A Hungarian Summit a magyar összefogást támogató esemény idén márciusban, a floridai Daytona Beach-en került volna megrendezésre a HungarianHub nonprofit szervezet szervezésben. A vírus okozta helyzetre való tekintettel a teltházasnak ígérkező eseményt a szervezők elhalasztották. Az tervezett eseményen több jelentős hazai és Amerikában élő magyar művész, alkotó vett volna részt, melynek előkészületeiben és szervezésében a HungarianHub és a Hungary L!ve Fesztivál lelkes önkéntes csapata vett részt.
A közel egy éves előkészítést igénylő programot a szervezők nem akarták veszni hagyni, így a szervezésben részt vevő kreatív csapat elkezdett közösen online ötletelni.
A kialakult szituációra reflektálva elsődleges célként fogalmazódott meg, hogy lehetőség szerint a magyarországi művésztársadalom megszorult anyagi helyzetén próbálnak segíteni. Továbbá felmerült annak a lehetősége, hogy az adott helyzetben hogyan, milyen eszközök segítségével juttatható el értékes, színvonalas kulturális élmény a határokon túl élő magyar közösségekhez.
Az ötleteket és célokat összegezve kikristályosodott egy konkrét projektterv, amelynek a Virtuális Színház nevet adták.
A hazai előadók, művészek és oktatók, külhoni magyar hétvégi iskolák tanulóival találkozhatnak online, beszélgethetnek, kurzusokat, mini performanszokat, felolvasást tarthatnak, ezzel is erősítve a köteléket az itthoni és diaszpórában élő magyarság között. A találkozások során a diákok jobban megismerhetik a magyar kultúrát, és annak neves képviselőit. Az interaktív kultúra órák mellett digitális filmklub, könyvklub, minikoncertek is várnak a nézőkre.
A mai technikai lehetőségek számos megoldást kínálnak a hallgatóság bevonására, így egy közvetlen, egyedi találkozás valósulhat meg online az eseményeken résztvevők és egy-egy meghívott művész között.
⭐️ Péterfy Bori – színésznő, énekesnő
⭐️ Karafiáth Orsi – író
⭐️ Pankovits Niki – énekesnő
⭐️ Juancho Herrera Rey – zenész
⭐️ Boncz Ádám – színművészMájus 10. (Vasárnap)
Budapest – 19:00
New York – 13:00
Los Angeles – 10:00Meeting ID: 811 8488 8355
Password: 338800
Szeretnénk, ha valamennyi magyar szervezet meghírdetné a felhívást. Fontos számunkra, hogy a közösségeken keresztül a magyar kultúra – ebben az újszerű és rendhagyó formájában – eljuthasson a diaszpórában élő magyarokhoz.
Ötletgazdák:
Pazaurek Piros- HungarianHub, elnök
Boros Anna – Hungary L!ve Fesztivál Szervező, színművész
Kreatív csapat:
Nagy Ildikó- Magyar Ház vezető, New York
Kiss Katinka, KCSP ösztöndíjas
Kovács Brigi, Hungary L!ve Fesztivál produkciós vezető
Levko Esztella, Hungary L!ve Fesztivál szervező, színművész
Boncz Ádám, Hungary L!ve Fesztivál szervező, színművész
Kozma Zsófi, Hungary L!ve Fesztivál szervező, színművész