Site logo
Hungarian Summit 2022

Az elmúlt hónapok biztató tendenciát látva a HungarianHub csapatának az volt a nem titkolt célja, hogy az első Hungarian Summit konferenciát és workshopot még idén megrendezi, ahol az üzleti-, kulturális- és közösségi élet résztvevői adhatnak randevút egymásnak a floridai Daytona Beach-en.
Célunk, hogy egy olyan egyedülálló eseményt hozzunk létre, amelyik közvetlen stílusával és sokszínűségével valódi hidak építését segítheti elő a két ország között. Ehhez pedig nélkülözhetetlennek tartjuk mind a magyarországi, mind az amerikai szakemberek helyszíni, személyes jelenlétét. Jelen pillanatban viszont, az érvényben lévő amerikai utazási korlátozások miatt ez nem megvalósítható.

Biden elnök 2021.01.25-én kelt elnöki rendelete alapján továbbra is tilos a schengeni övezetből, így hazánkból is a beutazás az Egyesült Államok területére. Sajnos pillanatnyilag nem áll rendelkezésünkre bővebb információ azzal kapcsolatban, hogy mikor várható a korlátozások feloldása.
A koronavírus világjárvány újabb felerősödése és a delta variáns világszintű terjedése miatt – fájó szívvel – azt a felelősségteljes döntést kellett meghoznunk, hogy az első Hungarian Summit időpontját elhalasztjuk akkorra, amikor már minden körülmény adott lesz a rendezvény teljes programjának megtartásához.

A munka tehát nem áll meg, továbbra is zajlik a háttérben a Summit előkészítése, ami garanciát jelent arra, hogy ez az vadonatúj kezdeményezés – a nonprofit HungarianHub szervezésében – egy olyan nemzetközi találkozóként valósuljon majd meg, amely egyedülálló lehetőséget kínál a résztvevők számára, hogy minden területen tovább építhessék a magyar-amerikai kapcsolatokat.

A koronavírussal kapcsolatos legfrissebb információk a http://www.koronavirus.gov.hu/ oldalon találhatók, de a HungarianHub weboldalán (www.hungarianhub.com) és a Hungarian Summit Facebook-oldalán is rendszeresen tájékoztatást nyújtunk az amerikai beutazással kapcsolatos fejleményekről.

A Hungarian Summit egész csapata nevében köszönjük a türelmet, a támogatást és a szíves megértést!
Vigyázzunk magunkra és vigyázzunk egymásra!

Találkozunk jövőre!
Együtt. Tudunk. Működni.