Los Angeles belvárosában dolgozó divattervezőként büszke vagyok arra, hogy saját elképzeléseim formát ölthetnek. Öröm számomra, hogy Amerikában is piacra kerülhetnek nevemmel ellátott, minőséget, egyediséget képviselő ruhaköltemények.
Mindig bennem élt a segítő szándék, így felemelő érzés, hogy munkahelyet biztosíthatok sokak számára. Bízom benne, hogy ez sokáig kitarthat – meséli Franco Eva.
Gyermekként érkeztél szerető családoddal együtt Erdélyből. Milyen emlékeket őrzöl az óhazából?
-Nagyon messziről érkezünk. A világ egy olyan pontjáról, mely tele van szépséggel, értékekkel, bűvölettel. A mai napig tisztelem a gyökereimet. Olyan tájon születtem, ahol szerető kezek szőttek, fontak, teremtettek szépet, becseset, értékeset. 10 éves voltam, amikor az Egyesült Államokba érkeztünk. Már akkor kreatív gyerekként jártam a magam körüli világot. Nyitottan álltam az újdonságok, a másság előtt. Nem ijedtem meg tőlük, tanultam és merítettem a másság erejéből. Kreatív lélekként a szépség már akkor magával ragadott. Erdélyben, Kolozsváron a természettel éltem harmóniában, az új hazámban a mássággal.
Emlékszem egy nemrégi találkozásunkra, ahol azt mesélted, hogy az amerikaiak az öltözködésük alapján ítélik meg az embert. Változott ez az észrevételed?
-Már fiatalon feltűnt számomra, hogy új hazámban a divat jelentős szerepet töltött be. Jóval jelentősebbet, mint akkor Erdélyben. Itt a divat fogalma kifejező, nem pedig haszonelvű.
Színésznőként kezdted pályafutásod. Ezt követően léptél a divatszakma színpadjára. Az élet távolított el az egyik úttól és vezetett egy másik út felé?
-Gianni Versace építész volt mielőtt felismerte a divattervezés iránti szeretetét. Coco Chanel, a divat nagyasszonya kabaréénekesként kezdte karrierje építését. Az élet útjai kifürkészhetetlenek, az ember sose tudja, hogy a sorsa merre vezeti pontosan. Engem minden adódó körülmény abban erősített meg, hogy a divatszakmában találjam meg a helyem. Minden adott volt ahhoz, hogy a divat világában teljesüljek ki. Tudást New Yorkban a divatintézetben (Fashion Institute of Technology), gyakorlatot Párizsban egy ismert divattervező mellett dolgozva szereztem. Színésznőként gyakorta álltam kamera előtt, szerepet kaptam szappanoperákban is. (Szenvedélyek). Nagy tervekkel, elszántan Los Angelesbe érve, több éven át zsonglőrködtem meghallgatásokon. Időm nagy részét lefoglalták a színészi foglalkozások, próbák. Ekkor már időszakos munkával fektettem időt és energiát a divatvonalam beindításába, felépítésébe is. Aztán történtek dolgok, melyek nem erősítettek meg abban, hogy filmszerepekről álmodozzak.
Pedig úgy gondolom minden adott volt ahhoz, hogy színésznői karriert építs. Tehetség, gyakorlat, szépség, akarat, karizma, báj, elhatározás a részedről.
-Úgy látszik az élet mást szánt nekem. Nem adtam be a derekamat a lehetőségeket kínáló filmrendezőnek. Az erkölcsi hátterem segített a döntésben, ott, akkor vége lett színészi pályafutásomnak. Elindultam egy másik úton. Eleinte a lakásomat használtam stúdióként, szöveteket tarottam az ágyam alatt. A mintákat én vágtam ki, a darabokat mások összevarrták. Az elkészült termékeket a Fairfax bolhapiacon árultam.
Sokunk örömére a divatszakma gyöngyszeme lettél. Mersz nagyot álmodni, színeset tervezni, minőséget képviselni. Folyton tele vagy megvalósításra váró tervekkel. Kreálsz, adsz, inspirálsz a művészeteddel. Úgy hallottam, hogy manapság is ellátogatsz a bolhapiacok felé. Ezek szerint a helyek varázsa inspirál?
-Ó igen, a piacoknak van egy egészen különleges miliője. Pályafutásom elején a ruháimat bolhapiacokon értékesítettem. Csoda, hogy egy-egy piac mennyi érdekességet rejteget. Ott járva-kelve, haladunk a sorok között, gyakorta kisfiam kíséretében, böngészve az áruk között szinte hallom a portékákban rejlő lehetőségek sikolyát. Ha jókedvvel, izgalommal telve léped át a piac kapuját, akkor szinte lehetetlen üres kézzel vagy lelkesedés nélkül távozni. Inspirál ez a közeg is.
Van néhány kedvenc helyed, mely mások számára is izgalmat kínálhat?
-Hogyne. Szívesen megosztom a helyi listám, leljék ezekben a helyekben mások is örömüket! Pasadena, Rose Bowl, Long Beach, illetve a Santa Monica repülőtéri bolhapiac. Ezek mind csodahelyek a művész szelleműeknek is.
„Ihletet bármiből nyerhetünk. Olykor a legapróbb gomb szülhet nagy ötletet.” Szavaid idézem, értelmezem. Ezek szerint az ötlet forrása bármi lehet. Úgy tudom a képzőművészeti alkotások, festmények is elbűvölnek.
-Nagy utazóként bármerre is járok, lenyűgöz a múzeumok világa. A művészet, az alkotások, festmények ereje magával ragad. Megállok olykor egy-egy műalkotás előtt és rácsodálkozom az erőt adó formákra, vonalakra.
-Nem egyszer adódott már, hogy egy kép vonalai adtak alapot, inspirációt egy-egy kollekciómhoz. Történt ez Cy Twombly zseniális, magával ragadó alkotásainak esetében is.
A kép vonalai, ezzel energiája is egy-egy ruhadarabra kerül mintaként. Azt ha felhúzza egy-egy hölgy, aki bármerre jár, játékosságot, érzékiséget, erőt visz magával.
Egyedi minden kollekciód, különleges textúrákból, szövetekből tervezel, alkotsz különlegeset. Ruhakölteményeid stílusa modern, friss, feltűnő, de a klasszikus, nőies formát is képviseled. Minden ruhadarabodban megjelenik a szabás szeretete. Talán a divat első számú parancsa, hogy érezzük jól magunkat a viselt ruhában. Tapasztalatból tudom, hogy ezt te figyelembe veszed. Nem vagyok a folyamat szakértője, de feltételezem, hogy egy- egy kész, hordásra alkalmas ruhadarab elkészülése hosszú procedúra eredménye.
-Valóban az, sok izgalommal, meglepetéssel, fejtöréssel jár. Olykor utazással az óceán és számos kontinens felett. Nagyon fontos számomra, hogy kiváló minőségű anyagokkal dolgozzak. Egy kreatív munkafolyamat hosszúra nyúlhat. De az ember munkájának, melybe sok energiát fektet, mindig megvan az eredménye.
Az elmúlt években a munkafolyamatot egy rövid videófelvétel is megörökítette. Érdemes megnézni az alábbi Vimeo linket, sok érdekességet láthatunk benne. Eva Franco divatvonala vállalkozássá nőtte ki magát idővel. A ruhadarabok Los Angeles belvárosában található divatstúdióban készülnek el.
-„Made in LA” Erre büszke vagyok. A varrás, a mintázás, az anyagok vágása mind helyben történnek. Az anyagokat több ember keze érinti amíg kész darabként életre kelnek és eladásra kerülnek. Aztán van úgy, hogy a ruhadarabok útra kelnek a nagyvilágban, vagy éppen bemutatja a kollekciót a televízió. Az Anthropologie üzleteiben számos ruhám várja a vásárlókat.
Nem tölt el aggodalommal a gyorsan változó divat és a folytonosan változó trendek?
Nem vagyok trendmániás. Arra törekszem, hogy valami szépet alkossak. Olyan ruhadarabokat, melyeket hordva a hölgyek bókokat kapnak. Talán ez tölt el a legnagyobb elégedettséggel.
Mindig ilyen pozitív vagy?
-Színek, tiszta, átlátható, organizált terek, szeretetteljes emberek vesznek körül. Motivál a környezetem, a hitem visz előre rendületlenül. Erőt adok, erőt kapok. Családom büszke rám, segítik a munkám elõrehaladását, hogy hektikus időbeosztásom közepette nyugalmat is lelhessek, fókuszálhassak szeretett munkámra.
Stílusos meglepetés csomagokat állítasz össze főként ünnepek előtt. Tervezel repülős ülésekre textil borítást, ülésre helyezhető huzatot is. Ez bárki számára megrendelhető, elérhető a weboldaladon. Most limitáltan utazhattunk a világban, ezekre a termékekre kevesebb figyelem juthatott, ellenben maszkokat tervezel minden stílusban.
-Szívem szerint mintákkal, színekkel, élettel teli öltözékeket tervezek. Egy ideje az élet, a világhelyzet adta igényekhez nekem is igazodom kell. Így a weboldalam ruha kollekciói mellett igényes maszkok is elérhetőek.
Bízunk benne, hogy idővel kerülhet másra hangsúly.
-Most egészen őszinte leszek. Tavaly márciusban a körülményekre alapozva azt hittem, hogy ennyi volt, nem jól végződnek a dolgok. Ebben a gazdasági helyzetben igen kockázatos egy vállalkozás fenntartása. Ez valamilyen szinten limitálja a kreativitásom szárnyalását is. Figyelni kell az anyagi biztonságra is. Női vállalkozó vagyok, bevándorló, aki mindig is hitt az amerikai álom beteljesülésében. Hiszek abban, hogy a nehézségek erősítenek. Tapasztalatból beszélek, hiszen az én életemben is felbukkantak leküzdésre váró nehézségek. Mindezek ellenére a célom nagyon egyszerűen megfogalmazható: szépséget szeretnék teremteni a világban. Ez a cél vezérel, visz előre.
Ne feledjünk valami fontosat. Cleo Wade amerikai művész, író szavait idézném, hisz ő is a lényegre mutat rá soraival.
„A világnak nincsen vége. Változóban van, a változásokat nehéz megélni. De túl fogjuk vészelni ezt az időszakot is”.
Legyen ez a beszélgetésünk mottója. Éljen Eva Francoban továbbra is a zseniális kreativitás! Szépen kidolgozott ruhadarabjait hordva ünnepelhessük továbbra is a kortárs, káprázattal teli nőiességet! Coco Chanel idézetével zárnám a beszélgetésünket!
“A divat egy szórakoztató ötlet, amely azonnal elégeti önmagát. A stílus azonban akkor is megmarad, ha közben esetleg megújul. Az egyszerűség az igazi elegancia kulcsa.” (Coco Chanel)