Nagy Nyári Határtalanul címmel virtuális vetélkedőt indított a nemzetpolitikai államtitkárság, amelyen külhoni és magyarországi diákok mérhetik össze magyar történelmi, irodalomi, néprajzi és földrajzi tudásukat.
Második alkalommal hirdetnek online vetélkedőt a Határtalanul program keretében, a tavasszal tartott első versenyen 75 ezer anyaországi és külhoni középiskolás vett részt.
A virtuális vetélkedőn osztályok vagy csapatok versenyeznek egymással. Az elődöntőn a fiataloknak 30 feladatot kell megoldaniuk 25 perc alatt. A helyes válaszok száma és a teszt kitöltésére fordított idő alapján alakul ki az elődöntő sorrendje, a legjobbak a döntőbe jutnak.
A döntő is virtuálisan kerül megrendezésre, ahol a régiók első helyezettjei játékos vetélkedőben mérik össze tudásukat, erre előzetesen lehet majd készülni.
Jelentkezz és vegyél részt te is a Nagy Nyári Határtalanul vetélkedőn! Külhoni és anyaországi diákok egyaránt próbára tehetik tudásukat.
Töltsd ki az elődöntő tesztjét 2020. július 31. és 2020. augusztus 31. között bármikor, akár többször is.
NYEREMÉNYEK: A régiók legjobbjai 300 ezer forint összértékű nyereményeket vihetnek haza. Ebben lesznek ösztöndíjak és tanulást segítő eszközök is. Ezen kívül a száz legjobb kitöltő mind Határtalanul ajándékcsomagot kap.