„Aki selymet fest, az mindig szerelmes, gondolom én. Vagy olyan érzés munkál benne, ami hasonlít a szerelemre.”
A festés olyan, mint a naplóírás. Egy tárlat anyagából sok minden kiderül, legalább egy szegmense az életünknek. Mi változunk, és ezzel együtt változnak a képek, a színek, világos, sötét, fekete, fehér, boldog és boldogtalan… Hangulatokat, érzéseket festek. Zenét. A világban zene szól, és a zenében virágot képzelek. A bagoly néha szomorú, a bohóc sokarcú. A réten néha egyedül sétál a madár, máskor kettesben repülnek. A füvek közt élet, a köveknek lelkük van. A napraforgó a nap felé fordul, benne az élet spirálja. A tél tiszta, makulátlan, hó borít be mindent. -valja Zsimbi.
Zsombori Erzsébet festőművész selyemfestményeiről és könyvillusztrációiról közismert. Több száz egyéni kiállítása volt Magyarországon és szerte a nagyvilágban. Selyemfestményeinek sorát több alkalommal megcsodálhatta az érdeklődő közönség az Egyesült Államokban is.
Fotó: Lajtai György
Miért éppen a Budai Várba kirándultál ma?
-A tavaszi napsütés hívogatott az ilyenkor meseszép színekben pompázó Tóth Árpád sétányra. Nosztalgiáztam. Az elmúlt időszakban csendesebb volt a Budai Vár. Hiányoztak a turisták, ez ma is szokatlan. De látnivaló akad. A megújult, megszépült utcák, terek boldoggá tesznek most is.
Másrészt kettős érzés van bennem, hiszen hiányzik a vár. Az ott élő emberek, a látogatok. Nehéz erről az ott töltött 24 évről beszélnem megilletődés nélkül. Ez egy életforma volt számomra. A Vár egy szakrális hely az ország szíve-lelke. Történelmi múltjával él, élni akar.
“A művész saját virágoskertjét, virágos földjét teremti meg, ahol a véget nem érő tavasz és nyár uralkodik.” (Deák Csillag)
Jóleső érzés itt Los Angelesben látni egy tavaszt idéző otthon készült fotót. Ez történt ma is, amikor megleptél a sétányon készült képpel. Éreztem a budapesti tavasz illatát.
-A technika adja a lehetőségeket, könnyebb a kommunikáció, szétszóródtunk a világban.
Rendezvényeket szervezel. Már a Budai Várban elkezdődött ez a tevekénységed?
-Igen-igen. Ha jól emlékszem, Dr. Szentkirályi Aladár hegedűművésszel, egy 1956-os megemlékezés kapcsán. Sokan voltunk és láttuk, hogy nagy az érdeklődés. Spontán jellegű volt, felolvastunk prózát és verseket. Az évek folyamán előadó estek, könyvbemutatók születtek.
Külföldön élő magyar barátaim is szeretettel emlékeznek egy-egy koncertre, előadóestre. De volt arra példa, hogy turisták is betévedtek. Örök barátságok szövődtek az ottlakókkal, a kör egyre bővült, belekerültem a vérkeringésbe. Idővel vári lettem, hiszen a nap jó részét ott töltöttem, állandó jellegű kiállításom lévén. Kedves barátaim, Mohai Gábor, Dévai Nagy Kamilla,Rák Kati gyakran közreműködtek és sokan mások is. Külföldiekkel is bővült a kör.
“Vásznain ott a titok, a titokzatosság, a szerelem, az öröm, a szépség, a tökély, a kecsesség, a vonzalom.”
Jelenleg hol láthatóak az alkotásaid?
-A Sütő utca 2. szám alatt. Hét éve már, hogy a belvárosban nyílt meg lányommal, Mayer Hella festőművésszel közös kiállítótermünk ajtaja a művészetet kedvelők előtt. Sajnos múlt évben a galéria csak sajátos keretek között tudott működni. Ha volt érdeklődő, kérésre odamentem. Az elmúlt évek pezsgése elmaradt.
A galériát egyébként műteremként is használjuk. Különösen Hella lányom fest ott nyaranként Svédországból hazatérve. Én otthonomban tudok festeni. Nekem fontos a csend, hogy alkotás közben egyedül legyek.
„Stílust teremtett és ezen belül egy megkapóan színes, valódi elemekből, jelenségekből és jelenetekből felépített álomvilág.”
Megtapasztalhattad tehát, hogy a kultúra közösséget épít? Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató szavait tudnám idézni, miszerint a népművészet képes arra, hogy az embereknek társaságot teremtsen az alkotás örömével.
-Milyen igaz! Sütő utcai galériánk is vonzza az embereket. Sokan vannak, akik szívesen eljönnek rendezvényeimre. Emlékszem egy Kányádi estre Havas Juditelőadásában. Eszterhai Katalinkönyvbemutatójára, vagy Debreceni Tibor, Mohai Gáborelőadóestjére. Alig fértünk el.
Havas Judit, Eszterhai Katalin neve Los Angelesben is ismerősként csenghet. A nálad fellépő művészek közül sokan Los Angelesben is megfordultak már. Havas Judit Los Angelesben is színpadra lépett. Volt szerencsém találkozni vele. Eszterhai Katalin író férje, Lajtai György filmes, operatőr, Emmy-díjra többszörösen jelölt művész, gyakran megfordult már a Dél-Kaliforniai városban.
-Éppen akkor, amikor én is. A városban járt a múlt alkalommal, amikor kiállításom volt Los Angelesben. Megünnepeltük a találkozást.
„A szülőföldedet hagyod el, lépsz egy ismerős világból egy ismeretlenbe.”
Tudtommal egy Los Angeles-i magyar festőművész alkotásainak is helyet adott a Sütő utcai galéria.
–Hogyne! Dobay Zsuzsafestőművészről van szó. Aki engem meghívott Monroviába, a Scenic Drive galériájába kiállítóként. Számomra nagy öröm volt Zsuzsa meghívása, barátsága, kedvessége. Ahogy az is, hogy megismerhettem kiváló művészekből álló baráti körét.
Ez alkalommal is megköszönném Zsuzsa megtisztelő figyelmét, író barátainak a verseket, haikukat, melyeket képeim ihlettek.
AVIAN ROLE MODELS
By Joan E. Stern, 6/19/19
(haiku duet)
“like blue birds
basking in a dense field
blossoms reach for sun
caged bird observes
next generation’s freedom
wistful but proud”
Szerettem volna viszonozni Zsuzsa kedvességét, így sikerült egy vetítéssel egybekötve az ő művészetét itt Budapesten, a Zsimbi Galériában népszerűsíteni. Sajnos a művész nem lehetett jelen, de nővére, barátai, barátaim megtisztelték jelenlétükkel. Kellemes, felejthetetlen este volt.
„Kicsi kolibri szívedet rejted képbe, keretbe, selyembe és gyönyörködtetni kívánsz.”
Lassan már két éve, hogy monroviai kiállításodnak örülhettünk. Ezen kívül a város több pontján is megcsodálhatták veled együtt az angyalok városába repült alkotásaidat. Milyen élményekkel gazdagított az utazás? Mit éreztél, amikor tárlataidat megnézhette az itt élő magyar-amerikai közönség?
-Első ízben 1996-ban találkozhattam az amerikai közönséggel a New York-i Főkonzulátuson két kiállítótársammal közös tárlatunk lévén. Majd 2005 májusában New Orleansba utaztam, ahol ugyancsak kiállítottam.
A megnyitón egy újabb meghívást kaptam a Francia Negyed egyik galériájába. Augusztusra esett, amikor a Katrina hurrikán pusztított. Nagyon izgalmas volt, mert éppen az érkezése napjára tervezték a megnyitót. Nélkülem nyitották meg, én itthonról követtem az eseményeket. Bedeszkázták a képeimmel teli galériát. Megígértem, ha túlélik a képek a történéseket, a károsultaknak adom az anyagot. Így lett.
Los Angelesre visszatérve szeretettel gondolok azokra a napokra, az ott élő barátokra, a megnyitóra, ahova eljöttek Las Vegasból és máshonnan is. Minden percét élveztem az ottlétnek és remélem, hogy újra visszatérhetek. Az is örömmel töltött el, hogy improvizáltunk közösen egy előadást.
Én is őrzöm emlékét. Improvizáltunk egy előadást, népdalokat énekeltünk az elsősorban amerikai közönségnek.
2019 tavaszán jártál első alkalommal Los Angelesben?
-Nem, Magyarország Los Angeles-i Főkonzulátusa meghívásának már előzetesen is eleget tettem egy alkalommal. Március 15-ei ünnepség alkalmából az ottani Egyesült Magyar Házban.
2007-ben kiállítottam Sacramentoban, ahová az ottani román közönség hívott meg. Szentkirályi Aladár hegedűművész koncertjével volt egybekötve az esemény. Szép emlékek fűznek ehhez az alkalomhoz is.
„Belső hangokat látunk, belső tájakat és belső havazást, a lélek fázós pillanatait.”
Ennek igazán örülök. Megpróbállak elképzelni festés közben, amikor a boldogságot vagy a szomorúságot fested selyemre. Tudom, hogy alkotás közben inspirál a zene is. Mi kell ahhoz, hogy egy kép megszülessen?
-Ha rossz a a kedvem, kifestem magamból. Szomorúságot lehet ilyenkor látni a képeken. De előfordul, hogy azt a világot festem meg ahová vágyom. Ekkor születnek az elvarázsolt füves, a téli vagy éppen a zenés képek.
„Remény, hűség, a bölcsesség, a bizalom, az intelligencia, a becsület, az igazság és a menny.’
„Magyar lehetsz, bárhol. Bárhol? Legalább ott, ahol élni fogsz.”
“Azt a feladatot kapta, hogy az emberi szépséget, a naiv gyönyörűséget, az élet apró jelenségeit örökítse meg.”
Az elmúlt év rendkívüli világhelyzete hogyan hatott rád?
-2020 februárjában mintha megéreztem volna valamit abból, ami bekövetkezett. Fekete rózsákat festettem. Akkor festettem meg Csóri Sándor, “Anyám fekete rózsája” című képet. Aztán jött az új időszámítás, a Covid. Leblokkoltam májusig, amikor aztán kifestettem magamból a félelmet, a szorongást és még sok mindent, ami ehhez a helyzethez kapcsolódik.
Csak a bolond nem fél…A bohóc is megjelent, de valami újrakezdés is felselylik.
A félelem, még ha elnyomjuk is, a tudatalattinkban jelen van a mai napig is.
“Kifinomultság, tiszta művészet, káprázat, lélekremeklés.” (Szilágyi Enikő)
Los Angeles-i bemutatóid egyikét egy irodalmi műsorral vezettük fel. A kiállítást megelőzően figyelmembe ajánlottál egy könyvet, Richard Bach művét, melynek egy sirály a főszereplője, Jonathan.
-A repülés boldogsága, a felfele törekvés jó értelemben a megismerés, a teljesebb, tágasabb valóságok fele. Tökéletesedni, ez a sirály feladata. Az emberé is. Tovább adni ami a miénk.
Sokszor megfestettem a sirályt. A madarak jelen vannak a képeimen. (Lehet, hogy én is egy madár vagyok?)
„Ez már a mesék világa. A csodák világa, ahol bármi megtörténhet, de mégsem történik meg.” (Deák Csillag)
Most is készülsz egy újabb kiállításra?
-Ha a helyzet megengedi, egy családi kiállításnak tehetünk eleget. A kolozsvári Szépművészeti Múzeum meghívásából. A nagynénin, Póka Zsombori Erzsébet, a testvérem, Katona Zsombori Mária, Mayer Hella lányom és az én közös tárlatom lenne 2021. július 26-án. Most ezen az anyagon dolgozom, még nincsen meg a végleges forma. Alakul.
A Bánffy-palotában kiállítani megtisztelő. Az épület felújitása folyamatban van, szépül. Egy olyan lelkes ember irányitásával, mint az igazgató, Lucian Nástase Kovács. Számunkra ez egy kis hazatérés oda ahonnan elindultunk.
„Mindenképp. Minden Kép. Minden kicsiny selyemszárny.” (Nagy Zsuka)
Említed a verseket. Van-e kedvenced, szívedhez igazán közel álló?
-Nagyon szeretem a verseket, inspirálnak olykor. Illusztráltam is néhányat: József Attila, Ady, Nagy László, Szép Ernő, Kányádi Sándor, Bencsik Attila verseit.
Ők a kedvenc költőid?
-Nem csak ők. Tele van a kis műtermem fala versidézetekkel, gondolatokkal. Szabó Magdát is megemlíteném. Hadd idézzem az ő sorait.
“Hinni szeretnék a kimondott szóban,
Hinni az emlékekben, egy régi fotóban.
Hinni szeretnék egy darabka kőben,
Egy száraz faágban, vagy épp zöldelőben.
Hinni szeretnék a könyv betűiben,
A madarak dalában, a tiszta levegőben,
Hinni a szóban, a segítő kézben,
Hinni szeretném, hogy van miben hinnem.”
Milyen szép és igaz! Monroviai kiállításod alkalmából hallottam először az idézetet. Megragadott. Velem maradt.
–Igen. A versek engem is inspirálnak. Jókai Mórt is idézhetném: ” Az ég nem a csillagoknál kezdődik hanem a fűszálak hegyénél.” Ez a gyönyörū sor lett egyik kiállításom mottója.
„A művész, idejét és energiáját nem kímélve, a virágok mellé áll.”
Sütő András is megihletett. „A fű lehajlik a szélben, de megmarad”. Ez az idézet is gyönyörű.
„Az élet misztériuma végig ott munkál Zsombori Erzsébet képein.” (Deák Csillag)
Közelgő anyák napja alkalmából kérdezném, hogy mit jelent számodra gyermekeid édesanyjának lenni?
-Nagy örömmel tölt el, hogy van két gyermekem. Mindkettőjük tehetséges a maga területén. Hella követte az én pályámat, nagyon jól tudunk együtt dolgozni, szárnyalni, tervezni. Hella mindig gyermekeivel, unokáimmal érkezik haza nyaranta. Olyan szép lenne újra együtt lenni velük. Hiányoznak és várjuk a reményt ígérő nyarat.
Laci fiam sziporkázó humorával, csipkelődésivel mindenkit jókedvre derít. Ha egy asztalnál ülünk, nekem az a legnagyobb boldogság.
Akik ismernek, nagy szeretettel mesélnek, írnak rólad. Én is nagy tisztelettel gondolok rád mindig. Egy festőnőre Budapesten, aki kitűnik kiegyensúlyozott személyiségével, pozitív életszemléletet sugárzó látásmódjával. Képeidben frissesség, hangulatok, zene, érzések jelennek meg. Festészeted mesél, az élet apró jelenségeit örökíted meg.
„A líraian könnyed, egyenes, gyöngéd festői beszéd, amelynek ezernyi árnyalatát oly gazdag „szóbőséggel” jeleníti meg színekben, formákban.” (Németh Júlia)
-Köszönöm! Maradjunk abban, hogy nagyon szeretem az embereket. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. Szeretem a várost, ahol élek. Úgy érzem, hogy otthon vagyok, a munkámat is elismerik. 2020-ban Kölcsey Díjat adományoztak nekem.
Amihez szívből gratulálok a HungarianHub nevében is! Ahogy a nemrég megjelent könyvedhez is! A selyem útján.
-Igazán kedves vagy! Folyamatosan meghívást kapok és részt veszek a belvárosi művészeti napokon. A Zsimbi galéria az egyik helyszíne a rendezvénynek.
Köszönöm a beszélgetést, a távoli hangod közelségét! Anatole France szavait idézném búcsúszóul:
„A művésznek szeretnie kell az életét, és meg kell mutatnia, hogy szép. Nélküle kételkednek benne.”
“Tékozolja szeretetét, a természettől kapott nyitottsággal és ártatlansággal fordul bárki felé, mint akiben sosem lesz már elõítélet. A helyén van és nem tagadja kételyeit, csak a látszat az, hogy minden magától jön. Játékosságát megőrizve keresi a szépet, az idillt, az édes pillanatot, amely elszáll, mint képein a madarak. Virágot lép, akár a mesebeli lány, akinek minden lépte nyomán gyönyörűséges virágok teremnek: hangok, hangfüzérek, gyöngyök.”
(Kölüs Lajos: A festészet Orlandója, Irodalmi Jelen)
Fotókra került kedves pillanatok
Barátokkal Los Angelesben. Ibivel, Évával, Rékával. Fotó: Gerebics Sándor
