Site logo

Keresztes Ildikó zenés időutazásra csábít

“Maradj még, nélküled nyáron is fázom én. Maradj még, ha nem vagy, én sem léteznék.
A két legszebb szó, ahogy ember kérni tud arról szól, csak együtt jó.” (Pálvölgyi Géza)
Forrás: keresztesildiko.hu
East, Skorpió, Tátrai Band – Pálvölgyi Géza billentyűs, zeneszerző mindhárom formációnak kiemelkedően fontos tagja. Nevéhez fűződik Keresztes Ildikó nemrég debütált dala is, melynek szövegírója és zenei producere is egyben.
Az általa szerzett dalokkal az elmúlt évtizedekben számos előadóművész sikeréhez hozzájárult. A New York, New York”, Titkos szerelem”, Hajnali szél”, Utazás az ismeretlenbe, Titkos szerelem, Magányos csónak” dalok zeneszerzője most Keresztes Ildikónak írt dalának lett közreműködő művésze.
A zenei újdonság a YouTube-on is megtalálható Együtt jó” címmel. A nagyszabású forgatás után elkészült videoklip már megjelenésének első hete után rekord nézettséget aratott, a dalt a napokban már a rádiók is játsszák.
Keresztes Ildikó -akinek munkásságát számos szakmai elismeréssel díjazták (eMeRTon-díj, Artisjus-díj, Fonogram-díj, Magyar Érdemrend Lovagkeresztje) – elmondása alapján nagy álma valósulhatott meg a forgatás során. Nagy stábbal, magával ragadó környezetben forgathatott a múltat idézve. A 19. századbeli Budapest varázslatos lokál, kosztümös miliője villan fel a felvételeken. A nagy ívű dal videoklipje a monarchia világába repíti a nézőt egy igazi időutazás keretében.
Most már Amerikában is, hisz a dal, melyben egy igazi szerelmi történet elevenedik meg, ezúttal a HungarianHub oldalán is debütálhat. A klipben egy fiatal hölgy vívódása jelenítődik meg, akinek életébe egyszer csak beköszönt a nagy szerelem.
– “Egy olyan világot szerettem volna bemutatni, ami nagyon érdekes, és egy picit olyan számomra, mint egy igazi nagyjátékfilm, csak éppen három percbe sűrítve”-meséli a kétszeres eMeRTon-díjas énekesnő., színésznő.

Érdemes megemlíteni azok nevet, akik az alkotó folyamatban részt vettek. Briliáns a dalban közreműködő művészek névsora.
Keresztes Ildikó – ének
Pálvölgyi Géza – zongora, billentyűs hangszerek
Madarász Gábor – gitár
Borlai Gergő – dob
Giret Gábor – bass
Jamie Winchester, Vincze Fekete Vera – vokál
Hangmérnök: Jamie Winchester
Rendezõ: Jimy J. Hollywood
A dal szálljon a szélben világszerte. Örülünk, hogy hozzájárulhatunk ahhoz, hogy egy újabb magyar igényes zenei szerzemény juthatott el Amerikába a HungarianHub csatornáján keresztül. További szép sikereket!