Költészet, művészet, gyöngyszemek
“S végigfutván a világi teren a hajnali égre leheveredünk és csak csodálkozunk az életen.” (József Attila)
Irodalmunk kiemelkedő alakjának, József Attilának születésnapján, április 11-én ünnepeljük a magyar költészet napját. Idén Magyarország határain túl is elmaradnak a hagyományos kávé és könyv illatú, múlt és jelen ízű irodalmi estek, a klasszikus és kortárs költők verseinek szépségét, értékét, üzenetét méltató, lélekemelő találkozók.
Bárhogy is kavarog körülöttünk a világ, a diaszpóra ezer szállal kötődik anyaországához. E jeles napon a versek, a költészet erejével is.
Fogadjátok nagy szeretettel Csuja Imre Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész köszöntőjét!
Verses, képes, zenés összeállításunkban egy másik jeles magyar költő, Radnóti Miklós versei kerülnek a virtuális tér színpadjára kulturális ajándékként anyaországunkban élő neves művészek tolmácsolásában. Ezt követően valamennyiük „papírra vetett” gondolatait fontuk egy tartalmas olvasattá.
Teljen örömük az elhangzott költeményekben, versképekben!
-Milyen szerepet tölt be életetekben a költészet?
Rab-Kováts Éva-képzőművész:
-Amikor hallom vagy olvasom a verset, azonnal képeket látok. Mozgásba lendül bennem az érzelem, értelem, minden érzékszervem bekapcsolódik és megjelennek a színek, formák, fények, irányok és a fejemben kirajzolódik egy kép szerkezete. Ugyanakkor, ezzel párhuzamosan hallom, látom, érzem és szinte tapintom a dallamot, a ritmust, a zenét is. És máris ott állok az égi csatorna legalján a csodára várva, melynek segítségével magamon átszűrve kép lesz a versből egy fehér papíron.
A költő áldott ember. Úgy járkál le és fel az égi lajtorján, mint Jákob angyalai. Vezetésével és nyomában, mi is új dimenziókhoz találunk kapukat még önmagunkban is.
A költészet a lélek tápláléka. Ha másodszorra is elolvassuk, meghallgatjuk a kiválasztott verset, már el is döntöttük, mit szeretnénk kapni. Önfeledt játékot, simogatást, derűt vagy szorongást, borzongást, látomást, lázadást, vagy éppen eligazítást úgy, ahogy a költő vezet minket a maga útján. A vers lehet relaxáció vagy érzelmi hullámvasút, amely mélymerülés lehet pokoli mélységekbe, vagy felemel éteri magasságokba. Ott és abban a pillanatban választásunk alapján leszünk a költővel együtt a LÉTRA, ahogy Weöres Sándor írja.
Nálam ez a csoda Nagy László verseivel kezdődött. A Szépség, a Rend és a Dráma ereje a szavakban, visszhangra talált bennem. A versek olvasása közben úgy éreztem, hasonulok és szerettem volna hozzátenni valamit magamból, a magam eszközeivel is. Megpróbáltam illusztrálni, rajzban megfoghatóvá tenni, mások számára is megmutatni rajongásom tárgyát, átszűrve azt saját érzéseimen, emlékeimen. Ez a költészet csodája.
Radnóti Naptárában lubickoltam a gyönyörűségtől. Könnyed, elegáns, derűs, táncos és szívet-lelket simogató, pedig december utolsó szava a HALÁL. Spirituális átkötés… de ott, Radnóti által, még ezzel a szóval is megbékéltem. Ez a költészet ereje.
Nagy kérdés, mi lenne akkor, ha egyik legkedvesebb versemet – ami telis tele van képekkel – Kányádi Sándor XC. Zsoltárát olvasva szeretnék rajzolni?! Olyan, mint egy folyam és csak villanásnyi képeket látok, egyre csak sodor magával és csak úgy érthetem meg és élhetem át, ha teljesen és öntudatlanul átadom magam a sodrásának. Tudtam, ehhez a vershez vétek lenne képeket rajzolni. Ez önmagában a teljesség. Spirituális égi csatorna. Ez maga a költészet.
SZALÓCZY PÁL-Újságíró, riporter, rádió- és tv bemondó, Kazinczy-díjas előadóművész. 42 évig dolgozott a médiában, rádió és televízió bemondó, műsorvezető, riporter szerepkörben. Kazinczy díjas előadóművész:
-Nekem nagy változást hozott az életemben a költészet. Ötven is elmúltam, amikor magamhoz engedtem a költői gondolatokat, és megújultam tőlük, ma már nem is tudom elképzelni az életemet nélkülük. Korábban nem is igazán értettem ezt a nyelvet, csak a prózát szerettem, meg a drámákat. Érdekes, ott nem zavart, hogy a szerző adott esetben versbe írta a gondolatait. Csak a cselekmény érdekelt. Nem is értem a régi önmagam. Úgy látszik, bennem meg kellett érnie a költészetnek. Most már így maradok.
ERDÉLYI CLAUDIA–Volt Felvidéki tudósító, Szerkesztő-műsorvezető (Duna TV, Dankó Rádió), előadóművész, grafikus. Díj: Hűség a Hazámhoz Érdemrend Nagykeresztje:
-A szó, a dal, a köbe-képbe varázsolt lélek mind kapaszkodó, hogy a hétköznapok szürkeségét lélektágító ünnepekké változtassuk. (Márai Sándor)
A felvidéki Bodrogközben szeretetben nevelkedve, szellemi örökségként már kisgyermekként a szívembe zártam a magyar mondókákat, meséket, versikéket, ami később sok szép felfedezés közepette a teljesség felé utat mutatva bevezetett a magyar költészet csodás kincsestárába. Ez lett az az őrző-védő burok, amelyben az elszakított országrészen a lelkünkben és a szívünkben kelt új életre a magyar kultúra – emberhez méltóképpen a legjobb helyen- ahogy Vörösmarty A merengőhöz című versében elénk tárja:
,Amennyit a szív felfoghat magába, sajátunknak csak annyit mondhatunk.”
A költészet számomra mindennapi lelki táplálék lett. Szülőföldemen megmaradásunk, fennmaradásunk záloga ma is édes anyanyelvünk, magyarságunk szeretete és az Istenbe vetett hitünk.
,,Bennünk hazaszeretet lobog, melynek egy része a nyelv szeretete.” vallotta Kazinczy.
Alkotóemberként, édesanyaként, műsorvezetőként feladatom a tiszta magyar szó erejét szolgálni hittel, szeretettel és örömmel. Mert a gondolatnak, a kimondott szónak ereje van. Hiszem és vallom, hogy az Isten szeretetre teremtett bennünket, és mindenkor a legnehezebb helyzetekben is meríthetünk megtartó erőt az egyetemes magyar költészetünkből, édes anyanyelvünk magvetőiként.
Szívet-lelket próbáló időket élünk. Most még fontosabb, hogy tudjuk kik vagyunk, hová tartozunk és milyen kulturális-történelmi gazdagsággal sáfárkodhatunk. Meg kell keresnünk és találnunk elődeink bölcs útmutatását, mellyel nagy igazságokra és erős hitre tanítanak, amint azt a költő Tompa Mihály is oly szépen kifejezi:
„Vessződ ha sújt, karod ha dorgál:
Tisztulunk a tűzben s nyomornál.
Békén hordjunk csapást, keresztet,
Ha Istennek ránk mérni tetszett!
Uram, fogjad kezünk, s mi bátran
Állunk setétben, roppanásban!”
BALEY Endre-író, költő:
-A költészet számomra nem más, mint anyanyelvi értékeink megőrzése, alázat, kihívás, örök elégedetlenség a leírtakkal és persze játék. Mivel magam is művelem, egy kicsit más aspektusból közelítem meg, mert számomra az alkotás folyamata is átszövi a fogalmat.
Anyanyelvi értékeink megőrzésére kivételesen oda kell figyelnünk a huszonegyedik században, amikor a technológiai fejlettség segítségével mind a valóságban, mind pedig a virtuális világban könnyedén juthatunk el a világ másik végére, vagy juthatnak el mások a világ másik végéről hozzánk. Félelmetes mennyiségű információ érkezik napi szinten hozzánk, temérdek új idegen szóval, ami szépen beszivárog a szókincsünkbe, és kiszorítja a sajátunkat. Rövidítünk, szlengesítünk mind a beszélt, mind az írott nyelvben. Költőként feladatomnak érzem, hogy a nyelvünk értékeinek megtartására irányuló törekvésekben részt vegyek.
Alázat. A másik legfontosabb dolog talán. Alázatosnak kell lennünk irodalmi nagyjainkkal szemben, és ennek megfelelően „szolgálni”. Nem közhelyesen, nem divatosan, nem felszínesen, hanem úgy, hogy méltó követőik legyünk. Az alázat azonban az olvasók felé legalább ennyire fontos, hiszen általuk maradhat csak fenn mindaz, amit papírra vetünk.
Kihívás. Hosszasan sorolhatnám a világirodalom részévé vált magyar költőket, így a versírás igazán nagy kihívást jelent. Ars poeticám: tudni kell nem írni. Amennyiben nincs igazi késztetés, ihlet, úgy csak verssorok jönnek létre érzelmi tartalom nélkül.
Örök elégedetlenséget érzek a leírtakkal, szinte nincs olyan mű, amit ne írnék másképp, ha újra olvasom. Szerencsétlenség, hogy el kell engedni, ha publikálásra kerül, mert onnantól már csak magamban morgolódhatok.
Játék. Hiszem, hogy a játékosság nagyon fontos. Rengeteget játszom a szavakkal, és talán ennek köszönhető, hogy leggyakrabban a gyermekeknek írok.
BRÜLL ZSÓFIA– Rádió Bézs programajánló műsorának szerkesztő-műsorvezetője, pedagógus:
-A versek mindig is jelen voltak az életemben. Gyerekként az iskolákban nem csak a versenyeken, ahol szebbnél – szebb verseket mondhattam, hanem otthon is az apukám előadásában. A vers számomra egy különleges zene, van ritmusa, dallama és mondanivalója. Ha együtt van mindhárom egy versben, akkor szárnyra kel a fantáziám és magam előtt látom, amiről éppen hallok vagy olvasok.
Érzelmes nő vagyok, a romantikus, szerelmes verseket nagyon kedvelem. Az egyik kedvenc kortárs költőm Kilo India versének utolsó soraival búcsúzom:
„Új vagy nekem,
Új vagyok én is.
Mégis
Minden olyan természetes,
Mintha így akarná az ég is…” (Kilo India. Alfa-Omega)
Ilyen természetes nekem is, hogy a versek jelen vannak az életemben a mai napig…
KOVÁCS NÓRI-Magyar Kultúráért Díjas előadóművész, énekes, dalszerző. Magyarország imázs-dalának éneseke, akinek munkásságát Nemzeti Értéktárba vették:
-A költészet egész kisgyerek korom óta az életem része, mint ahogyan a zene is, hiszen a kettő ezer szálon fonódik össze a népdalokon keresztül bennem. A népköltészet, a népzene a népdalokon keresztül ivódott a lelkembe, általuk ismertem meg csodálatos magyar kultúránkat.
Mélyen gyökeret vertek bennem az általuk megfogalmazott értékek, és ezekből táplálkoztam, amikor egy-egy saját dalt, vagy a Nimród regéje szimfonikus-népi operám szövegét megalkottam.
ACÉL ANNA-Volt rádióbemondó, hírolvasó, televíziós műsorvezető-szerkesztő, Kazinczy díjas előadóművész:
-Az óvodától kezdve versmondó voltam. Teljesen ösztönös, bár kérdezték tőlem: kislány, ki tanította ezt neked? Senki. Aztán az Arany János Általános Iskolába jártam, majd a Radnóti Miklós Gimnáziumba. Vers, vers, vers.
Aztán amikor nem vettek fel a Színművészeti Főiskolára, a Magyar Rádióba viszont igen, akkor döntöttem: jól van, Sors, ha ezt akarod! És a következő 4 évtizedben nem mondtam verset, nem is nagyon olvastam (fájt), helyette híreket mondtam.
A versekhez mégis – kerülő úton, hátulról – lett halvány közöm, amikor tanítani kezdtem beszédet, retorikát, kommunikációt. A vers kihagyhatatlan ilyen stúdiumoknál. És magam is akkor jöttem rá a sok-sok ismétlés és elemezgetés után, hogy miért különleges műfaj a vers. Ugyanis három művészeti ágat egyesít: az irodalmat, természetesen, meg a zenét, hiszen a megszólaló versnek is van zenéje, és a képzőművészetet a láttatott képek által. És ahogy ezeken végigmentünk egy-egy gyakorlat alkalmával, mindig felmerült a kérdés: ezt miért nem így tanították nekünk? Hát, miért…
Ma már szívesen olvasok verset. És rácsodálkozom, mi mindent nem értettem, nem élveztem, észre se vettem bennük fiatalon. Akkor viszont, ha ma már igen, csak nem volt hiábavaló az életem!”
GEREBICS SÁNDOR GÁBOR-Liszt Ferenc Zenemūvészeti Egyetem hallgatója:
-A költészet nekem zene.
GEREBICS SÁNDOR-Filmrendező, producer, televíziós és rádiós műsorvezető-szerkesztő, fotográfus, az Európa Tanács és az UNESCO kitüntetett filmalkotója:
-Ha tágabb értelemben vesszük, az élet maga is költészet. Minden pillanatban megélünk valamit belőle. Ily módon, a költészet velünk van mindig. Csak vegyük észre! A költők is ebből táplálkoznak.
KERTÉSZ ZSUZSA–Rádiós-televíziós személyiség, egykori bemondó. Kazinczy díj, Radnóti díj, Aranytoll életműdíj kitüntetett:
-Nekem a vers = EGY MINDENKORI EMBERTÁRSAM, aki megtisztel azzal, hogy beenged a legbensőjébe, teste-lelke, gondolatai világába.
Csodálatos, hogy tudhatok az istenként tisztelt, huszonéves 6. dalai láma potalai világáról, egyszemélyben a szerelmi élményeibe is beavató korhely költőről; Dsida Jenő ifjúi számvetéséről; a vénséges vénségében is ifjú lobogású Faludyról……
Csodálatos, ahogy érlelődésem folyamán felfedezem a magam világában ugyanazoknak a szavaknak szivárványos változásait.
Csuja Imre-Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész:
-Sokat foglalkozom a költészettel. Versekkel teli előadói estém kapcsán is gyakran hívnak országszerte szerepelni. Közel állnak hozzám a versek, a magyar költők szavai. De ugyanúgy költészet tud lenni egy pillangó, ami rászáll az ember kezére egy forgatás közepén, egy tessék utáni végszóra.
KÉKESI ENIKÕ-Szerkesztő-riporter, a Magyar Katolikus Rádió főmunkatársa:
-Szeretem Márai Sándor idézetét: „Arra kell nevelnünk eszméletünket és szemléletünket, hogy a köznapiban, a környezőben, a mindennaposban is látni tudjuk az egyszerit, a csodálatosat és a látomásszerűt. Mert a csoda nem valamilyen égzengéses pillanat, mikor megnyílnak az egek, kürtök recsegnek, ködök szállanak, sírok felnyílnak, s a zűrzavarban felhangzik Isten szava: nem, a csoda legtöbbször egészen csendes. (… ) Mindig a közelben van. Legtöbbször oly közel, annyira a kezed ügyében, hogy egy életen át eszedbe sem jut kinyújtani utána a kezed.
MOHAI GÁBOR-Rádiós és televíziós bemondó, Tolnai Klári Kulturális-díj, Kazinczy és Radnóti-díjas előadóművész. 2001-ben vehette át a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét:
-Elsős gimnazista voltam, amikor magyartanárom, Debreczeni Tibor kezembe adott egy verset. Évtizedekkel ezelőtt volt és a vers azóta itt van velem. Autóban, utcán, itthon, közönség előtt, rádióban, tv-ben, magamban vagy hangosan minden nap mondom. Részemmé vált. Nem tudok meglenni nélküle.
Minden előadóestemet Szécsi Margit vallomásával kezdem. Nála szebben nem tudok válaszolni a kérdésre.
“…Számomra a költészet a legfőbb valóság. E teremtő világmagyarázás művelésébe emberek rokkantak bele, haltak meg. És a költészet mégis maga kell legyen a játék, a formák gazdagsága, a kifejezések földöntúli töménysége. S hogy az embervérpiros tulipánra vagy a vérivó fegyverre megtalálja a költő az érvénnyel ráütő igét, erre minden versnél az életét teszi fel. Hiszem, hogy az emberiségnek nem mindegy: poézissal él, vagy pénz-csinálta muzsikával. S ha nem is hihetném, akkor se tudok mást tenni: álmodni teljes erőmmel és munkálni álmaimat.
TÖRÖK ANNAMÁRIA– Rádiósbemondó, Kazinczy-díjas előadóművész:
-Nekem a költészet az ifjúságomat jelenti. A 70-es, 80-as években ma már elképzelhetetlen népszerűségnek örvendett a líra. Rengeteg középiskolában volt irodalmi színpad, ahol a fiatalok versekkel foglalkoztak és időnként, egy-egy ünnepi alkalomkor elő is adták. Az én életemben is volt az Apáczai Gimnáziumban, ahová jártam, egy remek együttes, ahol négy éven át minden héten találkoztunk, verseltünk, készültünk a következő fellépésre. Mindez folytatódott az Egyetemi Színpadon is. A vers tehát egyúttal közösségi élmény, az összetartozás érzése is volt. Sok tehetséges ember, sok szerethető élmény költözött az életembe a verssel. Hálás vagyok azért, hogy átélhettem.
Gutási Ádám-az Óbudai Árpád Gimnázium tanulója:
-A költészet számomra a nővérem verseit jelenti. Könnyen érthetően, megfelelő tömörséggel, mégis összetett érzelmekkel írják le a minket körülvevő világot.
Farkas Viktória – színművész:
–Maga az irodalom, azon belül a költészet mindig is közel állt hozzám, meghatározó eleme az életemnek. Lelkem a gazdag érzelem- és képzeletvilágú versekből táplálkozik és épül.
A költészetben való elmélyülés segít közelebb kerülni önmagunkhoz, többet megtudni, valamint jobban megérteni a világot.
Előadóművészként pedig kitárulkozni egy költő gondolatának tolmácsolásában és ez által léleképítő szócsőként szórakoztatni, az maga a csoda.
Az összeállításunkat Hegyi Réka előadásában Radnóti Miklós versével zárjuk.
