KultúraProgramokVirtuális SzínházVirtuális Színház: 25 éves a Dzsungel Könyve

01/11/2021HungarianHub
Januárban folytatódnak a VígSTREAMház közvetítései, amelyhez a Vígszínházzal együttműködve a HungarianHub is csatlakozik, így az amerikai magyarok is megtekinthetik!

William Shakespeare egyik legnagyobb klasszikusa, a Hamlet egy korábbi felvételét január 16-án láthatja a közönség ifj. Vidnyánszky Attila főszereplésével Eszenyi Enikő rendezésében. Január 22-én, Cseh Tamás születésnapján a Kelet-nyugati pályaudvar című élő, koncertszínházi előadással idézik meg a zeneszerző páratlan életművét. Január 23-án Pass Andrea kortárs magyar drámáját, A vándorkutyát közvetítik, január 30-án pedig A dzsungel könyve 25 éves születésnapi előadását ünnepelhetjük együtt otthonunkból.

Január 16-án Shakespeare leghíresebb műve, a Hamlet 2019-es felvételének közvetítésével kezdődik a VígSTREAMház 2021-es sorozata. A drámát Forgách András fordításában láthatjuk, a dramaturgia fókuszában a fiatal generáció útkeresése áll.  Hamlet nem találja a helyét, kérdések, kételyek kínozzák. Kutatni kezd. Hamlet, Horatio, Laertes, Rosencrantz, Guildenstern és Fortinbras. Egy generáció. Fiatalok. Külföldi egyetemen tanulnak, egyszerre lépnek ki az életbe, azonban más-más sors jut nekik. De nemcsak a saját, hanem apáik sorsát is cipelniük kell. Ki, hova, merre jut az úton? Erre a kérdésre is keresi a választ az előadás. Eszenyi Enikő rendezésének főbb szerepeiben ifj. Vidnyánszky Attila, Hegedűs D. Géza, Börcsök Enikő, Fesztbaum Béla, Orosz Ákos és Hajduk Károly látható.

 

Január 22-én lenne 78 éves Cseh Tamás. Páratlan alkotói és dalszerzői munkásságára a Kelet-nyugati pályaudvar című koncertszínházi előadással emlékezik a Vígszínház.  Vizi és Ecsédi történetét írta meg Bereményi Géza, és adta elő Cseh Tamás két részletben, két Magyarországon: 1979-ben (Frontátvonulás) valamint 1992-ben (Nyugati pályaudvar). A történetet egybe olvasztotta, és új köntösbe bújtatva adja elő három fiatal színész: Orosz Ákos, Tóth András és Zoltán Áron. A koncertszínházi előadás az alkotók műhelymunkája, Bereményi Géza dramaturgiai segítsége mellett.

A VÁNDORKUTYA

A vándorkutya egy óvodai plüssállat, aki minden héten más családnál tölti a hétvégét, hogy aztán a gyerekek segítségével beszámolhasson az ott szerzett élményeiről. A vándorkutya pedig mindent lát, néha többet is, mint kellene. Pass Andrea darabjában három család történetén keresztül szembesülhetünk élethazugságainkkal. Január 23-án Halász Judit, Majsai-Nyilas Tünde, Jászberényi Gábor, Petrik Andrea, Hirtling István, Gilicze Márta, Tar Renáta és Karácsonyi Zoltán szereplésével elevenedik meg ez a különös, önmagunkat is szembenézésre késztető történet.

Forrás: www.vigszinhaz.hu
A DZSUNGEL KÖNYVE

A farkasok közt nevelkedett Maugli története már 125 éve a gyerekek egyik meghatározó meséje világszerte. Szól a születésről és a halálról, a befogadásról és a kitaszításról, a csapatról és a magányról, a gyerekkor és a kamaszkor varázslatos időszakáról. A dzsungel könyve című musical Békés Pál szövegével, Geszti Péter dalszövegeivel, Dés László zenéjével, Hegedűs D. Géza rendezésében pedig már 25 éve fut telt házzal a Pesti Színházban. A rendhagyó születésnapra a január 30-i közvetítés mellett még számos érdekességgel és meglepetéssel készül a Vígszínház.


További információ, jegyek: http://vigszinhaz.hu/musor/index.php

 

Tudj meg többet Virtuális Színházunkról is!

 

HungarianHub

Minden jog fenntartva | Az oldalt büszkén lefejlesztette és térítésmentesen adományozta a Marketing X-Rays

Privacy Policy

Terms of Use

Adatkezelési szabályzat

Minden jog fenntartva | Az oldalt büszkén lefejlesztette és térítésmentesen adományozta a Marketing X-Rays

Bejelentkezés

Regisztrálás

Please select all the ways you would like to hear from us

A személyes adataid csak az oldal működéséhez használjuk fel, harmadik félnek nem adjuk tovább. Adatkezelési tájékoztató.

Van már fiókod?

Elveszett jelszó

Please enter your username or email address. You will receive a link to create a new password via email.