Tehetségek egy családban
Tudomány, művészet , értékek, magyar sikertörténetek.
Egy éve már, hogy Mester András hangját először hallottam a telefonban. Kettőnk beszélgetése a közeg miatt hivatalos hangvételű volt. Azóta elszaladt pár hónap, évszak, már tegező viszonyban vagyunk. Megtisztelő ez.
András első beszélgetésünk alkalmával a fiáról mesélt. A nagyívű tervéről. Tele volt a hangja a gyermeke felé irányult szeretettel, büszkeséggel. Bevallom, Márkról aznap hallottam először. Pedig nyílhatott volna bőven alkalom arra, hogy a magyar születésű, Los Angelesben elő, jóképű sztárriportert a tévéből, a híreket hallgatva megismerhessem. A Budapesten világot látott fiatalember a KTLA5 NEWS népszerű munkatársa, riportere.
Santa Barbarán élő édesapjával nem szakadt meg a kapcsolatom az első telefonhívást követően. Az elmúlt egy évben derű, kedvesség és jókedv érkezett üzeneteivel. Erre mostanság ez évben különösképpen szükség volt. Mindenkinek van egy múltja. Andrásnak meglehetősen gazdag. Mester Márk édesapját, az elmúlt évtizedek emlékeiről kérdezgetem.
Kedves András, úgy hallottam tegnap is készült veled egy riport. Ezek szerint nem csak én szólítalak meg kérdésekkel?
– Nem, de nagyon megtisztelő, hogy a HungarianHub oldal olvasói is hallhatnak rólam, családom történetéről.
Koncertélményedről meséltél az imént röviden. Akkor nemcsak a tudomány világa nyűgöz le?
– 43 éve fül-orr-gégészként dolgozom. A 25. születésnapomon álltam munkába, 1977 szeptemberében. Budapesten kezdtem pályafutásom, aztán az utam számos kitérővel Santa Barbaráig vezetett. Jelenleg a Sansum Klinikán dolgozom. Évtizedek óta orvosként praktizálok, de a tudomány világa nem zárta ki a művészetet sem az életemből. Szüleimnek köszönhetően a zene ereje magával ragadott gyermekként még Budapesten, azóta is mélyen bennem él. Az édesapám, aki a lézerfénnyel történő gyógyítás úttörője, a lágylézer feltalálója volt, örömmel vette kezébe a hegedűt. Édesanyám zongorán játszott. A zene szeretetére tanítottak minket testvéreimmel együtt. Számtalan koncertélményre emlékszem vissza a gyerekkoromból. Az igazi zenei élményt természetesen az nyújtja, ha elmész az előadás helyszínére, meghallgatod a zenei művet és részese lehetsz a magával ragadó élménynek.
Amikor az Egyesült Államokba költöztünk, úgy gondoltam, hogy vége a zenével átitatott életemnek. Bevallom tévedtem. Szerencsések vagyunk. Santa Barbarának gazdag a zenei élete is, a Granada Színház koncertjeit örömmel látogatjuk. Persze mostanában itt is más a koncert élmény. A zenészek, a karmester üres nézőtérrel szemben ültek a tegnapi felvételen is. Élő közvetítésről hallgattuk a koncertet, melynek szünetében engem állítottak mikrofon elé.
Meghallgatható a felvétel?
– Hogyne. Ma megismétlik újra, szeretném felvenni a velem készült interjút és elküldeni három gyermekemnek. Máténak, Márknak és Lukácsnak. Neked is szívesen továbbítom.
Örömmel venném. Talán kettőnk beszélgetését is gazdagíthatná.
Nagyszerű bejelentkezés! Említetted, hogy koncertek alkalmával rendszeresen egy ismert magyar származású gépészmérnök, Pavlics Ferenc mellett ültél egy sorban.
Ő az 1971-ben a Hold felszínét kutató a holdjáró jármű (Lunar Rover) egyik tervezője.
– Igen, rendkívül értékes személy, aki rendkívülit alkotott, találmányáért nagy elismerés, világhír illeti. Már idős azért, de mindig öröm vele szót váltani. Vele együtt emlékezni a régebbi időkre.
Jó lenne újra megtölteni a színháztermeket közönséggel, tapssal, élettel.
– Előbb-utóbb így lesz. Én már megkaptam az oltást karácsony után. Már a múlt évben is több ezer beteget kezeltem. Vizsgálatok alatt ugye a páciensek leveszik a maszkjukat. Szerencsére megedződött az évtizedek során az immunrendszerem.
Minden szempontból fura időszak szemtanúi vagyunk. Tartod a kapcsolatot Santa Barbarán magyarokkal?
– Igen, volt egy kedves hölgy, férjével együtt kezeltem őket annak idejen. Ibolya akácmézet árul. A tőle vásárolt termékekkel leptük meg amerikai barátainkat karácsonykor.
Édes ajándék. Csak ajánlani tudom én is. A HungaryBee akácmézzel konyhámba költözött szülőhazánknak egyik szeretett íze. Itt ez különlegességnek számít.
Egyszer említetted, hogy birtokodban van Radnóti Miklós válogatott verseinek angol nyelvű kiadványa. Hogy került hozzád a kötet?
– V. Czipott Péter Kaliforniában született, Magyarországról emigrált szülök gyermekeként.
A San Diego-i Kalifornia Egyetemen szerzett doktori fokozatot, kutatói munka áll mögötte. A 2000-es évek eleje óta együttműködik Jon Ridland kaliforniai költővel. Ő páciensem a Sansum Klinikán. Együttes erővel Márai Sándor, Faludy György, Reményik Sándor és Radnóti Miklós műveinek fordításait publikáljak az Egyesült Államokban és szerte a világban folyóiratokban.
Biztos vagyok benne, hogy a dedikált példányt nagy becsben tartod.
– Hogyne. Magyarról angolra könnyebb lefordítani bármit, mit angolról magyarra.
Lényegesen gazdagabb a szókincsünk. Sok benne az árnyalat.
– Olvastam nemrég egy verset. Nagyon megfogott. A versben legalább 80-85 szó volt arra, hogy ’megy’. Nyelvünk gazdagságát az is tükrözi, hogy például az angol menni (to go) igét magyarul számtalan módon tudjuk kifejezni. Egy szerelmes pár andalog, egy ló vágtat.
Vagy van állat, ami somfordál, bóklászik, botorkál, szalad vagy éppen kószál. Hihetetlenül szép a magyar nyelv. Elsőként veled is anyanyelvünk kötött össze egy beszélgetés folyamán. Emlékszel meg első telefonbeszélgetésünkre?
– Már egy éve volt, hogy telefonáltam. Te vetted fel a telefont. Márk fiamnak, aki a KTLA5 NEWS riportere, születésnapja alkalmából kollégáival szövetkezve megbeszéltük, hogy adás közben meglepjük.
Sikerült a terv?
– Márkot nem egyszerű meglepni. De aznap azért sikerült. Titokban jöttem be a stúdióba, erről felvétel is készült. Reggeli után én hoztam be a tortát desszertnek. Ott elhangzott pár magyar szó Márk szájából is. Los Angelesben sok magyar él, így örömmel hallottak valakit a reggeli adásban magyar nyelven megszólalni.
„Jó reggelt kívánok! Boldog új évet! Hajrá Magyarország!” Az egyik műsor végén ezekkel a szavakkal búcsúztál.
– Igen. Az adás után rengeteg telefonhívást kapott Márk magyaroktól. Sokan kedvelik őt. Volt alkalom, amikor egy néző, Otto akinek magyar boltja van Burbankban, (Otto’s Hungarian Import Store & Deli), egy doboz szaloncukorral lepte meg, amit beküldött az adásba.
Márkban akkor megszületett az ötlet. Népszerűsíteni kellene Magyarországot az itteni tévében is. Ő az, aki ugyan itt nőtt fel, de magyarnak vallja magát. Gyermekkora óta mesélek neki is az országról. Örömmel hallgatta történeteimet. A mai magyar világ persze már jóval szabadabb, mint amitől én elbúcsúztam a 80-as évek elején. Nagyon tiszteljük a miniszterelnököt is, érdekes lenne akár őt megszólítani egy interjúban. Tavaly nem tudtunk utazni, így Márk terve is elmaradt.
Talán idővel nyitnak majd a határok. Az elhalasztott lehetőségek meg bepótolhatók. Idővel Márk is a tettek mezejére léphet.
– A feleségemmel minden nyáron hazautazunk. Én visszajövök pár hét múlva, hisz visszavár a munka, ő még marad pár hetet. Dél-koreaiként is nagyon szereti az ország kultúráját.
Örömmel hallom. Márkot mi is megleptük egy alkalommal. A Magyar Turisztikai Ügynökség jóvoltából csodás kiadványokat küldhettünk neki.
– Oh, igen! Márk nagy örömmel fogadta a csomagot! Kedves, tartalmas meglepetés volt. Hálás volt érte ő is!
Nekem is küldött üzenetet Márk. Annyit írt, hogy kolléganőivel együtt végiglapozták a színesebbnél-színesebb prospektusokat és elhatározták, hogy amint a világjárvány csitul, elutaznak Budapestre. Márk is Budapesten látott napvilágot.
– Igen. Pici fiúként – kétéves volt – amikor az Egyesült Államokba érkeztünk. Sok változást ért meg gyermekként. Őt már ez a közeg nevelte. Itt boldog és sikeres.
Hasonlít rád, közös fényképeiteken ezt látom.
– Mindig azt mondom, hogy hasonlít rám a fiam csak ő jóképűbb, mint én. Régebben amúgy nekem is annyi hajam volt, mint neki.
(András felnevet.)
A mai napig 12 órát dolgozom. Nagyon szeretek dolgozni. Márk hasonlóan. Mindketten szeretjük a napsütéses Kaliforniát. Mindketten szeretettel gondolunk a szülőföldünkre.
Sosem volt gondom abból, hogy magyar származású vagyok. Az akcentusomat is elfogadták az itteniek.
Márk ismer szavakat, de nem beszéli tökéletesen a magyar nyelvet. A körülmények alakították úgy, hogy a nyelvünk otthon az angol lett. A mamája kiutazásunk után nem sokkal más párt választott. Én éjjel-nappal dolgoztam, így a magyar nyelv használata elveszítette a fontosságát. Alakulhatott volna másképpen, de jó azoknak, akik több nyelvet is beszélhetnek. Hisz annyi fajta emberek vagyunk, ahányféle nyelvet beszélünk. Közöttünk a kommunikáció nyelve az angol. Gyermekeim akcentus nélkül beszélik, én akcentussal. De ez sosem vált hátrányomra. Otthon Budapesten szüleimmel részben németül beszéltünk, amit az angol nyelv váltott idővel.
Gondolom a betegeid is rákérdeznek, hogy honnan az akcentusod.
– Amikor mondom nekik, hogy magyar vagyok, válaszként a következőket kapom.
„Ó, csirkepaprikás!”, vagy „Ó, Gábor Zsazsa!”
George Cukor, Toni Curtis, Zsigmond Vilmos, William Fox, Lugosi Béla, Joe Eszterhas, Andy Vajna és még hány magyar nevet sorolhatnánk, akik magyarként szakmai sikereket értek el Kaliforniában is. Hogy vezetett az út a napos államba?
– University of Pennsylvania világhírű professzora eljött Magyarországra Philadelphiából és meglátogatta a klinikai kísérleti kutatóintézetet Budapesten. Akkori vezetője, Kovács Arisztid nagy szaktudású professzor volt. A két jóhírű szakember gyakorta kollaborált. Abban az időben én ott végeztem kísérleteket. Kutyák fülét stimuláltam hanggal és szédítéssel, néztem az agyban a vérkeringést. Munkakörben felfigyelt rám, mint fiatal orvosra, aki ott kísérletezett az intézetben. Szeretett volna szétnézni a 116 ágyas klinikán. Ez közel nem volt olyan egyszerű. Az akkori igazgató attól tartott, hogy az amerikai kolléga esetleg CIA ügynökként érkezett Magyarországra, akinek feladata, hogy feltérképezze a klinikát, amit majd idővel lebombáznak.
De voltam olyan élelmes, hogy nekiadtam egy hétvége alkalmával a fehér köpenyemet és végigvezettem az intézeten. Így bejött, végigvezettem 116 betegen. Minden egyes bent fekvőről tudtam mindent, valamennyi beteget ismertem név szerint.
Szíveden viselted sorsukat jó orvosként.
– Igen. Ez nagyon megtetszett neki, ahogy a kísérleteim is. Így még akkor megragadta az alkalmat és felajánlotta, hogy jöjjek ki hozzá egy évre.
Könnyen ki lehetett akkor utazni?
– Meglehetősen fura volt az akkori rendszer, az akkori világ. Minden úthoz meg kellett kérni a professzor engedélyét. Elég sok akadályt gördítettek elém, de végül 1986-ban repülőre tudtam ülni két fiammal és akkori feleségemmel, aki várandós anya volt. Kijöttünk és munkába álltam a Pennsylvaniai Egyetemen, az Egyesült Államok legrégebbi egyetemén. Idilli világba csöppentünk. Egy év múlva úgy döntöttem maradunk a lehetőségek tárházat kínáló szabad országban. Politikai menedékjogot kértem, amit nagyon könnyedén megkaptam. Pár év elteltével kaptam egy ösztöndíjat az NIH-tól, ami lehetőséget kínált számomra, hogy Kaliforniába jöhessek a UCLA-re. Bostonban töltött öt év után 1997-ben megkaptam jelenlegi állásom a Sansum Klinikán, Santa Barbarán. A lehetőség a napsütés Kaliforniába csalt. 24 éve lassan, hogy itt ébredek fül-orr-gégészként.
Derűs, vidám embernek ismertelek meg. Ahogy mesélsz egyre jobban érzem, hogy a te itteni életed egy sikersztori.
– Boldog vagyok! Dél-Koreából származó második feleségemmel az oldalamon és három sikeres karriert befutó gyermekemmel. Legkisebb fiam. Lukács, nagy esemény előtt áll. Nyáron lesz az esküvője. Oda várjuk otthonról is a családot. Barátaink, Budapesten élő családtagjaink számára az Egyesült Államokban élő, magyar gyökerekkel büszkélkedhető, magyar amerikaiak vagyunk.
Kedves András, öröm volt újra telefonon beszélgetni veled. Bízom a mihamarabbi személyes találkozás reményében is. A legjobbakat kívánom! Élhessed továbbra is álmaidat a szíved kedves múltbeli emlékeivel, melyek minden évben hazavezetnek! Reméljük idén is lesz rá lehetőséged!
