Volt szerencsém részt venni a Neumann János születésének 120. évfordulója alkalmából rendezett esemény sorozaton, amely 2023. november 8-a és 10-e között került megrendezésre New Yorkban. Lehetőségem volt kisegíteni mint önkéntes és technikus, nem beszélve arról, hogy én készítettem a Neumann Konferencia weboldalát, emiatt még különlegesebb élmény volt. Ezekről a tapasztalatokról szeretnék egy kis rövid élménybeszámolót […]
Dr. Virga Ágnessel, a Massachusetts-i Emerson Kórház osztályvezető neurológusával és a Magyar-Amerikai Koalíció alelnökével beszélgettem arról, miként látja a Covid-helyzetet Amerikában és Magyarországon. Forrás: Dr. Virga Ágnes 1987-ben tanulmányi ösztöndíjjal, kutatóként került a Massachusetts General Hospital egyik laboratóriumába. Újra le kellett tennie az orvosi vizsgákat és letöltenie a rezidensi éveket, így 5 év után kezdett […]
Az Erdélyi Innovációs Műhely egy nagyon fontos kérdéssel kapcsolatos kutatást indított el, melynek címe Erdélyi magyarok a nagyvilágban. A program célja, hogy tudományos módszerek segítségével mérjék fel az emigrációban és diaszpórában élő erdélyi magyarokat, annak érdekében, hogy szorosabb párbeszédet tudjanak kialakítani a Szülőföld és a Diaszpóra között. A kutatást segítő személyeknek kérdőívet kell kitölteni, amennyiben […]