Amerikában jártam, mesterségem címere…: Magyar vagyok

Ez a cím nekem nagyon kedves, tudom, sokan mondhatják el magukról, hogy magyarként jártak már Amerikában. Itt pedig vélhetően olyanok olvassák, akik Amerikában élő magyarok. Most egy számomra meghatározó élményről szeretnék beszámolni Neked, kedves olvasó! Ezúton is üdv Neked, Honfitársam!

Még alig egy hónapja, hogy egy egész hetet tölthettem kint egy rendkívül kedves és ellenállhatatlan meghívásnak eleget téve. Attól a naptól kezdve, hogy meg volt a repülőjegyem, gyermeki énem teljességgel átvette a hatalmat felettem és szinte, mint ahogyan régen a magyar katonaságnál szokás volt: naponta vágtam a centit, elkezdődött a visszaszámlálás. Óriási izgalommal és várakozással telt addig minden napom.  Bevallom, az utolsó napokban már aludni sem tudtam, míg végre eljött az utazás napja. „Úristeeeen!” – gondoltam magamban – „14 óra és Amerikában leszek!”

A múlt században születettem és emlékszem gyerekkoromból, hogy a szabadsággal, az álmok megvalósításával azonosítottuk ezt a Magyarországtól oly távol lévő és hatalmas országot, az Egyesült Államokat. Születtek magyar dalok (Koncz Zsuzsa: A Kárpátiék lánya) és filmek (Valami Amerika főcímdal)….. „az ígéret földjéről” és én még a repülőn ülve sem hittem el, hogy pár óra múlva erre a földre léphetek.

Kedves amerikai meghívóm (aki olvassa későbbi írásaimat megtudhatja, hogy ki ő), egy gondosan összeállított útitervvel készült, hogy Salt Lake City-ből indulva UTAH Nemzeti Parkjaiból amennyit csak tud, megmutasson nekem ezalatt a néhány nap alatt. Persze, akár az egész időt is eltölthettük volna egyetlen nemzeti park bejárásával, de mi most egy-egy napot szántunk minden parkra. Így, mint egy tömörített fájlban, annyi impulzust és élményt kaptam, hogy még most is abból töltődöm.

Jöttem tehát a kis Magyarországról, ami a területét tekintve sorrendben az ötven államból a harmincnyolcadik helyen álló Indiana-hoz hasonlítható — szóval elég kicsi. Így éreztem én is magam: kicsinek. Csak pislogtam, mint pocok a lisztben. A széles,  nálunk megszokottnál sokkal több — soksávos, végeláthatatlan utak és autópályák lenyűgöztek. Ami feltűnt, hogy a legtöbb háznál és erkélyeiken láttam a grillt és az amerikai zászlót. Naná, hiszen az amerikaiak híresek a steak-ről, a grillezésről és hazafiságukról – legalábbis ezt hallottam én.

Néztem a sok színes rendszámot, hogy melyik államból jöttek az utazók. Belegondoltam, hogy Magyarország legkeletibb és egyben legnyugatibb települése (nevesül Garabolc és Felsőszölnök) 525 kilométerre (326 mérföldre) van légvonalban egymástól, amit autóval 6,5 óra alatt meg lehet tenni. „Ez semmi!” – mondaná egy amerikai. Mi magyarok meg azt szoktuk mondani, hogy az amerikaiak úgy repkednek Amerikán belül, mint ahogy mi használjuk a helyközi buszjáratot. Persze érthető, de más hallani és más látni, megtapasztalni a távolságokat.

Amit most írok, talán viccesen hangzik, pedig nem az: meghatározó benyomás, hogy bárhol ingyen lehet a toalettet használni! Európában és, főleg Magyarországon, sajnos lassan már a benzinkutakon is elkérnek egy százas aprót. Igaz, beszámítják, ha vásárolsz utána valamit — például iszol egy kávét. Szóval, nincsenek útszéli bokor jelenetek, ha szólít a természet.

Hiszed vagy sem, kedves Olvasó, nekem ez pozitív élmény. Ahogy az is, hogy bárhová beléptünk, mindig mosolyogva fogadtak. Aztán ott van a híres amerikai kávé! A reggeliző helyeken azonnal kaptunk kávét sőt, még vihettünk is magunkkal az útra.

A nemzeti parkokról számtalan írást, fotós, videós beszámolót találunk a neten, de itt most néhányat megosztok a saját képeim közül. Teljesen más látni bármelyik helyről egy képet úgy, hogy tudom — ott már jártam és saját szememmel láthattam egy keveset a természeti szépségekből. Kóstoltam, megillatoztam Amerikát. A cipőm süppedt a vörös sivatagi homokjában, napkeltekor megfújta az arcom az amerikai szellő és kitikkadtam  a hőségében megtett túrákon… Köszönöm Kedves Meghívómnak ezt a felejthetetlen élményt! Hálás vagyok minden pillanatért! Köszönöm Amerika, hogy a vendéged lehettem!

A cikk szerzője: Szőllősi Judit.