A Hungarian Summit programjának egyik gyöngyszeme a Pécsi Egyetemi Kórus előadása lesz, amelyről Prof. Dr. Lakner Tamás, Liszt-díjas karnagy mesél nekünk. Az egyetemről érdemes tudni, hogy nem csak tanár-, de művészképzéssel is foglalkozik, amin belül hangszerművész, énekművész és kórus karnagy képzés folyik. Ehhez hozzá tartozik, hogy a hallgatóknak részt kell venniük zenei együttesekben. Szimfonikus zenekarban, […]
Noa Camilla Hodges Los Angelesben született, 10 éves kora óta ír dalokat. Minden nyarat Magyarországon tölt szüleivel és nagyszüleivel. Az ifjú feltörekvő művész inspiráló szerzeményei, -csakúgy, mint személyisége is- mélységet és erőt sugároznak. A bájos fiatal tehetség karakteres hangját Amy Winehouséhoz, Etta Jameséhez hasonlítják. Ez már magában elismerés. Tizenéves művészként, egy világjárvány hosszú hónapjaiban, egészségügyi […]
A Pannon Filharmonikusok június 16-án 19.00 órakor Az ideális zene címmel tartja utolsó hangversenytermi koncertjét ebben az évadban. Ideális zárása egy semmiképpen nem ideális évadnak! Hatással vagyunk egymás életére: ideállá és inspirációvá válhatunk egymás számára. Nem voltak ezzel másképp azok az alkotók sem, akiknek műveivel találkozhatunk. Mindenkinek mást jelent az ideális zene. A pécsi zenekar […]
„Magyar hazám hű fiaként …” A 30 éves múltra visszatekintő Los Angeles-i Nemzetközi Liszt Zongora- és Ének Verseny a XIX. Század egyik legnagyobb innovatív zeneszerzőjének, karmesterének, meghatározó tanár egyéniségének, irodalmi művek szerzőjének emlékét élteti. A verseny alapítói Neszlényi Judith és Geraldine Keeling zongoraművészek. Liszt Ferenc élete nagy részét távol töltötte a hazájától, de szíve, lelke […]
“Maradj még, nélküled nyáron is fázom én. Maradj még, ha nem vagy, én sem léteznék. A két legszebb szó, ahogy ember kérni tud arról szól, csak együtt jó.” (Pálvölgyi Géza) East, Skorpió, Tátrai Band – Pálvölgyi Géza billentyűs, zeneszerző mindhárom formációnak kiemelkedően fontos tagja. Nevéhez fűződik Keresztes Ildikó nemrég debütált dala is, melynek szövegírója és […]
„Én részemről egész életemben minden téren, mindenkor és minden módon egy célt fogok szolgálni: a magyar nemzet és magyar haza javát.” (Bartók Béla) Magyarországon április 2–tól online platformokon várja a közönséget az első Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek. A legendás hangversenytermek előadásaiba a határokon kívül élők is bepillanthatnak. Az esemény megszervezésére a világhírű zeneszerző, zongoraművész, […]