Amerikában élő sikeres magyarok történetei.
A sportos sikertörténet az Egyesült Államokban is hódít A sportban járatosak az elmúlt néhány évben biztosan hallottak már a TEQBALL sportágról, amely 2014-ben Magyarországról indult el világhódító útjára. A labdarúgással rokon, de az asztaliteniszhez hasonlóan (egy hajlított) asztalnál játszott játékban van egyéni- és párosverseny is. Eleinte ping-pong focinak hívták és valljuk be, hogy ez a […]
Tudomány, művészet , értékek, magyar sikertörténetek. Egy éve már, hogy Mester András hangját először hallottam a telefonban. Kettőnk beszélgetése a közeg miatt hivatalos hangvételű volt. Azóta elszaladt pár hónap, évszak, már tegező viszonyban vagyunk. Megtisztelő ez. András első beszélgetésünk alkalmával a fiáról mesélt. A nagyívű tervéről. Tele volt a hangja a gyermeke felé irányult […]
Hegyi Réka múltidéző beszélgetése az idén negyvenéves rajzfilmlegenda kapcsán A kis Vuk megható története a mai napig a legkedveltebb magyar rajzfilm. Az árva rókafiút elsőként egy négyrészes tévésorozat főszereplőjeként kedvelhette meg a közönség, majd a mozivászonra került változatot több millióan néztek meg. Idővel megjelentek az idegen nyelvekre fordított változatok is. Fekete István érzelmekkel teli története […]
Takács Szabolcs, Magyarország washingtoni nagykövete az Instant HungarianHub Podcast vendége volt. 2020-ban komoly kihívást kapott a korábban európai uniós ügyekért felelős államtitkárként, majd a Brexittel kapcsolatos ügyek miniszteri biztosaként is dolgozó Takács Szabolcs, hiszen tavaly őt választották Magyarország Washingtonba akkreditált nagykövetének. Az új állomáshelyét néhány hónapja elfoglaló diplomata egyértelmű célkitűzésekkel érkezett Amerikába, és tisztában van […]
Hegyi Réka beszélgetése egy magyar csodazongora és az azt bemutató film születéséről. A magyar kultúra közös kincsünk. Bárhol is éljünk a világon, ápolnunk, vigyáznunk kell rá. Határtalan erővel. Akárhol is kerül bemutatásra, elismerést vív ki magának, nagyszámú közönséget vonz magához. Ezt láthatjuk a világ különböző pontjain bemutatott magyar sikertörténeteket bemutató filmek, dokumentumfilmek esetében is. Bizonyára […]
25 Rétegű Rakott Placsinta / Hungarian Layered Crepe Cake Ez a 25 rétegű palacsinta az egyik legjobb dolog, ami történhet palacsintával. A torta rétegeit a baracklekvár, dió, és kakaópor teszi mennyeivé. Varázsolj az egyszerű palacsintából egy elbűvölő dekoratív tortát. Hozzávalók: (kb. 28 db palacsintához) • 450 g liszt = 2¾ cups • 1000 ml tej […]
Forrás: film.hu Pozsgai Zsolt két forgatókönyvét díjazták San Franciscóban Kétszeres magyar siker egy amerikai forgatókönyvíró fesztiválon. A PixelsGARAGE 2020-as nyári és téli versenyén is Pozsgai Zsolt egy-egy munkája nyerte a legjobbnak járó díjat. 2020-ban a járvány miatt online rendezték meg a San Francisco-i székhelyű PixelsGARAGE forgatókönyvírói és filmfesztivált. Az esemény minden évben két alkalommal oszt […]
A Vígszínház élő legendájával a Los Angeles-ben élő Hegyi Réka készített interjút. Halász Judit Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznővel, énekesnővel, érdemes művésznővel a Vígszínház kiemelt online jelenlétéről beszélgettünk. A telefonos társalgás során egy olyan szolgáltatásról is szó esett, mely a tengerentúlon élő magyar nyelvű emberek számára is hiánypótló lehet. A Vígszínház pesti előadásai az […]
Új szerzőnk rendszeresen jelentkezik majd receptjeivel a HungarianHub-on Orsi, a “The Hungry Magyar” YouTube csatorna kitalálója. Élete során megtanulta, hogy a sütés nem csak tehetségből, hanem rengeteg kitartásból és egy csipetnyi varázslatból áll össze. És ugye ki nem szeretné a varázslatot? A sütés iránti szenvedélyét a nagymamája ihlette, aki az 1930-as évek családi cukrászdájában nőtt […]
A Mindmegette.hu sztárséfjét amerikai élményeiről és a karácsonyról is kérdeztük. Mészáros Balázs egy valóban világlátott szakács, aki pályafutása során megfordult már Spanyolországban, Írországban és Norvégiában is. Legutóbb pedig az Amerikai Egyesült Államok fővárosában, Washingtonban, a Magyar Nagykövetség vezető séfjeként dolgozott 3 éven keresztül. Forrás: Mészáros Balázs – Milyen várakozásokkal érkeztél meg 2017-ben Amerikába? […]