Az Amerikai Magyar Koalíció fennállásának 30. évfordulóján virtuális gálát rendez az alapító tagok tiszteletére
Az Amerikai Magyar Koalíció (továbbiakban: Koalíció) 2021. október 7-én díszvacsorát rendez. A járványhelyzet miatt az idei gálát rendhagyó módon ismét nem élőben tartják meg Washington DC-ben, hanem helyette virtuális gálát szerveznek. A program részeként Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas operaénekes és a Bartók Béla Énekkar és az Egyetemi Koncertzenekar is rövid koncertet ad majd, valamint a vendégek bepillantást nyerhetnek egy új, 1956-os szobor előkészületeibe, amelyet a tervek szerint 2021. október 23-án avatnak majd fel Georgia államban. Az esemény fővédnöke Dr. Áder János köztársasági elnök.
Az idei díszvacsorát szervezetük fennállásának 30. évfordulójának megünneplésére, valamint a Koalíciót megalapító 5 egyén és 15 tagszervezet tiszteletére rendezik. 1991-ben nem csak Közép- és Kelet-Európa volt átmeneti időszakban, a rendszerváltást megérezte az amerikai magyar közösség is. A Koalíció, amely 1991. augusztus 20-i megalakulásával hidat kívánt képezni Magyarország és az Egyesült Államok között, az elmúlt három évtizedben egy összetartó kapocsként szolgált az amerikai magyar szervezetek számára.
A díszvacsorák megrendezése továbbá létkérdés a szervezet életében, hiszen a rendezvényen gyűjtött adományokból tartják fenn két tanulmányi ösztöndíj-programunkat (Bognár Család Magyar Ösztöndíj Alap és Dr. Kiss Elemér és Éva Ösztöndíj Alap), valamint társfinanszírozzák kiemelt projektként működtetett gyakornoki programunkat (John N. Lauer Vezetőképző Program).
Az eseményen a részvétel ingyenes, de a Koalíció hálás minden adományért. A rendezvény regisztrációhoz kötött, amelyet az alábbi linken lehet megtenni. Amennyiben szeretné a Koalíció munkáját és ösztöndíj-programjait támogatni, adományozhat elektronikusan, PayPal-on keresztül ide kattintva, vagy csekket küldve a Koalíció postacímére (P.O. Box 57135, Washington, DC 20037) mindkét esetben az alábbi jelige feltüntetésével: ’Amerikai Magyar Koalíció 30. Évfordulós Virtuális Gála’.
Bővebb információ: https://hacusa.eu/coalition-to-hold-30th-anniversary-virtual-gala-honoring-founders/