Két év virtuális találkozás után 2022-ben ismét élőben került megrendezésre az AMIT (American-Hungarian School’s Association) 10. konferenciája New York-ban.
Az AMIT X-Faktor jubileumi esemény sorozatnak Magyarország New York-i Főkonzulátusa, illetve a Réka Darida Fondation adott otthont.
Az iskolák vezetői számára rendezett módszertani műhely nyitotta a rendezvény sorozatot, melyet egy hangulatos esti városnézés követett.
Szombaton nemzetközi előadók által egész napos módszertani továbbképzésen vehetek részt a jelenlévők. Dr. Szilágyi Péter helyettes államtitkár előadásában beszámolt a magyar kormány diaszpóra programjairól. A konferencia programban helyt kapott a kézművesség a gondolkodás és fogalmazás fejlesztése, az önismeret és a dráma pedagógia, a bábozás módszertana, a betű tanítás és a szerepjáték, a pszichológia, a Magyar nyelvi és kulturális alapozó program és a nyelvvizsga előkészítés, humoristától megtudhattuk miért és menő magyarnak lenni.
A New York-i Magyar Főkonzulátus kitüntető oklevelét B. Nagy Péter konzul adta át Varga Gyulának.
A konferencia zárásaként Időkapszula ceremónia, tombola, moldvai néptáncoktatás és vacsora következett, majd a Réka Darida Fondation épületében folytatódott az esemény sorozat. A New Jerseyből érkezett Fészer banda fiatal zenészei nyújtottak felejthetetlen élményt a napzáró találka
résztvevőinek.
Vasárnap egész napos kézműves mesterkurzuson vehettek reszt az érdeklődők, melyet egy színházi előadás követett. Értékes ismeretekkel, kapcsolatokkal gazdagodtak az USA egész területéről érkezett résztvevők. Az előadások anyaga és képriportja megtalálható az amit honlapján.
Eseménydús, élményekben gazdag volt az idei jubileumi konferencia, ahol értékes ismeretekkel, új kapcsolatokkal gazdagodtak a résztvevők, Az előadások anyaga, képriportja megtalálható az AMIT honlapján.
Közkívánatra az előadások témáit AMIT -Tali online webinárium sorozat keretében tárgyaljuk tovább a
további együtt-működés jegyében.A teljes
beszámolót ide kattintva tudod elolvasni.
https://hungarianhub.com/az-amerikai-oktatas-egy-magyar-diak-szemevel/