A HungarianHub.com elsődleges célja, hogy minden információt egy helyre gyűjtsön, amely magyarokat érinti az Egyesült Államok területén. Segítséget szeretnénk kínálni az újonnan érkezőknek az eligazodásban, folyamatos tájékoztatást adni a már régóta az USA-ban élőknek, valamint támpontokat is kínálunk a látogatóknak. Fontos eleme az oldalnak, hogy a hivatalos szervekhez is és egyéb országos szervezeteknek az elérhetőségét is közzé tegyünk, segítsük ezen intézmények által kiadott közérdekű információk eljuttatásában is. Kiemelt figyelmet szentelünk a diaszpóra közösségi szervezeteknek, illetve természetesen a magyar vonatkozású vállalkozásoknak is piacteret kívánunk nyújtani. Egyszóval mindent egyben, ami a magyarokat érinti az USA-ban. Csatlakozol?
A HungarianHub missziója, hogy Egyesült Államok területén megtalálható magyar diaszpóra szervezetek és közösségek számára egy központi, aktív, naprakész információs weboldal és informatikai rendszer működtetése, amely a lehető legszélesebb -magyar kötődésű- körökhöz eljutva, mindenki által közérthető és könnyen kezelhető ̋ platformként üzemeljen.
A HungarianHub-nak két platformja van, az egyik maga a weboldal, amely összesített információkat tartalmaz. A másik platform egy applikációs zárt rendszer, amelyet a Blue Colibri biztosít a számunkra, amely a regisztrációt követően lehetőséget nyújt a szervezeteknek a belső és külső kommunikációra hírleveleken és üzeneteken keresztül, valamint alkalmas a közösségi fórumok létrehozására, hírlevelek kiküldésére, valamint egyéb aktivitást ösztönző eszközöket (pl. kvíz, felmérés, stb.) is tartalmaz.
Mindenki tapasztalta már akár néhány hónapos amerikai tartózkodása ideje után is, hogy a különböző magyar események és rendezvények, más és más korosztályt szólítanak meg, nehéz megtalálni az átmenetet a generációk között. Ez így is van talán rendjén, de miért ne próbálhatnánk meg bevonni vagy beengedni egymás életébe a különböző érdeklődésű magyar honfitársainkat?
Sok ezer kilométernyire a Hazánktól az összefogás erejét rendkívül fontos hangsúlyozni, mert csak az összefogással tudunk erősek lenni és kulturális és szellemi örökségünket tovább vinni, megőrizni.
Pazaurek Piros missziója a magyar közösség összetartása és az erős szellemi értékek megőrzése. Hisz a minőségi események erejében, amely nem csak a magyar közösségben erősíti az identitást, de lokális szinten is segíti mélyíteni a magyarokról kialakult pozitív képet. Mintegy két évtizedes marketing és kommunikációs szakmai tapasztalattal rendelkezik, amelynek nagy részében hazai országos sport szervezetek és rendezvények vezetői szerepét töltötte be. Jelenleg saját vállalkozását irányítja Marketing X-Rays név alatt, elsősorban nemzetközi marketing területen tevékenykedik. Férjével és kisfiával Floridában él, ahol aktív szereplője a helyi magyar közösségnek.
HungarianHub egy valódi összekapcsoló központi erő kíván lenni, amely segíti a különböző céllal megalakult és aktívan működő szórvány magyar szervezeteket az Amerikai Egyesült Államok egész területén. Fontos célkitűzése a kezdeményezésnek, hogy minőségi és értékteremtő magyar események -első sorban marketing és szponzorációs- támogatása az oktatás, a kultúra, hagyományok, a sport és a vallás területén.
Hungary L!ve Fesztivál Szervező, színművész / Virtuális Színház projektmenedzser
Magyar Ház vezető, New York /
Virtuális Színház állandó háziasszonya és programszervező
Blogger / Önkéntes
Tartalom- és Social media menedzser
Gyakornok
B-Terv projektmenedzser/ Önkéntes
KorHatártalan Program / önkéntes vezető
Vendéglátós Guru
Hungarian Summit önkéntes
önkéntes
KorHatártalan program projekmenedzser
lelkész
Protokoll tanácsadó
Hungarian Summit önkéntes
Menedzsment guru / Mentor
Önkéntes
Blogger/ önkéntes
https://hungarianhub.com/onkenteseket-es-gyakornokokat-keresunk/
Az oldal 2019. októberétől a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. jóvoltából fejlődik tovább!