Site logo

Tavaszköszöntő gyerekrendezvény a Kossuth Házban

Virágba borult Washington, DC

A cseresznyevirágzással egyidőben a washingtoni magyar közösség is együtt ünnepelte a tavasz beköszöntét. 2023.03.19-én a Kossuth Alapítvány KCsP ösztöndíjasa, Walter Marietta és Sipos Andrea, a HungarianHub önkéntese szervezésében megrendezésre kerülő tavaszköszöntő rendezvényen virágba borult a Kossuth Ház és megtelt gyerekekkel.

A program első részében Sipos Andrea saját tavaszi jóga meséjét hozta el, ahol a gyerekek együtt tornázhattak a téli álmából felébredt Mackóval és közös kalandjukban a gyerekek példát mutattak bártorságról és barátságról.

Sok izgalmat követően mindenki jóízűen elfogyaszthatta jól megérdemelt palacsintáját és megihatta kakaóját, amit Seres Zsuzsanna, a Kossuth Alapítvány programszervezője készített a gyerekeknek.

A test után a lélek is felébredt, amikor Walter Marietta csodaszép magyar dalokat játszott citeráján, így gyerekek és felnőttek közösen énekelhették a „Tavaszi szél vizet áraszt”, a „Tavaszköszöntő” és a „Beültettem kiskertemet” című tavaszi dalokat.

A nap zárásaként Sipos Andrea megismertette a gyerekeket a nemezelés művészetével. Saját készítésű nemezfigurái elkísértek Magyarországról Washingtonba, amit a gyerekek egy kis kiállítás keretében megtekinthettek. A figurák között régi magyar klasszikus mesehősökkel találkoztak a gyerekek és nosztalgiázhattak a felnőttek. TV maci, Kockásfülű nyúl, Süsü és Doktor Bubó is színesítette a kiállítást. Ezt követően mindenki elkészíthette és hazavihette saját színes tavaszi virágos karkötőjét vagy nyakláncát nemezgyapjúból.