Dyker Lights, New York legszebb karácsonyi fényei Török Réka karácsonyi élményei New Yorkban
A tavalyi karácsony volt, az első Amerikában töltött karácsonyom. Nagyon izgatottan vártam, hogy vajon olyan lesz-e- mint a filmekben. Ezért minden olyan helyre el szerettem volna menni, ahol az ember úgy érzi, mintha az Északi-sarka csöppent volna.
Ott lehettem a Rockefeller karácsonyfa fényeinek felkapcsolásakor, találkoztam a Télapóval és meglátogattam minden manhattani karácsonyi attrakciót, amit csak lehetett. Egy dolog viszont nagyon hiányzott, az igazi – már-már giccses – karácsonyi díszekkel és fényekkel feldíszített házak.
Szerencsére nem kellett messzire mennem, ugyanis a város másik felében található Dyker Lights minden várakozásaimat felülmúlták. A lélegzetelállító fények a 11. és 13. sugárút között és a 83 és 86 utca között találhatóak a brooklyni Dyker Heights-ban.
A háztulajdonosok és a dekoráló cégek a Hálaadás utáni hétvégén helyezik ki a dekorációkat, amit alkonyat és est 9 óra között lehet megtekinteni. Én ezt az élményt szerettem volna úgy időzíteni, hogy közel legyen a karácsonyhoz, így december 23-án látogattam el párommal Brooklynba.
Először azt hittük rossz helyen járunk, alig volt pár ember az utcán, és a díszeket sem találtuk annyira extravagánsnak, mint ahogy az interneten olvastam. Ahogy ment le a nap, és elkezdek felkapcsolódni a fények, hirtelen több ember lett az utcán, és az eddig láthatatlannak hitt égők és fénnyel elárasztották az egész környéket.
Órákig sétálgattunk az utcákon, eleinte még bátortalanabbul, messzebbről fényképezve a házakat. Majd egyre jobban világossá vált, hogy az itt lakó emberek, ezt nekünk is „csinálják” és egyáltalán nem zavarja őket, ha a dekorációjukkal készítünk fotókat, sőt voltak olyan házak, ahol külön fotós háttér volt felépítve az odalátogatóknak.
Később pedig a környék Grincsével is találkoztunk, aki teljesen átszellemülve játszotta szerepét, vagyis hogy utálja a karácsonyt.
A kedvenc házam, ami egyben a környék legnagyobb attrakciója és legismertem eleme a Dyker Lights-nak, a Diótörőház. Ez Lucy és Angelo Spata otthona, amit 1986-ban díszítettek fel először, elkezdve ezzel a hagyományt. A kezdeményezéshez később a szomszédok is csatlakoztak. Spata-ék otthona 30 000 lámpával, 80 figurával és 16 hatalmas diótörővel büszkélkedhet, ami mai napig a Dyker Lights legfényesebb attrakciója.
Idén sajnos sok dologról le kellett mondaniuk az embereknek a járványhelyzet miatt. Így számos éves hagyományon alapuló esemény is elmaradt vagy átalakult. A Dyker Lights fényeiről viszont idén sem kell lemondanunk. Bár vannak családok, akik a járvány miatt ebben az évben nem díszítik fel a házukat, de sokan ragaszkodnak a hagyományokhoz. Utóbbi csoportba tartozik a hagyományteremtő Lucy is, aki 2019-ben elvesztette férjét, de Angelónak az volt a kívánsága, hogy felesége soha ne hagyja abba a díszítést.
*Ha idén megszeretnéd látogatna a Dyker Hights fényeit, ne felejtsd el tiszteletben tartani a social distance-t és ügyelj a higiéniára és tisztaságra. Lehet, hogy ez eddigi években, sok háznál akár a lépcsőn ülve, vagy a kertbe belépve is készíthettünk fényképeket, de idén arra kérnek, mindenkit, hogy a kihelyezett szalagokat, kordonokat ne lépjék át az odalátogatók.
Vigyázzunk egymásra és tartsd tiszteletben az ott élő családokat.