Lefkovicsék Amerikában filmbemutató
Breier Ádám Lefkovicsék gyászolnak című filmjét a kaliforniai Palm Springs Nemzetközi Filmfesztivál után a New York-i Zsidó Filmfesztiválon is teltházzal vetítették. A film a Miami Zsidó Filmfesztiválon is bemutatkozik január 22 és 24-én, mielőtt február 22-én a hazai mozikba kerül.
Antal-Ferencz Ildikó írása
A sztori röviden: Lefkovics Tamás (Bezerédi Zoltán), a nagy szívű, de konok idős bokszedző kapcsolata annyira megromlott fiával, Ivánnal (Szabó Kimmel Tamás), hogy utóbbi Izraelbe menekült apja elől, ahol ortodox zsidóként él és alapít családot. Édesanyjával (Máhr Ágnes) tartja a kapcsolatot, de apjával évek óta nem beszél. Az anya váratlan halálakor a férfi hat éves kisfiával, Ariellel (Leo Gagel) hazatér Magyarországra, hogy a zsidó hagyományoknak megfelelően egyhetes gyászt, azaz shivát üljön a szülői házban. Mivel az apa egyáltalán nem tartja a zsidó szokásokat, a két férfin keresztül nemcsak két nemzedék, hanem két kultúra is egymásnak feszül, aminek tétje a család egyesülése.
Mivel egy elsőfilmes rendező és egy elsőfilmes társforgatókönyvíróközös alkotásáról van szó, nem voltak nagy elvárásaim, egyszerűen csak örültem, hogy magyar nyelvű filmet nézhetek Amerikában, ahol másfél éve élek. De ezen a filmen egyáltalán nem érződött, hogy „kezdőkkel” lenne dolgunk. Mint utána megtudtuk a rendezőtől, kifejezett célja volt a magyarországi zsidóságról filmet készíteni, és ezért saját családja történeteihez fordult, ahogy a társforgatókönyvírónak felkért Csaba Bálint is. A felnőtt szereplőválogatáson azonban a származás nem volt szempont, viszont a héber és magyar nyelven beszélő hatéves gyermekszereplő a magyar zsidó közösségből került ki. A szobaszínház jellegű filmben a gyakori közeli kameraállások során szerepüket arcjátékukkal is meggyőzően alakító két tapasztalt színművész mellett a kisfiú is végig remekel, és nemcsak kétnyelvűségével, hanem szintén beszédes arcvonásaival is. A drámai, mégis humoros, a megható, mégis vicces családi mozifilmben lehetőségünk van egészen közelről belelátni a két egymásnak feszülő világba; s nemcsak a lassan kibontakozó, súlyos múltbéli családi konfliktust különbözőképpen megélő generációk, hanem a szintén nagyon különbözőképp megélt gyászfolyamat révén is. Mivel mindkét fél elég konok, ugyanakkor nagyon emberi, sőt alapvetően szimpatikus, mindkettejükkel együtt tudunk érezni, és őszintén drukkolni, hogy az évek alatt felgyűlt és kezeletlen sérelmeket közösen feldolgozzák és végre kibéküljenek. Az utolsó jelenetben az élet folyik tovább a maga szokásos hétköznapi civódásaival, egymást már nem sértő apa-fia vitákkal. Örömmel vettem, hogy az alkotókat láthatóan az a (sokak szerint) naiv meggyőződés vezeti, hogy a generációk és kultúrák szükségszerűen fájdalmas családon belüli összecsapása során a közös idő és a sok beszélgetés meggyógyíthat (majdnem) minden sebet.
Bár a film egyértelműen Magyarországon és a jelenben játszódik, végig egy kelet-közép-európai külvárost, egy málló falú, ‘70-’80-as évek stílusában bútorozott panellakást és egy kopott udvart látunk. Ezen kívül felbukkan egy-egy pillanatra a Bosnyák téri Geodézia Zrt monstrumépülete, a nagykörúti villamos, egy hatalmas kórházépület (talán a Heim Pál) és annak rikító színű műanyag székes folyosója, valamint egy templombelső. Budapest egyetlen ikonikus épületét sem látni, még a Dohány utcai zsinagóga kívülről közismert épületét sem. Számomra a lepusztultság ellenére pozitív és főleg nosztalgikus élmény volt (viszont)látni ezeket a helyszíneket, de elgondolkodtam azon, hogy milyen mai Budapestet (és általa Magyarországot) ismernek meg a film által azok a nézők, akik még sosem jártak arrafelé. Ugyanis nemcsak a filmet figyeltem kíváncsian, hanem a hol hangos nevetéssel reagáló, hol könnyeivel küzdő, de mindvégig lelkesnek tűnő közönséget, és nagyon szurkoltam, hogy tetsszen nekik (is). Azt nem tudom, lesz-e (több) kedvük Budapestre (vagy Magyarországra) jönni ezután, de a vetítést követő nagy taps, a mellettem ülők gratulációi, a beszélgetést vezető házigazda lelkes dicséretei mind-mind azt jelezték: Kalifornia után New Yorkban is pozitív fogadtatást kapott a film, így bizonyára erre számíthat Miamiban is hamarosan; és jó eséllyel otthon is nagy sikere lesz.
A mellékszereplőkről nem sokat tudni. Ferikét, a hátrányos közegből érkező boksz tanoncot (akit a filmbeli nagyapa nemcsak bokszra tanít, hanem nem fogadott fiának is tekint) játszó tehetséges fiatal nevét ki sem írták a filmajánlók, ahogy nem találtam az apa Izraelben élő, ortodox zsidó feleségét játszó hölgy nevét sem. Nekik jutott az a feladat (a kisunoka mellett), hogy őszinte aggódásból feltett kérdéseikkel békítsék a vitatkozó feleket és közelebb tolják őket egymáshoz. És ugyanez a feladata a a nagyapa Zsiga nevű barátjának (Török András) és a magyarországi rabbinak (Kardos András), aki még egy viccet is megenged magának a halotti tor közben a vendégek elől a wc-be menekülő gyászolónak.
A Filmintézet Inkubátor Programjának támogatásával, az ULab gyártásában és a Proton Cinema koprodukciójában készült film operatőre Dévényi Zoltán, producerei Kázmér Miklós, Felszeghy Ádám és Ausztrics Andrea, executive producere pedig Sümeghy Claudia. A filmet legközelebb Miamiban vetítok január 22-én (Miami Theatre Center) és január 24-én (Coral Gables Art Cinema) . További információ ezekről a vetítésekről ITT, az előzetes pedig ITT érhető el.
