Petőfi Sándor, amilyen közelről még nem ismerted

Idén lenne 200 éves a “legmagyarabb” költőnk

Ebben az esztendőben töltené be Petőfi Sándor a kétszázadik születésnapját, amely számtalan hazai programmal és lehetőséggel hívja fel rá a figyelmet. Ha megkérünk egy magyar embert, hogy mondjon egy költőt, valószínűleg őt említi először.

Sokak számára neve egyenlő az 1848-as forradalommal vagy az Anyám tyúkja című versével, pedig személye sokkal több ennél. Az életrajzi és a történelmi lerágott információkat ezúttal félretoljuk és megpróbáljuk Nektek bemutatni őt egy sokkal személyesebb szemszögből.

Hogyan hozott el sorsdöntő fordulatot a magyar irodalomba és az országunkba? Miből merített abban a röpke 7 költői esztendőben, amíg alkotott és áldozatokat hozott? Miért tartjuk őt nagyra? Egy szóval: mitől olyan “petőfis” Petőfi Sándor?

Forradalmi Petőfi a szabadságharc előtt

Mi újat adott a magyaroknak híres költőnk? Igaz, legtöbben forradalmárként tekintenek rá az 1848-ban kitört szabadságharc miatt, mégsem merül ki ennyiben lázongó személye. Már jóval előtte megmutatkozott költészetében, hogy az irodalmi szegénylegény az akkori, nemesek által uralt Magyarországon teljesen szembement az addig megszokottakkal.

Egészen odáig leginkább a kiváltságosok, a nemesek és főurak előnye volt a művészetek csodálata. Az egyszerű parasztemberek nem foglalkoztak olyasmivel, hogy költészet. Nem is illeszkedett egyáltalán világukba az irodalom stílusa.

Petőfi ezzel pedig egy az egyben szembement tudatosan. Így kavarta fel a békés állóvizet. Voltak is bőven kritizálói. Félrelökte a nemesi finomkodást, a képmutató eleganciát és maga mögé utasította a merev versbéli szabályokat. Helyette előtérbe került a belső, érzelmi világának hiteles közlendője kendőzetlenül. Mindig önmagához hűen, a valóságnak megfelelően írt, éppen ezért lekövethető pontosan életpályája szinte csak a versei alapján.

Hétköznapiassággal és letisztultsággal borította be a magyar költészetet. Ment hazafele a szekéren és azon gondolkozott, hogy hogyan köszöntse az anyját. Ma teljesen elképzelhető, hogy a buszon üldögélve hazafele valaki lepötyög a telefonján pár sort hasonló hazaérkezésről és érzelmeiről. Valószínűleg még meg is osztja azt az interneten.

De akkor? Nem volt egyáltalán megszokott, hogy valaki ilyen meztelenül kitegye a belső világát ilyen egyszerűséggel, közvetítve mindazt, ami benne kavarog. Tény, hogy a romantika beköszöntével már elkezdtek foglalkozni érzelmeikkel az emberek, de közel sem úgy, mint ahogyan Petőfi tette — látszólagosan teljesen puritán módon a saját élményéből szülte verseit.

És hogy mi volt a titka? Írta a sorokat, szinte rímekkel nem törődve és szabályokat megtörve, szabadon, mint ahogyan én írom most ezt a cikket, majd egyetlen sorral képes volt műveszetté avatni az egész alkotását.

Ő volt először az, aki versekbe öntötte az Alföld vagy a Tisza látványát. Előtte a kutyát nem érdekelte, hogy mi van a pusztán. Legalábbis az irodalomban. A nemesek a hintókból kitekintve sivárnak és unottnak találták a síkságot. Viszont Petőfit megragadta az élmény. Olyan tájakat mutatott be és olyan átéléssel, amilyet előtte soha senki nem tett.

Petőfi, a költő szerep mögött

Tekintettél valaha úgy Petőfi Sándorra, mint egy egyszerű, átlagos emberre, aki egyszer megszületett, majd meghalt? Ha még nem tetted, akkor próbáld csak meg! Felejtsd el azt a sok klisét, amit beadagoltak neked Petőfiről és próbáld meglátni a valós egyént mögötte! Mit jelent ez?

Fotó forrása: Petőfi Sándor életútja

Nagy dolgokat vitt véghez Petőfi, de jobban megvizsgálva, ő is ugyanolyan emberi tulajdonságokkal és vonásokkal rendelkezett, mint bárki más. Ő is volt ideges, ő is volt kocsmában lerészegedni, ő is volt szerelmes, ő is dolgozott, majd elfáradt és lefeküdt aludni.

Mai pszichológiai kifejezéssel élve, ami hatalmas kihasznált képessége volt az a szublimáció. Történtek vele dolgok, keletkeztek benne érzések és költeménnyé formálta őket. Az érzelmeit valamilyen művészeti módon kifejezésre juttatta. Emellett, ma is trendi szóval illethetnénk extrovertált jelzővel őt, hiszen fókuszát leginkább a külvilágra helyezte. Beszívta a látvány legapróbb részleteit is magába.

Miért is írtam, hogy tekintsünk rá emberként? Mert minden ember képes valamilyen művészi módon kifejezni az érzelmeit, csak meg kell találnia hozzá a saját útját. Valaki inkább extrovertált beállítottságú, mint Petőfi, de valaki inkább befelé viszi a figyelmét az érzelmeire és a gondolataira.

Petőfi Sándor lelki világa leginkább egy futó felhőre hasonlíthatott, amit a szél hajtott. Mindig változott, mindig alakult. Néha sötétebb volt, néha világosabb és halványabb. Mai kifejezéssel azt is feltételezhetnénk, hogy Petőfi sokat töltött a flow állapotában. Vitte magával az élmény, ő pedig megélte és kiadta magából.

Hazaszeretet, népiesség, magyarság

A népies költészeti stílus egyáltalán nem volt akkoriban sem újkeletű találmány, mégis Petőfit tekintjük a legkiemelkedőbb magyar népi költő alakjának. Keveredett benne a nemzetiség érzése a nyugat liberalizmusával, ami önmagában is egy érdekes egyveleg.

Egyértelműen hivatásának tartotta a nép költője szerepet. Nem csak mint művész, de politikusként és pedagógusi (nevelői) szándékkal is írt. Eredményképpen a népies-nemzeties szabadságérzetével teljesen meghajlította a romantikus érzelmektől túltengő és elárasztó világot — lehozta az embereket a valóságba a fantázián keresztül.

Ékes példája ennek a János Vitéz című fő epikai műve. Tudatosan elkerülte benne az elvontságot, hogy mindenkinek érthető legyen. Leereszkedett a nép nagy részéből álló parasztsághoz és ajándékba adta nekik a költészetet. Természeti képeken keresztül vezeti be az olvasót, végül pedig a valóságból mese lesz, ami megmarad magyarosnak.

Ez a magyar irodalom egyik legkimagaslóbb pontja: bemutatta a parasztságot gazdag érzelmi világgal és megmutatta a nemeseknek, hogy ők is emberek. A pásztorjátékban a pásztorok tulajdonképpen titokban hercegek, a királynő pedig a néző.

Petőfi a szabadság megtestesítője

Lelke magjaként, Istenként tekintett a szabadságra Petőfi Sándor. Nem csak egy ideálként, hangzatosan zengette verseiben, mint szimbólumot, hanem teljesen azonosult is vele. Joggal feltételezhetnénk róla, hogy vallásos ember volt, pedig egyáltalán nem. Habár a keresztény vallást kevésbé, de a saját vallását annál inkább követte.

Ez a szabadságvallás nem volt teljesen egyedüli, mivel mások is haladtak hasonló irányba (például Kossuth Lajos), de Petőfi volt az egyedülálló misztikus szabadsághívő abban a korban. Ez azt jelenti, hogy nem valami eszmerendszerben, mondjuk egy vallásban vagy politikai rendszerben képzelte el a szabadságot, hanem az ember sajátos részeként.

A nagy nyugati szabadosság és liberalizmus ellenére mégsem volt nemzetközi. Magyarnak tartotta magát velejéig és a magyar jellem egyik fő vonását talán a leglényegibb módon ő fogalmazta meg:

Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,

Szégyellnem kell, hogy magyar vagyok!

Itt minálunk nem is hajnallik még,

Holott máshol már a nap úgy ragyog.

De semmi kincsért s hírért a világon

El nem hagynám én szülőföldemet,

Mert szeretem, hőn szeretem, imádom

Gyalázatában is nemzetemet!

Szerintem sok magyar hasonlóképpen él, ahogyan azt az idézet első fele is bemutatja, és egyre kevesebben úgy, ahogyan az utolsó sorok szólnak. Nehezen lehetne Petőfit Amerikához kötni, ami viszont egyetemes üzenete cselekedeteinek az a szabad hazaszeretet. Az USA-ban élő magyarok Petőfivel ellentétben lehet, hogy elhagyták szülőföldjüket, de ettől még ugyanúgy szerethetik nemzetüket és új otthonukat egyszerre.

 Ma Petőfi Sándor egy legendát jelent legtöbbünknek: szabadságharcos költő, egy hihetetlen motiváló és hajtóerő a népnek, aki megszabadult végül attól az egy fránya gondolattól is, ami mindig is bántotta őt: ágyban, párnák közt halni meg. Utoljára a segesvári csatánál látták őt, de hagyatéka örök nyomott hagyott a világban.

Forrás:

Szerb Antal: Magyar Irodalom Történet, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1978

A cikk szerzőjeTurner Dániel.