A Floridában élő Edina írása az Amerikában tanulás kérdésében próbál segítséget nyújtani.
Miért javaslom, hogy külföldön tanulj?
Világot látsz, új helyeket és kultúrákat ismerhetsz meg. Nagyon gyorsan rájössz, mennyi új dolog van odakint, amiről eddig nem is tudtál. És még az is lehet, hogy ez tetszik majd neked. Remélhetőleg megtanulod elengedni a sztereotípiákat és bátran fogsz élni!
Hogy miért kösd ezt össze tanulással…?
Először is, amit megtanultál, azt már senki nem veheti el tőled. Másodszor, legrosszabb esetben megtanulsz úgy angolul, ahogy otthon sosem – vagy csak sokkal nehezebben – tennéd. A folyékony angoloddal és amerikai diplomáddal pedig legalább akkora eséllyel kapsz majd munkát Magyarországon, mint otthoni végzettséggel.
Arról pedig, hogy mennyi élettapasztalattal és új gondolattal gazdagodsz, egy újabb fejezetet lehetne írni.
Ahogy én csináltam.
Amikor elhatároztam, hogy az Egyesült Államokban szeretnék tanulni, rögtön tudtam, hogy egy nyelviskolával kell kezdenem. Bár már volt nyelvvizsgám és beszéltem angolul, a főiskola előtt szerettem volna még fejleszteni a nyelvtudásomat, hogy ott majd könnyebb dolgom legyen. Az, hogy amerikai embereket hallottam beszélni a nap 24 órájában, közben pedig iskolában is tanultam a nyelvet, nagyon gyors fejlődéshez vezetett. Ezen kívül előnyös, ha még időre van szükséged, mielőtt belevágsz a felsőoktatásba, hiszen a tanfolyamok általában rövidebb ciklusúak. Az is fontos szempont, hogy ez egy nagyszerű lehetőség más – külföldről érkezett – embereket megismerni. A csoportok kis létszámúak, így könnyebben formálódtok egy csapattá. Az iskola pontosan tudja, hogy milyen nehézségekkel nézel szembe, mint nemzetközi diák, így egy kicsit a hónod alá nyúl és segít az ügyintézésben. A honlapján általában lépésről-lépésre megtalálod, hogyan vidd véghez a folyamatot a vízumigényléstől az első tanórádig. Ez egy jó bemelegítés, mielőtt belevágsz a főiskolába.
Milyen vízumot kell majd igényelned?
Amennyiben regisztrált oktatási intézménybe és nappali tanrendbe iratkozol be, F-1 vízumot igényelsz majd. Ahhoz, hogy elkezd a folyamatot, szükséged lesz egy felvételi levélre az iskolától. Hogy ezt megkaphasd, az intézmény feltételeinek kell megfelelned. Biztosan ki kell majd töltened egy jelentkezési lapot, elküldeni az útleveled fénymásolatát (aminek érvényességi ideje minimum 6 hónap az Államokba érkezéstől) és banki kivonattal igazolni az anyagi hátteredet. Valószínűleg fizetned kell kezelési- és szintfelmérő teszt díjat. Ezután az iskola kiállítja számodra az I-20 nyomtatványt, amivel megkezdheted a vízumigénylést. Az igénylés módjában és szükséges dokumentumok listájában segít a következő oldal: https://www.ustraveldocs.com/hu_hu/hu-niv-typefandm.asp
Tapasztalatból ajánlom, hogy vedd komolyan az ügyintézést. Készíts listát a teendőidről, bőven tartsd be a határidőket, kérdezz rá mindenre kétszer és inkább több dokumentum legyen nálad, mint kevesebb. Tudd, hogy a dolgok folyamatosan és államonként változnak, így nem biztos, hogy ami a barátoddal történt két éve Texasban most Floridában érvényes. Ha szükséges, hívd fel napi kétszer az Amerikai Nagykövetséget. Egyébként nem olyan ijesztő a történet, mint amilyennek elsőre tűnik.
A programod végétől számítva 60 napod van, hogy elhagyd az Államokat vagy átmenj másik iskolába.
Én most ebben a 60 napban vagyok. Időben elkezdtem az átjelentkezésemet, hogy bőven megérkezzen a felvételi levelem a következő iskolától. Ha a felsőoktatás felé veszed az irányt, két választásod van. Mehetsz szakképzésre (community college), ahol két év alatt végzettséget (Associate’s Degree) szerzel. Ezután még két évet kell tanulni a diplomáig (Bachelor’s Degree). Hogy befejezd az utolsó éveket, be kell iratkoznod egy privát főiskolára (university). A másik lehetőséged, hogy egyből ott kezdesz tanulni és négy év után diplomázol. Ha tudod, hogy mindenképpen szeretnél elmenni a diplomáig, időben ugyanott vagy. Én a 2+2 év verziót választottam, mert olcsóbb és egyszerűbb bekerülni. A nyelviskolámnak van egy megállapodása az intézménnyel, miszerint ha elvégeztem a megadott szintet, egyenes úton mehetek a főiskolára.
Tény, hogy Amerikában tanulni nem könnyű és olcsó mulatság, de megoldás mindig van, csak keresni kell. Ebben pedig garantáltan jobb és jobb leszel.
“A nagy dolgok a komfortzónán kívül születnek.” /Neil Strauss/