Úgy, hogy közben szórakoztató, hasznos és érdekes játékokat, könyveket, programokat hoz létre, amelyeket a gyermekek szüleikkel együtt, közösen játszhatnak és élvezhetnek.
Viola 2007 óta él Amerikában és három gyermek büszke édesanyja. Első gyermekének születése után találta ki ezt a módszert, hogy könyebben segítse gyermekének nyelvi fejlődését. A SzóKiMondókának több mesekönyvet és foglalkoztató füzetet is írt. Hétről hétre ír gyermekneveléssel, a gyermekek otthoni fejlesztésével és a kétnyelvű neveléssel kapcsolatos tanácsokat a SzóKiMondóka hírlevelébe, blogjába és közösségi oldalaira.
A SzóKiMondóka leginkább módszertanilag az analitikus- szintetikus módszert alkalmazza, melynek lényege, hogy a kisgyermek egész szóalakokat lát és hall, amit a későbbiek során képes lebontani szótagokra, majd betűkre és hangokra. Mikor már ezek az alap nyelvi építőkövek (hangok és betűk megfelelése) ismerősek számára, akkor lesz képes a segítségükkel ismeretlen szavakat is megfejteni. Ennek megfelelően a SzóKiMondóka sorozat második fejezetétől kezdődően már bemutatjuk a szótagolást, később pedig a betűket (előfordulásuk sorrendjében és mindig egy szó kezdőbetűjeként, nem önállóan) és a sorozat utolsó fejezetében jutunk el az ABC-ig, amely építőkövekből aztán már bármilyen új szót felépíthettek.
Viola nagyot álmodott és elindította honlapját, ahol információka töltött föl a módszeréről és lehetőséget ad azoknak akik érdeklődnek, hogy könyveket, játékcsomagokat vásároljanak. Ha nektek is felkeltette az érdeklődéseteket, akkor ide kattintva megtalálhatjátok: Szókimondóka