Van-e élet az amerikai álom után?

04/05/2023

Van-e élet az amerikai álom után? – Visszatérés Magyarországra, hazaköltözés

A környezetváltás soha nem egyszerű dolog. Amennyire nehéz megtenni az első lépést az új irányába, talán annyira nehéz meglépni az utolsót is, majd visszatérni a régibe. Amerika és Magyarország között pedig bőven van különbség, ami először arcon csaphat, ha nem készülünk fel előre. Ennek a cikknek pont az a lényege, hogy ízelítőt kapj abból, ami várhat téged is, ha a hazaköltözést tervezgeted.

Élezd ki a mentális képességeidet és készülj fel lelkileg!

Talán az első és legfontosabb dolog az az, hogy tisztában legyél a lelki vetületével a költözésnek. Mondhatni egy alkalmazkodási és visszaszokási maraton vár rád, így a lista lelki szempontból szinte végtelen lehetne, mégis itt kiemelve párat veszünk sorra.

Az első és egyik talán legszembetűnőbb, ami beindulhat benned is, az az elválás vagyis a veszteség feldolgozása. Gyászolni ugyanis nem csak elvesztett szeretteinket, de akár egy helyet vagy életszakaszt is szoktunk, amelynek folyamata egy hazaköltözés során könnyen aktiválódhat. Mit jelent ez?

A hazaköltözés távolság- és időbeli különbséget is szül a kinti barátaidtól. Hirtelen magányosnak érezheted magadat vagy kifejezetten letargikusnak, amikor belegondolsz, hogy azokkal az emberekkel, akikkel eddig nap mint nap találkozhattál, majd csak futólag egyszer-egyszer videó hívásban tudtok majd beszélni.

Feltornyosulhatnak az édesen dédelgetett élmények emlékei is a helyszínekkel, beszélgetésekkel és minden jóval-rosszal karöltve. Talán nem is veszed észre és egyszer csak keserédes lesz a szád, a sok búcsútól.

Gyakori viszont az is, hogy valaki érzelmileg tagadásba kerül és később indul benne meg a gyász folyamata, akár hónapokkal hazaköltözés után. Ez is teljesen normális. Lehet, hogy itthon meglátva egy-egy épületet, beugrik egy nagyon hasonló emlékkép, elkap a nosztalgia és elszomorodsz.

Mivel tudod felkészíteni magad?

Ha szeretnéd és készen állsz, akkor kezedbe veheted a gyeplőt: szánj időt tudatosan az elköszönésre. Tekints vissza az elmúlt időszak eseményeire, akár a barátaiddal együtt vagy egyedül, ahogyan jól esik! Gyakran egy közös nevetés vagy sírva búcsúzkodás könnyen átlendíthet a fájdalmas érzéseken. Nézegess képeket, gondolj vissza arra, hogy mi fog a legjobban hiányozni, mi az, amit egyáltalán nem fogsz hiányozni stb!

Meglehet, hogy növekszik a szorongás és stressz szinted. Főleg, ha kevésbé kiszámítható helyzetbe érkezel haza. Éppen ezért érdemes lehet kicsit a jövőbe is tekinteni: mire számíthatsz itthon? Mi lesz a legnehezebb változás? Kik lesznek azok, akikkel szeretnél újra kapcsolatba kerülni?

Ne felejtsd el azt sem, hogy egy teljesen más társadalom az amerikai és a magyar! Hazatérve könnyen tapasztalhatod, hogy

A lényeg mindenképpen az, hogy legyenek eszközök a kezedben azokra az esetekre, ha úgy éreznéd, hogy szétcsúszik az életed. Nagy dolog a költözés, főleg ha azt országok és kultúrák között visszük végbe.

Gyakorlatias megpróbáltatások

Pakolás, repülőjegy intézés, szervezés, papírmunka, pénzügyek és még sorolhatnánk… Nem érdemes mindent az utolsó napokra tartogatni! Kezdj el pakolni már napokkal előtte, kiválogatni azokat a dolgokat, amiket mindenképpen szeretnél hazavinni magaddal! Helyet spórolhatsz, ha vákuumos csomagolásba teszed a ruháidat.

Aztán ott van az utazás… Hosszú-hosszú órák repülése alatt érdemes, ha a tarsolyodban van jó néhány ötlet, hogy mivel fogod lekötni magad vagy éppen hogyan tudsz majd megpihenni. Egy fejpárna sem árthat az útra, de filmekből sem kár betárazni.

Amikor pedig otthon vagy és megcsapja a füledet a reptéren az első magyar mondat, az felbecsülhetetlen… Nem csatolunk címkét hozzá, mindenki képzelje oda saját megítélését, de egy biztos: összetéveszthetetlen érzés önti el ilyenkor az embert — hazaérkeztem.

Apropó, magyar mondatok! A nyelvi különbségek tekintetében se legyél túl szigorú magaddal, ha az első pár napban vagy akár hétben még nem érted a magyar mondatokat a háttérben. Sőt, az sem kizárt, hogy nem jutnak eszedbe szavak. Sokan ezt megjátszásnak szokták titulálni, de ez nem feltétlenül így van. Az agyadnak szüksége van, hogy átkalibrálja a nyelvi környezetre magát, így először kicsit lassabban forognak a kerekek.

Ebből vicces jelenetek is születhetnek…

Összefoglalva

Bárhogy is legyen, a legfontosabb dolog, hogy kézben tudd tartani a dolgokat. Mivel a költözés számos kihívást jelent, ezért körültekintően érdemes átgondolni, hogy számodra mi a megpróbáltató a folyamat során.

Az imént szóba kerültek már a viccek. Igyekezz megfogni a dolgok pozitív oldalát is! Nem csak sötét felhők gyülekeznek a hazaköltözés körül! Sőt! Ez egy kiváló alkalom arra, hogy egy teljesen más szemmel láss mindent, amit eddig itthon megszoktál. Lehet, hogy olyan dolgokra is felfigyelsz, amik eddig elkerülték a figyelmedet.

Fedezd fel a lakóhelyed, figyeld az újdonságokat, legyél olyan, mint egy kíváncsi turista, aki először jár az országunkban. Az is kiderülhet számodra, hogy mit szeretsz igazán Magyarországban! Fel a fejjel és jó utazást!

Dukai Edit

https://hungarianhub.com/wp-content/uploads/2022/01/lanchid_brooklyn_bridge_small.jpg

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként híreinkről, újdonságainkról!


szia@hungarianhub.com

HungarianHub Inc.

Daytona Beach, FL 32114

szia@hungarianhub.com

HungarianHub Inc.

Daytona Beach, FL 32114

© 2024 Minden jog fenntartva | HungarianHub

Bejelentkezés

Regisztrálás

Show Password

A személyes adataid csak az oldal működéséhez használjuk fel, harmadik félnek nem adjuk tovább. Adatkezelési tájékoztató.

Van már fiókod?

Elveszett jelszó

Please enter your username or email address. You will receive a link to create a new password via email.