A New York-i Szent István Egyházközség 1902-ben alakult. Jelenleg, 2015. szeptember óta a Szent József templomban (St. Joseph’s Church) tartja vasárnapokon a magyar nyelvű szentmisét. Ugyanitt gyermekek és felnőttek készülhetnek elsőáldozásra. A keresztelések és temetési szertartások is magyarul folynak.

A vasárnapi szentmisét hetente felváltva Juhász Imre atya és Csete Iván atya mutatja be. Juhász Imre atya New Jersey-ből jár hozzánk. A szentmisét a közismert Mr. Alessandro Russo művészi orgonakísérete és a hívek közös éneke egészíti ki. A vasárnapi szentmise du. 2 órakor kezdődik. Gyónási lehetőség fél órával a szentmise kezdete előtt van.

A közösség szervezetei a szentmise után uzsonnával várják a résztvevőket, ahol kávét, szendvicset, házi pogácsát és süteményt szolgálnak fel. Az adományok a hívek nagylelkűségére vannak bízva. Püspöki látogatás vagy nagyobb nemzeti ünnep alkalmával az iskola vagy a templom nagy termei használhatók.

A Szent József templom (St. Joseph’s Church) címe: 404 East 87th Street, New York, NY 10128 (a First és York Avenue között).

A Szent István Katolikus Közösség email-címe: Szt.istvanny@yahoo.com
Részletesebb felvilágosítás kapható Csete Iván atyától: 845 428-0373

Címkék

Nincsenek még hozzászólások.

Minden jog fenntartva | Az oldalt büszkén lefejlesztette és térítésmentesen adományozta a Marketing X-Rays

Minden jog fenntartva | Az oldalt büszkén lefejlesztette és térítésmentesen adományozta a Marketing X-Rays

Bejelentkezés

Regisztrálás

A személyes adataid csak az oldal működéséhez használjuk fel, harmadik félnek nem adjuk tovább. Adatkezelési tájékoztató.

Van már fiókod?

Elveszett jelszó

Please enter your username or email address. You will receive a link to create a new password via email.