Az évek alatt Molnár Zsolt fontos szereplőjévé vált az amerikai diszpóra magyarok közösségében. Szentes Edina a rádiós munka szépségeiről és nehézségeiről, illetve a rádió fejlődéséről, átalakulásáról beszélgetett a Clevelandből működő Bocskai Rádió főszerkesztőjével.
Össze tudnád foglalni pár szóban a rádió történetét és saját szerepedet?
A rádió 1984-ben indult el a John Carroll Egyetem gondozásában. Az egyetemre járó diákok készítették, akik kommunikáció szakon ezt tanulták. Hogy élőben is tudjanak gyakorolni, megvették a frekvenciát. Hétvégén nem volt mit sugározni, így kiadták közösségi rádióknak. Ezt a nagy lehetőséget látta meg az egyik diák és elindította a rádiót. Én 7 éve szerkesztem. Azelőtt olyan technikai dolgokban segítettem, mint számítógép javítás, hanganyag vágás. 2013-ban az akkori szerkesztők nyugdíjba vonultak és megkerestek engem, hogy átvenném-e a vezetést. Ezután gyűjtöttem magam köré egy jó kis csapatot és át is alakítottam a rádió struktúráját.
Forrás: LinkdIn
Milyen változtatások történtek akkor?
Azelőtt leginkább azzal foglalkoztak, hogy mi történik otthon, Magyarországon és a Kárpát-medencében. Erre a 80-as, 90-es években nagy szükség is volt, hiszen az amerikai magyarok nehezebben jutottak információhoz. Nem volt még internet és ez volt az elvárt, jó dolog. Mivel már csak heti 3 óra adásunk van, a hírek közlésében lassúak lennénk. Így inkább magazin stílusba vittem át a rádiót, nagyon fókuszálva a helyi magyarságra. Előtte ritkán jelent meg információ a clevelandi közösségről. Én pedig pont ezt tartottam jelentősnek, hogy a helyi közösség híreiről, eseményeiről előre és természetesen utólag beszámoljunk. Ahhoz pedig, hogy ezt ne csak vasárnaponként a 3 óra alatt tudjuk terjeszteni, fontos volt, hogy legyen egy nagyon jó weboldalunk. Az otthoni hírek például csak itt jelennek meg, a rádióban nem foglalkozunk velük.
Ezek szerint ti nem csak a szó szoros értelmében vett „rádió” vagytok. Történtek még újítások az utóbbi években? Hol lehet most titeket látni, hallani?
A honlapon először cikkek és képek jelentek meg, aztán a közösségi média révén rájöttünk, hogy a videóanyagok könnyebben fogyaszthatók a közönség számára. Többet néznek meg belőle, érdekesebb és sokkal jobban megőrzi a konkrét eseményt. Ezért elkezdtünk filmezni is. Így lettünk rádióból online média és mondhatni TV is. Az utóbbi másfél évben az összes rádió adásunkat élőben a közösségi médiafelületeken is közvetítem, hogy még többen be tudjanak kapcsolódni. Így érdekesebb is, hiszen látnak minket az emberek, nem csak a hangunkat hallják. Ha például interjút készítek, azt film formájában közzétesszük a Facebookon, a rádióban pedig meg lehet hallgatni. Nem nagy a sugárzási területünk, de az internetnek köszönhetően az egész világon elérhetők vagyunk. Vágyam volt, hogy a kárpát-medencei magyarság jobban megismerje az Amerikában élő magyarokat. Az évek alatt sikerült úgy elsajátítanom a filmezést, hogy a Duna TV-nek is sok anyagot küldtem.
Kik hallgatnak, néznek benneteket leginkább?
A nézettség leginkább cikktől függ. Ha például a Csipke Táborral kapcsolatban lehoztunk egy hírt, olyanok kezdték el nézni és megosztani, akik ebben a népszokás-néptánc témakörben voltak érdekeltek. Általánosságban az amerikai nézettség negyede Clevelandből, háromnegyede pedig az Egyesült Államok más területeiről származik. Az egész világot tekintve a nézettség 70%-a Kárpát-medencéből, Magyarországról származik.
Milyen kapcsolatokat ápoltok más szervezetekkel?
A helyi közösségek közül én fontosnak tartom, hogy tartsuk a kapcsolatot mindenkivel, még akkor is, ha a személyes találkozás nem gyakran hozható össze. Pont azért, mert a helyi közösséget ki kell szolgálnunk. Ha bárki, bármit szervez, igyekszünk megjelenni az eseményen és erről hírt is adni. Clevelandben 5 magyar egyház és 7 magyar templom van. Rendszeresen tudósítunk mindegyikről, próbálunk kapocsként működni köztük. Nem igazán az a célom, hogy én szervezzek eseményeket, hanem hogy az ő eseményeiket minél jobban híreszteljem, ismertté tegyem.
Miként épül fel a csapatotok és ki milyen feladatért felelős?
Egy évvel ezelőtt történt egy törés a rádió életében, így kicsit megcsappant a létszámunk. Egyik kollégánk sajnos nemrég hunyt el, idős volt. Jelenleg 2 fő emberünk van. Strober László, aki az olyan magazin elemeket viszi, mint a Dalok szárnyán, Mit főzünk rovat, Hét verse és egyéb életmóddal kapcsolatos rovatok. Illetve jómagam szerkesztem a híreket, eseményeket és interjúkat. Ezen kívül részt vesznek a munkánkban az egyházak képviselői, akik rendszeresen küldenek nekünk anyagot. Minden héten van egy egyházi szegmensünk. Havonta jelenik meg a Cserkész rádió, aminek két munkatársa van: Baki Tibor és Germán Mónika. A Honismereti rejtvényjátékot pedig Veres Sándor készíti. Jelenleg ennyien vagyunk, de mindig nyitott vagyok arra, hogy új, ambiciózus kollégákat keressek. Most sajnos a vírus nagyon megnehezíti az új emberek toborzását.
Az új emberek felkutatásán kívül ütköztetek nehézségekbe a járvány miatt?
Olyan szempontból igen, hogy nem tudunk járni személyesen eseményekre, így elég nehéz anyagot gyűjteni. Az interjúkat mi is online formában készítjük. Fizikai korlátozás még, hogy az egyetemre csak egy személy mehet be. Ez is csak az utóbbi másfél hónapban van így, előtte egy sem mehetett. Otthonról kellett készíteni a felvételeket, így csináltam egy kis stúdiót, amivel elköltöztem az egyik templomhoz. Szóval nagyon befolyásolta a vírus a rádió életét. Nem gondolná az ember, de kétszer annyi munka lett belőle. Március közepétől májusig majdnem csak TV-adásokat készítettem. Egy háromórás adás összerakása egy hetet vett igénybe.
Van még olyan esemény vagy program, ami meghatározó számotokra?
Az utóbbi 4 évben volt Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasunk. Reméljük, hogy ha a program újra indul ismét kapunk olyan értékes embereket, mint az előző résztvevők. Legtöbben szakmabeliek voltak, akik sokmindenre tanítottak bennünket. Mi laikusok voltunk és vagyunk. Magunktól fejlődtünk, a gyakorlatból és a saját hibáinkból tanultunk. Emlékszem, mikor az egyik első interjút készítettem egy esemény után. Még most is érzem, ahogy a kezem és a gyomrom remegett az izgalomtól. Hihetetlen, hogy milyen félelemmel indultam el, most pedig napi szinten gond nélkül csinálom.
