Site logo

Halász Judit: „Jó dolog, hogy jelt adhatunk magunkról a világban”

A Vígszínház élő legendájával a Los Angeles-ben élő Hegyi Réka készített interjút.

Halász Judit Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznővel, énekesnővel, érdemes művésznővel a Vígszínház kiemelt online jelenlétéről beszélgettünk. A telefonos társalgás során egy olyan szolgáltatásról is szó esett, mely a tengerentúlon élő magyar nyelvű emberek számára is hiánypótló lehet. A Vígszínház pesti előadásai az internet segítségével globálisan nyújtanak élményt a színházat szeretők számára. A Pass Andrea rendezte Vándorkutya című darab adott alapot a beszélgetésünknek. Kérdéseimre Halász Judit, a Vígszínház oszlopos tagja adott válaszokat.
Két hang találkozhatott az éterben, összekötve Budapestet Los Angelessel is.

Forrás: https://www.vigszinhaz.hu/

-Az elmúlt év nagy erejű változásokat hozott. Mennyiben módosult Halász Judit eddigiekben megszokott élete?

– Nagyon érdekes év volt amellett, hogy nem volt mindannyiunk számára kellemes. Sőt, nagyon kellemetlen és nehéz esztendő áll mögöttünk. Nagyon sok mindenkit beszorított, leginkább azokat, akik egyedül élnek a magányban. Talán azoknak, akiknek családja van, akik együtt élhetnek olyan emberekkel, akikkel szívesen vannak együtt, azok talán kicsit többet tudtak az életük azon részének szentelni, amire eddig nem jutott idejük.

Én észre sem vettem, hogy eltelt ez az egy év, annyi minden dolgom volt. Most például többet dolgozom, mint az utolsó év bármely hónapjában. Egyrészt ezen a streamelt előadáson, amit most szombaton fogunk előadni, másrészt egy új darabot is próbálunk, egy francia komédiát, „Bella Figura” címmel.

Az első pár hónap nagyon megdöbbentő volt, mert senki nem számított arra, hogy így kell most élnünk, és nem tudtuk, hogy meddig. A legfélelmetesebb abban az időben és a mostaniban is, hogy nem tudjuk, mikor van vége. Nem tudjuk, mikor találkozhatunk újra egymással. Nem tudjuk, hogy mikor ülhetünk le együtt egy vacsorára, mikor kártyázhatunk egyszer valakivel újra. Budapesten úgy találkoznak egymással az emberek, hogy kimennek valamelyik erdőszélre, és elindulnak sétálni. Ha éppen nem esik az eső és süt a nap. Ez a legújabb módja, módszere a találkozásnak, az együttlétnek.

Egy érdekes dolog alakult ki itt Budán a környékünkön, a Svábhegy oldalán, ahol én lakom. Sétaink alkalmával úgy érzem magam, mintha falun volnék, hisz köszönnek egymásnak a szembe jövő emberek, mintha ismernék egymást. Miután mindenki megy sétálni, hisz ez a mozgás egyetlen formája, ami adott, lassan-lassan tényleg megismerjük a környéken lakókat. Beindult egy újfajta „Ismerd meg hazádat” mozgalom. Az ember mindent bejár a környéken és arra megy, amerre még eddig nem járt.

Rendbe raktuk a könyvtárunkat, rengeteget olvastunk, megnéztünk olyan filmeket, amiket eddig nem volt időnk, alkalmunk megnézni. Nagyon sok élményünk volt, de most már nagyon hiányzik a munka, a színház és a koncertjeim. Egész évben négy-öt koncertem volt. Ez fájdalmas, ez nem jó így. Olyan furcsa hiányérzete van az embernek.

– Mit jelent a művésznő számara Amerika? Egy távoli, ismeretlen világ rejtelmekkel? Vagy egy elérhető világ, netán személyes élményekkel?

– Hogyne, sokszor jártam már az Egyesült Államokban. Elsőként akkor, amikor a fiam még csak 13 éves volt. A férjem a washingtoni American University-n tanított, ott volt vendégprofesszor. Ez egy évig tartott. Ez az egy év nyújtott a fiam számára lehetőséget, hogy megtanuljon angolul. A későbbiekben további munkalehetőségek az országban tartották, közel négy évig dolgozott Michiganban. Akkor mi mindig kijártunk, főleg a nyári időszakokban, hisz a színháztól nekem csak nyáron volt elszakadásom. Nagyon nagy élmény volt, amikor karácsonyra is ki tudtunk utazni látogatóba. Két unokám kint született, közülük egyik holnap lesz éppen 13, a másik tavasszal lesz már 15 éves.

– Isten éltesse a kedves születésnapost!

– Köszönjük! Barátaim közül vannak, akik Los Angelesben élnek, de Washingtonban és Ohióban is van kedves ismerős. Velük telefonon is tudom tartani a kapcsolatot.

– Los Angelesben több száz magyar él, így nem elképzelhetetlen, hogy talán ismerem is a kedves Los Angelesben élő barátokat. A kulturális rendezvények összetartanak azért minket, a diaszpórában élőket, illetve platformot teremtenek arra, hogy találkozhassunk, megismerjük egymást.

– Paszternak Alfréd kedves félesége, Erzsébet a Los Angeles-i barátom.

– Nos, valóban nem hazudtolja meg magát az állítás! Valóban kicsi a világ! A kedves említett baráttal a múlt hetekben volt alkalmam beszélni éppen.

– Komolyan? Azért ez tényleg hihetetlen.

-Beszélgetésünk alapját egy online színházi produkció adja. Bemutatná legyen kedves a 90 perces szünet nélküli – olvasataim alapján merész – darabot saját szavaival?

– A Vándorkutya, alcíme az „Igaz élethazugságok” egy részben. Pass Andrea a darabot a Vígszínház felkérésére írta, darabját saját maga rendezte. Egy szellemes előadás, ami a mai életünket viszi a színpadra. Hallatlanul örülök neki, ha ezt mások, másutt is láthatják.

Az előadás során három család, feszültségekkel teli történetét ismerhetjük meg.

A párok, – a darab szereplői – egy óvodából ismerik egymást. A darabban szerepel egy nagymama is, aki kicsit demenciás. Ez volnék én. Egy hallatlanul jól megírt szerep. Nagyon rég szerettem volna így egy szerepet.
Nagyon mulatságos, ugyanakkor szívbemarkoló, hisz a demencia nem egy örömteli betegség. Persze mulatságos részek is vannak benne, hisz az a jó tragédia, amin néha nevetni is lehet. Mert az élet ilyen. Néha nevetünk valamin, de a végén lehet, hogy el is sírjuk magunkat.
Itt nem kell sírni, csak furcsa események követik egymást.

– A történet címszereplője egy plüssállat. Milyen fontossággal bírhat egy színházi darabban?

– A Vándorkutya az a plüss kutya, aki az óvodában a gyerekeké. Közöttük vándorol hétről hétre. A játékkutyát minden hétvégén más gyermek viszi haza, éppen az, akinek az óvónéni odaadja. Mintha ez a kutya vinné a híreket, hisz ő az, aki sok mindent lát, hall és tapasztal a hétvégék alatt. Néha túl sokat is. Bizonyos helyzetekben, bizonyos családok bedugják a párna alá, mások elveszítik, félnek tőle igazán.
Gyakorlatilag így a családok mindig tudnak valamit egymásról, amit az a család, akinél éppen a kutya tartózkodik nem szeretne, hogy tudjanak a többiek.

– Gyermekek is részesei a produkciónak?

– Gyerekek nincsenek a darabban, de szó esik róluk. Mi is tudjuk, hogy a gyerekek mindenfélét beszélnek. A gyerekek beszédéből mindenre lehet következtetni. Tehát a Vándorkutya ezt a hírt képviseli.

– Az élő színház nagyban más, mint egy virtuális színház. A színházi művészet valahol halandó művészet, vagyis azoknak a perceknek az élő művészete, amikor a színész a színpadon állva egy közönségnek játszik. Most el kell, hogy higgye a színész a színpadon játszva, hogy nézik. Áthat-e a pulzálás virtuálisan? Milyen érzés úgy színpadra lépni, hogy nem ül a közönség soraiban senki, hogy üres a nézőtér? Hogyan éli meg ezt a rendkívüli helyzetet egy színész, egy színház?

– Nagyon-nagyon nehéz. A színészek, akik a színpadon játszanak, a visszajelzésekből érzik pontosan, ha jó az előadás, ha jók a szerepben. Van valami a nézőtéren, a levegőben, van valami olyan atmoszféra, ami összeköti a nézőteret a színpaddal. Ami meghatároz egy szerepet, meghatározza a szereplőnek, a színésznek az alakítását és a gondolatait is. Nincsen két egyforma előadás. Minden előadás más, mert a közönség is minden este más. Más levegőt fújnak a színpadra, más gondolatot ébresztenek a színészekben, mi pedig bennük. Az, amikor netalántán nevetni kellene és senki sem nevet, azt borzasztóan nehéz elviselni.

Volt egy karácsonyi előadásom, amihez gyerekek kellettek volna. Normál esetben a gyerekek velem énekelnek, velem beszélgetnek, kiabálnak. Beszédes kapcsolatban állunk egymással. Ez évben nem ülhettek gyerekek a nézőtér soraiban. Így az egész darabot át kellett gondolnom, terveznem, hisz így minden más volt. Nem sikerült rosszul, hála Istennek! De mégiscsak egy egészen más előadást kellett így összeállítanom, mint amilyen valójában, ha bent ülnek a nézők.

– Azt mondják a művészet nem ismer határokat. A 21. században kitágult, kitárult a világ körülöttünk. A világjárvány azért pozitív változásokat is előidézett. Megnyílt a világ, új lehetőségek adódtak, a távol is közel kerülhet. Van-e a virtuális előadásmódnak jövője, előnye? Milyen előnyei vannak az online közvetítéseknek?

– Az előnye az, hogy Ausztráliától Mosonmagyaróvárig mindenki leülhet minket megnézni. Ez hallatlan nagy öröm, hiszen a színház nem tud utazni. A színházat utaztatni igen drága dolog. Maximum Európa egyik országába juthat el egy olyan előadás, amit nem túlságosan költséges utaztatni. Egy 15-20 szereplős előadás már nehezen jut el akár két országgal odébb is.

Az egy igen jó dolog, hogy jelt adhatunk magunkról a világban, hogy mi így csináljuk a színházat, így szeretjük a színházat, nálunk ilyen a színház. A színházon keresztül mi képesek vagyunk elmondani, hogy mit gondolunk. Az élet bármelyik eseményéről, gondjáról.

A hátrány az az, hogy a színész és a néző számára is elmarad a személyes találkozás. Pont, amit a színház igazán képes nyújtani, azt nem tudjuk adni és nem tudjuk kapni. Vagyis a személyes találkozás élményét, örömét.

– A jövő mennyire ígérkezik gyöngyözőnek?

– Reményeim szerint a jövő akár gyöngyöző is lehet, hogyha beoltják az egész országot. Beoltják az egész világot. Eltakarodik a vírus. Akkor tudunk talán újra találkozni a közönséggel, újra együtt érezni, lélegezni velük.
Februárban egy újabb darab bemutatására készülünk nagy izgalommal. Nagyon-nagyon szeretjük azt a „Bella Figurát”. Február 27-én egy stream előadás lesz egyben a premier is. Nagyon jó szereposztással kerül a darab színpadra. Lesz két vendégünk, Kovács Patrícia és Stohl András személyében. A mieink közül Petrik Andrea, Wunderlich József és jómagam játszunk benne. Ez egy ötszereplős darab, amit Török Ferenc rendező állít színpadra. Ő az 1945 című film rendezője is.

Kedves művésznő, a legjobbakat kívánom! Hozzon a jövő tengernyi sikert és örömöt a színpadon állva is. Hálásan köszönöm a beszélgetést, hogy a messzi távolból is beleláthattunk egy ikonikus művésznő és egyben a Vígszínház mindennapjaiba. További szép sikereket és jó egészséget kívánok a HungarianHub csapatának nevében! Köszönjük, hogy a távolt közelebb hozhattuk egy beszélgetéssel.

Az előadások részleteiről itt olvashatsz:

Virtuális Színház: 25 éves a Dzsungel Könyve

 

Amerikában is otthon vagyok!- Exkluzív interjú a Hungarian Summit egyik sztárvendégével