Megalakult a Hungarian Business in America (HUBA)

04/10/2019

Sikeresen zajlott le a HungarianHub által szervezett I. Üzleti reggeli Daytona Beach-en.

Az áprilsi 6-án megrendezésre kerülő eseményen leginkább helyi érdekeltségű vállalkozások voltak jelen, valamint megfigyelőként több konzul is részt vett a találkozón. A vendégek között volt többek között Schmitt Petra Miami-ból, Gyombolai Péter Washington DC-ből és Szakács Imre pedig a new-yorki konzulátus képviseletében.

A rendezvényt az ötletgazda, Pazaurek Piros nyitotta meg, amelyben elmondta az alapötlet történetét, amely szerint öt évvel ezelőtt aktívan bevonódott a helyi amerikai kereskedelmi közösségek mindennapjaiba, így például a Daytona Regional Chamber of Commerce (szerk. Regionális Kereskedelmi Kamara) életébe. Alaposan volt alkalma tanulmányozni annak működését, hamarosan nagykövetté is beválasztották, akiknek a feladata volt, hogy aktívan támogassák az újonnan érkező vállalkozásokat és részt vegyenek a különböző, a kamara által szervezett eseményeken, akár a “Ribbon Cutting” vagy éppen a “Business After hours” találkozókon. Az ötlet és a módszer adott volt, így alakult a HungarianHub Facebook oldalnak a korábban használt neve: Hungarian Business in America már évekkel ezelőtt.

Az eseményen Kubatov Anikó, gazdasági attaché tartott rövid tájékoztatót a Miami Konzulátuson végzett kereskedelmi tevékenységekről és a két ország közötti gazdasági lehetőségekről is.

A főszerep természetesen a vállalkozásoké volt, akik a rövid bemutakozójuk után kiválasztották azoknak a jelenlévő cégeknek a vezetőit, akikkel találkozni fognak még külön személyesen a következő hetek folyamán. Örömteli volt, hogy rögtön kialakultak gyümölcsöző együttműködések, hiszen például a Tomoka Brewery Étterem tulajdonosa, Szunyogh Péter már fel is kérte a zenekarral rendelkező -egyébként nyomdász- Kovács Gábort, hogy lépjen fel a következő eseményükön. Említésre méltó az is, hogy a magyarországi Tejbankból Floridába érkező delegációnak két kórházi bejárás sikerült leszervezni, köztük éppen egy magyar szülésznő lesz a delegáció segítségére. A Revive Fitness Stúdió tulajdonosa, Kolozsvári Csaba is kapott megkeresést és természetesen a foltozással foglalkozó, Eyes on Me tulajdonosa is várhatóan kap a közeljövőben megbízást a magyar üzleti reggeli hatására. A közeljövőben nyitó magyar étterembe is remélhetőleg már a Tomoka sörök fognak szerepelni a menüben. Tehát az első találkozót sikeresnek mondható és mindenki egyet értett, hogy a folytatni kell remek kezdeményezést.

A HungarianHub egy új kezdeményezésként ingyenes regisztrációs lehetőséget kínált a www.HungarianHub.com  a jelenlévőknek és a következő pár hónapban regisztrálni kívánó vállalkozásoknak, ezzel is segítve fellendíteni a kereskedelmi kapcsolatokat. Későbbiekben a bevételek az oldal fenntartásában segítenek, így a magyar szervezeteknek és a magánszemélyeknek továbbra is ingyenes maradhat az oldal.

Megtiszteltetés volt, hogy Dr. Szilágyi Péter, a Nemzetpolitikiai Államtitkárság miniszteri biztosa is tanulmányozta annak lehetőségét, hogy a más diaszpóra szervezetek is átültethetik ezt a gyakorlatot a saját közösségeikben. A cél azon túl, hogy egymás vállalkozásait segítsék az amerikai piacon, fontos az is, hogy elkötelezett támogatóivá váljanak a magyar szervezetek és közösségek irányába.

Mutasd meg vállalkozásodat!
A videón nyomon követheted a vállalkozás regisztrációjához szükséges lépéseket, illetve a bemutató oldal feltöltésének folyamatát. A HungarianHub lehetőséget biztosít a magyar vonatkozású cégek megjelenésére a weboldalon. Együtt. Tudunk. Működni.
https://hungarianhub.com/wp-content/uploads/2022/01/lanchid_brooklyn_bridge_small.jpg

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként híreinkről, újdonságainkról!


szia@hungarianhub.com

HungarianHub Inc.

Daytona Beach, FL 32114

szia@hungarianhub.com

HungarianHub Inc.

Daytona Beach, FL 32114

© 2023 Minden jog fenntartva | HungarianHub

Bejelentkezés

Regisztrálás

A személyes adataid csak az oldal működéséhez használjuk fel, harmadik félnek nem adjuk tovább. Adatkezelési tájékoztató.

Van már fiókod?

Elveszett jelszó

Please enter your username or email address. You will receive a link to create a new password via email.