Halloween – Egy rémisztően izgalmas ünnep

10/31/2022
Az ősz nyomasztó hangulata könnyen beköltözik a belső világunkba is. A sötét egyre gyakrabban borítja be a mindennapjainkat, a zöld élénk színeket felváltják a barnás, fakó árnyalatok, a levegő lehűl, a felhők köntöse pedig szinte naponta lefedi az eget. Mindezekkel összeszőve, ebben az évszakban is tudunk szórakozni és töltődni, például az egyik különleges ünnep alkalmával: Halloween-kor.

A Halloween (eredeti nevén: All Hallow’s Eve) igaz, hogy manapság leginkább Amerikában az egyik közkedvelt esemény az évben, mégis sok más országban is elterjedt már kisebb-nagyobb változtatásokkal. Magyarországon kevésbé szokás ünnepelni, pedig október 31-ét számtalan program teszi izgalmassá és mulatságossá nyugaton.

Honnan indult a Halloween útjára?

Könnyen gondolhatnánk mai modern verziójáról, hogy a Halloween Amerika szüleménye, de ez nem így van, sőt, a gyökerek egészen régre nyúlnak vissza. A hagyomány ugyanis a 2000 éves ősi kelta népek rituáléjából jutott el mostani formájához. Az akkor még Shamhain néven ismert ünnep a mai Írországban, az Egyesült Királyságban és az Észak-francia területekről indult útjára.

Az ősi kelta rituálék elképzelt hangulata. Forrás: Pixabay

Képzeljük el a természettel szinte összefonódva élő őseinket, akik számára ösztönös volt az évszakokhoz való simulás és az élet elmúlásával való foglalkozás. Az utóbbi egyre kevésbé van jelen napjainkban. Mi már inkább eltoljuk magunktól a halál gondolatát is, nem igaz?

A nyár vége, az aratás befejezte és a tél beköszönte régen viszont egyenlő volt az elmúlással, az elengedéssel. A kelták úgy hitték, hogy október végén a legvékonyabb a határ a túlvilág és az élők világa között, így a halottak könnyen visszatérhetnek szellemek alakjában hozzánk. Ilyenkor állatokat áldoztak fel és mostani szemmel rémisztő rituálékat végeztek éjjelente, hogy elűzzék a gonosz lelkeket. Ebből a hátborzongató és egyben érdekes hagyományból alakult ki a ma ismert Halloween.

Először az angol kolonizációval vándorolt nyugatra, majd később az írek áttelepedési hulláma felerősítette a szokás jelentőségét.

Mit jelent ma a Halloween Amerikában?

No, de mitől is lett mára ennyire kedvelt a halállal összekötött szórakozás és ijesztgetés? Megannyi mókás dolog vár a gyerekekre, a tinikre és a felnőttekre egyaránt ezen a napon. Szerintem, aki látott már amerikai sorozatot, az biztosan találkozott már a halloween-t körülvevő hangulattal.

Először is, természetesen mindenki beöltözik, de nem feltétlenül horrorisztikus karakternek. Bármilyen kedvelt szerepet kipróbálhatunk, sokan filmhősök bőrébe bújnak. Ez nagyon hasonló a magyar farsangi szokáshoz, csak pár hónappal előbb.

Nem csak magunkat dekorálhatjuk, de a házak külsejének átváltozása is kreatív ötletek felsorakoztatása. Sokszor szinte versenybe száll a szomszédság — ki tudja a legfrappánsabb díszletet prezentálni?

Az otthonoknál a kisebbek nagy örömére édességáradat várja őket a ,,csokit, vagy csalunk’’ (trick-or-treat) jelszó bemondásával. Az a ház, amelyik nem ad cukorkát a látogatóknak, az könnyen valami csínytevésnek lesz áldozata – például toalettpapírral borítják be. A nagyobbaknak pedig remek ürügy az éjszaka, hogy bulit bulira halmozzanak, akár az iskolájukban, akár házon belül.

A felnőttek sem unatkoznak: ünnepi összejövetelen ilyenkor lehet ellőni a szőrszálhasogató szellemtörténeteket vagy elővenni a horrorfilmeket egy ízletes vacsora kíséretében. Ahány ház, annyi szokás, az biztos, hogy a Halloween nem hagy tétlenül senkit.

Halloween magyar szemlével

Magyarországon, mint sok más ünnepnek Európában, inkább a vallásos vonulata maradt meg az őszi időszakból: a Mindenszentek napja az elhunytak megemlékezésére koncentrál. Az idősebb generációk kevésbé rajonganak a nyugati halloween-i szokásokért, de a fiatalabbak annál inkább igyekeznek átvenni a szórakoztató elemeket. Igaz, a tökfaragás (jack-o-lantern) már a magyarok körében is elterjedt, hiszen egyre több ház ablakában látni a kitett lámpásokat.

Jack-o-lantern, azaz a töklámpás. Forrás: Pixabay

Vannak, akik az ünnep túlzott fogyasztói hozzáállásától tartózkodnak, hiszen az USA-ban ilyenkor adják el az évi cukorkamennyiség egy negyedét, és több mint 500 millió dollárt költenek csak a kisállatok beöltöztetésére. Szerintem a tények ellenére nem a teljes elutasítás, hanem a mértékletesség és a környezetkíméletes megoldások jelenthetik a megoldást.

A Halloween nagyon humoros és eseménydús ünnep, gyerekkoromban mindig szerettem volna a filmekből látott izgalmakhoz csatlakozni és sajnálom, hogy ez kimaradt. Mindenesetre rengeteg élménylehetőséget kínál Amerikában az esemény, amelyekből mindenki megtalálhatja a számára legközelebbi módot az ünneplésre.

Források:

https://www.edenkert.hu/vilagos-zold/idezetek-tortenetek/mi-is-pontosan-halloween-unnepe—a-tortenet-es-a-hagyomany/2316/

https://www.history.com/topics/halloween/history-of-halloween

 

https://hungarianhub.com/be-the-one-nrn-egy-fiatal-divattervezo-oszinte-valaszai/

Dukai Edit

https://hungarianhub.com/wp-content/uploads/2022/01/lanchid_brooklyn_bridge_small.jpg

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként híreinkről, újdonságainkról!


szia@hungarianhub.com

HungarianHub Inc.

Daytona Beach, FL 32114

szia@hungarianhub.com

HungarianHub Inc.

Daytona Beach, FL 32114

© 2022 Minden jog fenntartva|HungarianHub

Bejelentkezés

Regisztrálás

A személyes adataid csak az oldal működéséhez használjuk fel, harmadik félnek nem adjuk tovább. Adatkezelési tájékoztató.

Van már fiókod?

Elveszett jelszó

Please enter your username or email address. You will receive a link to create a new password via email.