebbenti a nyári szellő úgy, hogy kicsit megszédül körülötte a világ. Így hallgatom, ahogy a viszonylagos csöndben – melyet olykor piszeorrú lelkecskék hancúrozása tör meg – a fülembe duruzsol, zsong a forró nyár. Jóleső, ahogy a jelenlegi, kaliforniai otthon nagyvárosi környezetét egy csöndes, jellegében falusi világ váltja fel pár hét erejéig.

 

Fotó: Hegyi Réka

 

A környékünkön mélyeket lélegzik a hullámzó, a nyár egyik felében pirosló, a másikban sárgálló mező. Magvakat fú szerte a szél, új élet kezdetét ígérve.  A lélekkel teli tájat aranyló szántók sora öleli. Elbűvölő a látvány, számomra biztosan. Itt az utcában barátsággal keveredik a hársfaillat a piros muskátlik díszítette falusi házikók öreg szagával. E házacskák tájékán aranyló napkeltére ébred egy-egy újabb nyári nap, kakast kelt az udvarban a pirkadat. A kertek mélyén kötélen száradnak a szél suhintotta, száradó, jobbra-balra repkedő ingek. Hófehérre szívja a világos ruhákat a nap ereje.

Itt a kertben paprikát nevel az izzadt homlokú nyár. A szomszéd meg gyakorta serényen lángost dagaszt és süt. Babgulyás, frissen eltett szilvalekvár illata járja be az udvarunk sarkait. Illatok ébresztenek rá naponta, itthon vagyok. Itt aztán ízes az élet, a mindennapok. Néha hangos azért. Van, hogy a távolból érkező vonatfütty hangja töri meg a csendet másodpercek erejéig. A vonat dudál, zakatol az élet a síneken.

Esténként a tücsökzenével és álommal teli indigó éj fátylán ezüstös színű csillagok pislákolnak. Csodás, ahogy itt-ott meg amott ezernyi aprócska-nagyobbacska fény kapaszkodik az égbolt ölére. Szép látvány, valahol mesés. Oly sokszor hiányzik otthon, a tengerentúlon, ahol az este leple alatt az ég felé tekintve csak a nagyváros fényözöne által eltompított sötét éj fogad.

Itthon, ha nem is túl gyakran és nem is túl sokat, de a nyár esőt hoz. Az meg illatot. Ilyenkor csendesen figyelhetem, ahogy az ereszcsatornában az esővíz csobogva zenél. Ez is valahol jóleső érzés annak, aki a sivatag felől érkezett, ahol az ujjamon megszámolhatom a várható esős napok érkeztét.

 

Fotó: Hegyi Réka

 

Szeretem látni, ahogy augusztus derekán a fény áttöri magát egy-egy élettel teli szőlőszemen, vagy ahogy megcsillan az ezerszínű Balaton vizén a hajnal pirosszemű fénye. Jó látni, ahogy a fészküket idővel elhagyják a gólyák. Vagy azt, ahogy ropogósan illatosra, aranyló barnára sül a házikenyér vagy a hamu fölött a híres-neves kürtöskalács. A jófajtának az illata akár kilométereket jár be. A főváros levegőjéből is kiéreztem a múltkor ott járva.

Mérhetetlen erővel vonz a vidék nyugalma. Szeretem, hogy itthon a delet a templomtornyok harangja, az új nap érkeztét meg a kakas hangja jelzi. A nyári fesztiválok zenéjének ereje mindent elsöprően a lelkemig hatol. A kézzel font tárgyak látványa gyönyörködtet, ahogy a csodás táj is, amit kis hazánk magáénak tudhat és büszkén becsülhet. Hát persze, hogy mindezt a csodát lefotózom. A szép látvány hagyjon nyomot máshol is, nemcsak a szívemben.

 

Fotó: Hegyi Réka

 

Magyarországon a nyárnak színe van meg illata. Bodza, citromfű, levendula, menta. Ugye emlékszel rá? Ahogy talán arra is, hogy mézédes illatot szállít a fuvallat.  A nap zamatos gyümölcsöket érlel. Az évszak végére a színek, az illatok, az ízek üvegekbe kerülnek. Eltárolják nekünk télire is a nyár zamatát.

Kérdezted, hogy jó-e itthon? Bizony jó. De a legjobb, hogy a nyár végének érkeztével, amikor már a fecskék serege gyűlik, a bőröndbe pakolva biztosak lehetünk abban is, hogy az itthon szerzett élményeket, bennünk született új érzéseket a szívünk mélyében tudva magunkkal vihetjük jelenlegi otthonunkba, vagy akár a világ végére is. Ott ugyanis láthatatlanná válnak a határok.”

Tengernyi szeretettel, Réka

 

 

 

 

 

 

 

Hegyi Réka

Hegyi Réka vagyok. 21 éve élek az Egyesült Államokban, jelenleg Los Angelesben. Hazámtól távol élve, mély gyökerű, sokszínű kultúránk ékességeit igyekszem sokakkal együtt hitelesen képviselni, szép csengésű nyelvünket ápolni. Színpadon, stúdióban, rádióban, a filmvásznon. Egy ösztöndíj lehetősége kínált elsőként utat az Egyesült Államokba. Így húszas éveim elején, a Rotary Club jóvoltából számos helyen tarthattam előadásokat kicsiny hazánk szépségéről. Mindezen kincsek a későbbiekben nevem alatt publikált cikkekben, fotókönyvekben, fotókiállításokon is megjelenhettek. A magyar nyelv szerelmeseként számos színházi produkcióban, előadóesteken szerepeltem. Fotográfusként díjakat nyertem. Különösen büszke vagyok, hogy egyik munkámat az Oscar-díjas magyar származású operatőr, Zsigmond Vilmos értékelte. Egy bő évtizede szinkronizálok, több rádióműsor és filmalkotás narrátora lehettem. Jelenleg a Carte Rouge című készülő történelmi játékfilmben kaptam szerepet. Három csodás gyermek a büszkeségem. Számukra próbálom átadni azokat az értékeket melyek vezetnek az élet útján.

Minden jog fenntartva | Az oldalt büszkén lefejlesztette és térítésmentesen adományozta a Marketing X-Rays

Privacy Policy

Terms of Use

Adatkezelési szabályzat

Minden jog fenntartva | Az oldalt büszkén lefejlesztette és térítésmentesen adományozta a Marketing X-Rays

Bejelentkezés

Regisztrálás

Please select all the ways you would like to hear from us

A személyes adataid csak az oldal működéséhez használjuk fel, harmadik félnek nem adjuk tovább. Adatkezelési tájékoztató.

Van már fiókod?

Elveszett jelszó

Please enter your username or email address. You will receive a link to create a new password via email.