Tornádószezon Nebraskában – amikor megszólal a sziréna
Áprilistól októberig Nebraskában rendszeresen felharsannak a tornádószirénák – néha csak tesztelésként, máskor viszont valós veszély miatt. Az állam a közismert “Tornado Alley” része, ahol a hideg kanadai és meleg mexikói légtömegek találkozása gyakran vezet heves viharokhoz. Az itteni viharok gyakran hirtelen csapnak le, és pillanatok alatt hatalmas pusztítást végezhetnek. A tornádók esélye különösen tavasszal és nyár elején magas, amikor a légköri feltételek a legkedvezőbbek a kialakulásukhoz.
Blanciék iskolájában ebben az időszakban heti rendszerességgel tartanak tornádógyakorlatokat, hogy a gyerekek pontosan tudják, mi a teendő vészhelyzetben. A városban pedig minden hónap első szerdáján, délelőtt 11 órakor megszólal a sziréna – ekkor csak tesztelés zajlik, de amikor valós riasztás van, nincs idő hezitálni. Tavaly, az első Nebraskában töltött tavaszunkon, április végén egy hatalmas tornádó mindössze néhány mérföldre tőlünk ért földet. Elkhorn és Blair környékén rengeteg házat tarolt le, autókat borított fel, fákat csavart ki tövestől. A vihar utáni napokban döbbenetes volt látni, milyen erős az összefogás: önkéntes csoportok szerveződtek, az emberek azonnal segíteni kezdtek a romok eltakarításában, adományokat gyűjtöttek, és aki tudott, menedéket ajánlott a fedél nélkül maradt családoknak. Az amerikaiak ebben hihetetlenül jók – a tragédiák után nem várnak, hanem cselekednek.
Amikor a sziréna valós veszélyt jelez, az alapvető szabályok egyszerűek, de életmentőek lehetnek:
✔ Minél gyorsabban egy ablaktalan helyiségbe kell menni – lehetőleg egy belső fürdőszobába, kamrába vagy a ház földszinti részére.
✔ A legbiztonságosabb hely a pince, ezért mi is mindig oda vonulunk.
✔ Védőréteget kell biztosítani: pokrócokat, kabátokat szoktunk magunkkal vinni, mert ha betörnek az ablakok, ezek valamennyire megvédenek az üvegszilánkoktól és törmelékektől.
✔ Ha nincs pince, akkor egy fürdőkád vagy egy stabil belső fal melletti hely is megfelelő lehet.
Ezeket az alapvető szabályokat minden nebraskai gyerek már egészen kicsi korától megtanulja.
Még soha nem éltem át háborút, de amikor tavaly, a már említett tornádó alatt 2,5 órán át folyamatosan szólt a sziréna, megdöbbentett, milyen képek jelentek meg a fejemben. Bombázó repülőgépek, romos épületek – olyan emlékfoszlányok, amelyek nem az enyémek, mégis belém ivódtak. Az én generációm sok tagja úgy nőtt fel, hogy nagyszülők és dédszülők mesélték el újra és újra a háborús borzalmakat, a munkatáborok emlékét, miközben mi gyerekként csendben figyeltük a mesélők elrévedő tekintetét, az arcvonásaikba ivódott fájdalmat. A trauma nemzedékeken átívelő hatása itt is megmutatkozik: a vészjelző sziréna hangja olyan testi reakciót váltott ki belőlem, amely egy másik kor félelmeit idézte meg, mintha egy múltbéli kollektív emlékhez kapcsolódnék.
A trauma nemzedékeken átívelő hatása valódi: a testünk emlékszik arra is, amit mi magunk sosem éltünk át.
Miközben a pincében ültünk, és odakint tombolt a vihar, azon gondolkodtam, vajon hány generáción keresztül örökítjük tovább ezeket a rejtett félelmeket. Vajon a gyerekeink is érezni fognak valamit ebből, amikor felnőnek? Bár az ember idővel megszokja a veszélyt és kialakulnak a rutinok, ezek a pillanatok mégis mindig emlékeztetnek arra, milyen törékeny a biztonság, amit magától értetődőnek veszünk. Reméljük, hogy az idei tornádószezon enyhébb lesz.
Ha kíváncsi vagy, hogyan éljük meg az amerikai mindennapokat és szeretnél pszichológiai témában is olvasni , kövess be az Instagram oldalamon (mentalis_iranytu), hogy soha ne maradj le a friss tartalmakról!
Lélekben Veled, Zsófi
