Site logo

Ismét összejöttek a magyarok Sarasotán

Immáron már 13. alkalommal került megrendezésre a Sarasotai Magyar Fesztivál, ahol a HungarianHub is jelen volt, mint kitelepült nonprofit szervezet.

A két napos fesztivál a szervezőknek, közreműködőknek köszönhetően ismét nagyon színvonalasra sikerült, ahol minden látogató megtalálhatta a szívéhez közel álló magyar programot. A magyar kultúráról ismét bebizonyosodott, hogy páratlan a világon és ezt alátámasztotta a fesztivál több ezer főből álló közönsége is, akik nemcsak magyarokból, hanem természetesen Amerikáikból, de más nagyon sokféle nemzetiségből is állt. Különböző tematikájú előadásokon, koncerteken, divat- és íjászbemutatókon, vehettek részt a vendégek. A legnagyobb sikeres idén is a tradicionális magyar ételeknek volt, mint például a kolbásznak, a palacsintának és a töltött káposztának. A sok különböző kitelepült vállalkozás mellett a Kürtős Chimney Cake is kitelepült az idén is, akik sikeréről már a korábbi írásunkban már beszámoltunk. A fesztivál területén lévő belső épületben pedig népi viseletkiállítást és a történelemmel kapcsolatos tárlatot tekinthettek meg a résztvevők.

Érdeklődtünk a jelenlévőktől, hogy miért utaztak akár több száz mérföldet is, hogy itt legyenek a fesztiválon és eléggé meggyőző érveket kaptunk. Van, aki azért jött el, hogy találkozzon egy rég nem látott barátjával, mások a szórakozásért, a magyar zenéért, kultúráért jöttek el, és van, akinek az volt a fontos, hogy magyarok között legyen. Megfigyelve ezeket a válaszokat rájöttünk, hogy mindegyikben van egy közös dolog. Mégpedig a magyarság tudat. Magyar emberek, magyarok között, magyar nyelvet használva jól érezzék, magukat bárhol legyenek is a világon.

Nekünk is ez a célunk. Összefogjuk ezt a nemzetet, bármekkora távolság is legyen közöttük és lehetőséget adjunk a magyar szervezetek, diaszpóra közösségek számára a könnyű kommunikációt. Ez a fesztivál ismét egy jó példa arra, hogy összetartó a magyarság. Számunkra is lehetőség nyílt, hogy új emberekkel, új vállalkozókkal ismerkedjünk meg és már ismert partnereinkkel pedig a kapcsolatot ápoljuk. Örömmel hallottuk az egyik fiatal hölgytől azt, hogy „De jó, hogy itt van a HungarianHub is, hallottam már rólatok”!

Szívmelengető volt, hogy a Mákvirágok Kisiskola csapata este a HungarianHub Recharger Lounge-ba telepedett le, ezzel nem csak a töltőállomás célja valósult meg, hanem a HungarianHub célkitűzése is: összehozni az magyarokat egy helyre.

Köszönjük szépen a fesztivál szervezőinek Klatyik Erikának és Székely Zsoltnak a lehetőséget és a bizalmat, hogy színesíthettük mi is a rendezvénypalettát.

További sikereket kívánunk!