Novák Barnabás írása személyes tapasztalatai alapján
A legtöbb ország többé-kevésbé hasonló elvek szerint alakítja ki az oktatási rendszerét, de különbségek mindig vannak. Magyar szemmel az amerikai iskolák nagyon sok mindenben eltérnek az otthonitól, de persze a lényeg ugyanaz: felkészíteni a gyerekeket a nagybetűs életre, és olyan tudást, képességeket kialakítani, amelyek segítségével sikeresek, boldogok lehetnek. Ilyen szemmel is érdemes megnézni, hogy milyen tapasztalatot szerezhet egy magyar diák az USA-ban, milyen eltéréseket lát, akár jót, akár furcsát, akár rosszat.
Az Egyesült Államokban az általános iskola 1. osztálytól 5. osztályig terjed és elementary school-nak hívják, tulajdonképpen megfelel a magyarországi iskolarendszer alsó tagozatának. A 6-8. osztály a middle school, ez pedig a felső tagozat, de csak ritkán ugyanaz az intézmény, ahova a gyerekek ötödikig járnak. A Magyarországon ismert középiskola a 9-12. osztály közötti négy év elnevezése high school. Ennek elvégzése után, aki továbbtanul, annak útja a felsőoktatásba vezet, ez körülbelül a diákok egyharmadát érinti. Az otthonihoz képest nagyon sok a magániskola, de a rendszer alapját az állami intézmények adják.
Az egyik fontos különbség az osztályozás eltérő rendszere. Az Egyesült Államokban ugyanis van 3-4 fajta értékelési szisztéma és az egyes államok, vagy iskolai kerületek (school district) eldönthetik, hogy melyiket követik. Létezik a százalékos rendszer, amit számunkra a legkönnyebb megérteni, hiszen otthon is gyakran számolják át a pontszámot százalékra és azt pedig osztályzatra. Van még a „betűs rendszer”, ez sem annyira bonyolult hiszen az “A” az az 5-os, “C” a 3-as és így tovább. Egy másik, szintén betűkkel jelölt rendszerben pedig az “M” az a meeting, vagyis a tanuló eléri az elvárt szintet… Ha viszont Magyarországról jön valaki, és próbálja az otthoni osztályzatot, mondjuk egy 4-est átszámítani itteni érdemjegyre, az nem lesz könnyű feladat…
A tanév beosztása is eltérő, hiszen nem két félév van – legalábbis itt New Yorkban -, hanem kétszer három harmad. Ezeket a periódusokat külön értékelik a harmadok végén. Oklevéllel jutalmazzák a jó eredményt és a 100%-os jelenlétért is dicséret jár, de még sokféle módon díjazzák a teljesítményt, legyen az tanulmányi, sport vagy közösségi. Középiskolában a GPA (Grade Point Average) adja a diákok által tanult összes tárgynak az átlagát, ami nagyon fontos az egyetemekre való bejutás során. A GPA egy skála, ahol 4.0 a maximum, és értelemszerűen minél közelebb van ehhez a tanuló eredménye, annál jobb. De van olyan tárgy, amely többet ér, van olyan, ami kevesebbet, vagyis súlyozni is lehet az átlagot, ami még bonyolultabbá teszi a rendszert.
A magyarországi tantermekhez képest szembetűnő az is, hogy itt az osztályok jobban felszereltek, minden teremben van projektor, virtuális tábla, laptop, és ezeket használják is – már ha éppen a COVID miatt nyitva vannak az iskolák. Aki szeretne, írhat a táblára, megoszthat személyes történetet és véleményt, ezek mind pluszok, de sokféleképpen lehet hozzájárulni az órai témához, és aki ezeket a lehetőségeket rendszeresen megragadja, annak a jegyén is meglátszik. Az óra oldottabb, együttműködőbb hangulatához is hozzájárul a diákok együttműködése a sokféleség elismerése mellett, ezért a tanárok mindenkit próbálnak bátorítani, hogy mutassa meg magát valamilyen formában. Egyáltalán nincs “klasszikus” felelés, nem létezik ez a fajta számonkérés, aminek a végén a diák kap egy ötös – vagy egy egyest – nagy nyilvánosság előtt. Nem is tudja az ember, hogy a mellette ülőnek milyen osztályzatai vannak, csak ha ő ezt szeretné elmondani. A tanároknak tilos bármilyen információt megosztani más diákok eredményéről.
A tanárok felszólítják a diákot, de mindig figyelnek, hogy ez senkinek ne legyen stresszfaktor. Ez azért van, mert nem mindenki szeret beszélni órán, amit megértenek az oktatók, de azt elvárják, hogy mindenki találja meg a módját az önkifejezésre, a részvételre. Sosem baj, ha nem tudsz jól válaszolni, mert a próbálkozást értékelik, nem csak a helyes választ. Amit még fontos itt kiemelni, és szintén nagyon eltérő az otthonihoz képest, hogy általában nincsenek kötelező tankönyvek. Az iskolatáskába csak a füzeteket és a tolltartót kell eltenni, ez mindegyik sulira igaz, elkezdve az általánostól a gimnáziumig. Az iskolában vannak tankönyvek, de csak nagy ritkán használjuk őket. A tanárok a táblán magyarázzák el a tananyagot és a táblára vetítenek ki feladatokat stb. Vannak olyan tantárgyak, ahol sok feladatsort adnak és ezeket meg kell őrizni, ezért érdemes vinni dossziét. Összefoglalva, az iskolatáska sokkal könnyebb itt, mint otthon, mert a sok könyv helyett pár füzet és dosszié kell csak. De azért van más példa is, pl. az úgynevezett AP tantárgyakból (advanced placement: kb., mint az otthoni fakultáció). Lehet, hogy egy 1000 oldalas tankönyvet kap az ember, mint például én amerikai történelemből, amit egy év alatt el kell sajátítani…és hát a matek sem egyszerű. Nagyon sokat kell írni, elsősorban esszéket, ahol több forrás alapján kell megfogalmazni a véleményedet, és azt alá is kell tudni támasztani. A cél ezzel az, hogy megalapozott anyagot tudjon a diák írni, ahol érvelni kell, vagy éppen mérlegelni a rendelkezésre álló információkat, és az alapján megfogalmazni a következtetést. Ez eléggé más, mint Magyarországon.
A tanárok rengeteget segítenek és motiválják az osztályt és igyekeznek kellemes környezetet teremteni nem csak az órákon, az osztályban, hanem az iskolában is. Nagyon nyitottak és bármiről lehet velük beszélni. Emlékszem egyszer az egyik osztálytársam nagyon szomorú volt és sírt szinte egész órán, és óra után a tanár odament, leült mellé, megvárta amíg mind elhagyjuk a termet, meghallgatta, beszélt vele, és segített neki. Otthon ez inkább tanárfüggő, mert akad olyan, aki erre figyel, de nem mindenki, itt viszont ez inkább egy norma, nem csak kedvesség. Lényegében a tanár munkakörébe beletartozik az is, hogy meghallgat, beszélget és segít a diákokon. Az iskolai szünetek nagyon rövidek, az otthoni 15 perc helyett 3 vagy 4 percesek, kivéve az ebédszünet, ami egy órás. Két óra között szinte lehetetlen átérni egyik teremből a másikba, és még pár év után sem világos, hogy miért is van ez így. Ebédszünetben középiskolában ki lehet menni az iskola épületéből, például a közeli McDonald’s-ba vagy bárhová, ahova szeretnél, csak arra kell figyelni, hogy legyen időd visszaérni és megenni, amit vettél. Aki nem ér vissza vagy késik az iskolából, az a következő nap nem mehet ki. Van egy személyes iskolai kártyája mindenkinek, amit le kell húzni érkezéskor és távozáskor, valamint az ebédszüneti ki- és belépéskor. Egyszóval az iskola tudja, hogy ki mikor érkezik be és mikor hagyja el az épületet.
Kép: Pace High School ( https://insideschools.org/school/02M298)
Érdekes még, hogy milyen nagyon fontos, hogy az iskola reagáljon a világban történő eseményekre. Ha például valami fontos történik, akkor gyakran eltöltünk egy órát vagy órákat, hogy erről a témáról beszélgessünk. Az osztály megnézi az elnöki beiktatást vagy megbeszélik a Black Lives Matter témát, vagy bármi mást, ami fontos. A rendszeres tájékoztatás keretében jönnek hírlevelek az iskolákból, amiben beszámolnak arról, hogy melyik órán mi a téma, miről kérdezgessék a szülők a gyereket, miről beszélgessenek vele. Segítségképpen sok online programot kínálnak (matematikához Dreambox, olvasáshoz Epic stb.) sok osztálytermi, tanulói felületet használnak (Google Classroom, Seesaw, Padlet stb.), és rengeteg hasznos honlapot ajánlanak a tanuláshoz.
A szülői értekezletek / fogadóórák nagyon máshogy működnek itt, nem csoportban, hanem egyénileg szerveződik, és middle school-tól kezdve a diáknak is ott kell lennie. Ezek az egyéni alkalmak szoros időbeosztással vannak megszervezve, nagyobb tanulóknál a diák beszél, szinte prezentál és a tanár őt kérdezi, vele kommunikál, ezért is hívják ezeket az eseményeket student led conference-nek (kb. diák által irányított megbeszélés). Itt mindig az a fő szempont, hogy mit lehet másképp, jobban csinálni, hogyan lehet az esetleges nehézségeket megoldani vagy a jót még jobbá tenni. Mindig a javulás, valamint “a legyünk még jobbak mentalitás” érvényesül.
Egy diáknak nyilván ezek a legfontosabb eltérések, de ez nem minden. Amikor az utolsó évfolyamon öregdiákként (senior) eljön a továbbtanulás időpontja, akkor kiderül, hogy a magyarországi felvételi rendszerhez képest ez itt sokkal bonyolultabb, időigényesebb, már-már átláthatatlan, aminek a megértése hetek, hónapok munkáját igényli…de erről majd egy másik posztban.
